Tévésorozat

Sas lelkek

Az utolsó angol úriember

  • - borz -
  • 2012. szeptember 17.

Film

 


A BBC (és az HBO) újabb angol klasszikusba vágta a fejszéjét: augusztusban elindult a Ford Madox Ford tetralógiájából készült, ötrészesre tervezett Parade's End – a húszas években egyenként megjelent kötetek nem olvashatók magyarul. A magyar cím nem hangzik túl jól, de mellétrafálásnak sem nevezném, hiszen a szerzőt gyakran emlegetik az utolsó igazi toryként, és a Parade's többé-kevésbé önéletrajzi regény, amelynek két középső könyve az első világháború idején játszódik a hátországban és a nyugati fronton, az első az 1914-et megelőző évek eseményeit beszéli el, míg a zárókötetben a háború utáni megváltozott világban látjuk viszont a szereplőket. De ez csak nagy vonalakban igaz, mivel a kihagyásos narrációt számos helyen kísérik visszatekintések, és a helyzetet tovább bonyolítja a gránátnyomást kapott főhős, Christopher Tietjens emlékezetvesztése.

Christopher patinás és gazdag yorkshire-i földbirtokoscsalád sarja, a Királyi Statisztikai Hivatal köztisztviselője, akit tőrbe csal egy gyönyörű, de romlott társasági hölgy, Sylvia. Amikor nős szeretője teherbe ejti, a botrányt elkerülendő viszonyt kezd Christopherrel, és feleségül veteti magát. Vagy mégsem. Ha más nem, hát Ford Madox Ford lenyűgöző remeke, A jó katona óvatosságra inti a nézőt. Kiderülhet (bár talán csak a szereplők halála után), hogy a vérrel-verítékkel őrzött látszatok mögött, a fojtogató keménygallérok, ingmellek és fűzők alatt sebzett szívek vergődnek, sas lelkek vágynak börtönükből szabadulni. Ebben az értelemben a Parade's End variáció A jó katona főtémájára.

Christopher példásan teljesítette kötelességét, de megpróbáltatásai távolról sem érnek véget: Sylvia nem mutat hálát, hanem még neki áll feljebb, nagy életet visz mulatozással és udvarlókkal, a gyerekkel - aki ilyen lehetetlen helyzetbe hozta! - ugyanúgy nem törődik, mint katolikus anyja és gyóntatója intelmeivel, aztán elege lesz, és lelép a szeretőjével Franciaországba. A talpig gentleman pedig zokszó nélkül viszi a keresztjét. De mi van, ha a látszat csal, és Sylvia nem üres fejű lotyó, hanem szenvedélyes fiatal nő, aki a maga elkényeztetett módján lázad a konvenciók, a képmutatás, a szűkre szabott női szerep ellen, akárcsak a naiv és bátor kis szüfrazsett, Miss Wallop? Ha Christophert túlságosan is karót nyeltté és életidegenné teszi a magas erkölcsiséggel párosuló rettegés a balekká válástól?

Itt tartanak hőseink, amikor is kitör az első világháború - és véget érnek az addig bemutatott epizódok -, amelynek elkerülhetetlenségét Tietjens már évek óta látta. Most meg azt látja, hogy egyetlen becsületes választása maradt, felmondani a statisztikai hivatalban, és önként jelentkezni a frontra. Tiszta sor... de (ez is) csak látszólag. A mellékszerepekben ugyanis Ford Madox Ford felléptet néhány tüneményesen ostoba brit úriembert, és ezeknek statisztikailag szignifikáns része hivatásos katonatiszt.

A BBC jelentős erőket állított hadrendbe a Parade's End megfilmesítésére. A forgatókönyvet Tom Stoppard írta, a rendező a 2006-os Jane Eyre sorozatot és a Gyilkos megszállást jegyző Susanna White, a főszerepben a sokoldalú tehetséget bizonyító Benedict Cumberbatch (Sherlock), olyan partnerek oldalán, mint Rebecca Hall, Miranda Richardson, Rufus Sewell, a Blöff óta egyre többször látható Stephen Graham (mint MacMaster), a Valentine-t játszó ifjú Adelaide Clemens vagy a főhős fivéreként Rupert Everett. Nos, egyik-másik figuráról bátran elmondhatjuk Borgesszel szólva, hogy "valószínűtlen alak, mint oly sok angol".

Elérhető szeptember 3-tól, az HBO GO és az HBO On Demand kínálatából


Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.