Tévésorozat

Sas lelkek

Az utolsó angol úriember

  • - borz -
  • 2012. szeptember 17.

Film

 


A BBC (és az HBO) újabb angol klasszikusba vágta a fejszéjét: augusztusban elindult a Ford Madox Ford tetralógiájából készült, ötrészesre tervezett Parade's End – a húszas években egyenként megjelent kötetek nem olvashatók magyarul. A magyar cím nem hangzik túl jól, de mellétrafálásnak sem nevezném, hiszen a szerzőt gyakran emlegetik az utolsó igazi toryként, és a Parade's többé-kevésbé önéletrajzi regény, amelynek két középső könyve az első világháború idején játszódik a hátországban és a nyugati fronton, az első az 1914-et megelőző évek eseményeit beszéli el, míg a zárókötetben a háború utáni megváltozott világban látjuk viszont a szereplőket. De ez csak nagy vonalakban igaz, mivel a kihagyásos narrációt számos helyen kísérik visszatekintések, és a helyzetet tovább bonyolítja a gránátnyomást kapott főhős, Christopher Tietjens emlékezetvesztése.

Christopher patinás és gazdag yorkshire-i földbirtokoscsalád sarja, a Királyi Statisztikai Hivatal köztisztviselője, akit tőrbe csal egy gyönyörű, de romlott társasági hölgy, Sylvia. Amikor nős szeretője teherbe ejti, a botrányt elkerülendő viszonyt kezd Christopherrel, és feleségül veteti magát. Vagy mégsem. Ha más nem, hát Ford Madox Ford lenyűgöző remeke, A jó katona óvatosságra inti a nézőt. Kiderülhet (bár talán csak a szereplők halála után), hogy a vérrel-verítékkel őrzött látszatok mögött, a fojtogató keménygallérok, ingmellek és fűzők alatt sebzett szívek vergődnek, sas lelkek vágynak börtönükből szabadulni. Ebben az értelemben a Parade's End variáció A jó katona főtémájára.

Christopher példásan teljesítette kötelességét, de megpróbáltatásai távolról sem érnek véget: Sylvia nem mutat hálát, hanem még neki áll feljebb, nagy életet visz mulatozással és udvarlókkal, a gyerekkel - aki ilyen lehetetlen helyzetbe hozta! - ugyanúgy nem törődik, mint katolikus anyja és gyóntatója intelmeivel, aztán elege lesz, és lelép a szeretőjével Franciaországba. A talpig gentleman pedig zokszó nélkül viszi a keresztjét. De mi van, ha a látszat csal, és Sylvia nem üres fejű lotyó, hanem szenvedélyes fiatal nő, aki a maga elkényeztetett módján lázad a konvenciók, a képmutatás, a szűkre szabott női szerep ellen, akárcsak a naiv és bátor kis szüfrazsett, Miss Wallop? Ha Christophert túlságosan is karót nyeltté és életidegenné teszi a magas erkölcsiséggel párosuló rettegés a balekká válástól?

Itt tartanak hőseink, amikor is kitör az első világháború - és véget érnek az addig bemutatott epizódok -, amelynek elkerülhetetlenségét Tietjens már évek óta látta. Most meg azt látja, hogy egyetlen becsületes választása maradt, felmondani a statisztikai hivatalban, és önként jelentkezni a frontra. Tiszta sor... de (ez is) csak látszólag. A mellékszerepekben ugyanis Ford Madox Ford felléptet néhány tüneményesen ostoba brit úriembert, és ezeknek statisztikailag szignifikáns része hivatásos katonatiszt.

A BBC jelentős erőket állított hadrendbe a Parade's End megfilmesítésére. A forgatókönyvet Tom Stoppard írta, a rendező a 2006-os Jane Eyre sorozatot és a Gyilkos megszállást jegyző Susanna White, a főszerepben a sokoldalú tehetséget bizonyító Benedict Cumberbatch (Sherlock), olyan partnerek oldalán, mint Rebecca Hall, Miranda Richardson, Rufus Sewell, a Blöff óta egyre többször látható Stephen Graham (mint MacMaster), a Valentine-t játszó ifjú Adelaide Clemens vagy a főhős fivéreként Rupert Everett. Nos, egyik-másik figuráról bátran elmondhatjuk Borgesszel szólva, hogy "valószínűtlen alak, mint oly sok angol".

Elérhető szeptember 3-tól, az HBO GO és az HBO On Demand kínálatából


Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.