Film

Belgák és belgák, flamandok és vallonok, marhatenyésztők és maffiózók feszülnek egymásnak a tavalyi év egyik legsikeresebb, Oscar-díjra is jelölt európai filmjében, a belga Bikanyakban. A hazai premierre a film női főszereplője kísérte el a filmet. Beszéltünk vele.

Ha azt vesszük, hogy ez vérbeli trashfilm, és nem is akar más lenni, még van remény - egy darabig. Hisz' mi is kellhet a mozikba a strandszezon és a nyári hangulat megalapozásához, mint néhány jól kifejlett emberevő víziállat, sikoltva fel-alá szaladgáló nők bikiniben és anélkül, no meg literszámra szétlocsolt művér? 'szintén? Bármi más.

Amikor Sztupa és Troché először átvágtak éjszaka a walderdőn, csak fától fáig bírtak haladni. A walderdő nappal is sötét, de amikor sűrűsödni kezd az alkonyat, ráborul a vakság. Éjszakára már maga a fekete lyuk.

Ma, amikor a reakciós világtőke elleni bátor küzdelmünk veszni látszik, valódi ünnep, ha ismét megtapasztalhatjuk, milyen is a történelmi materializmus. Mert mit látunk a szemeinkkel, drága elvtársak?

Lech Majewski Pieter Bruegel Út a Kálváriára című híres festményét akasztja le a bécsi Kunsthistorisches Museum faláról, és teszi le a filmnéző elé. Pontosabban a filmnézőt fogja meg, és teszi bele a flamand tájba, és mond mellé néhány formás mondatot.

Csehov-, Racine-, Schnitzler-, Harold Pinter-darabokat visz sikerre a Broadway-n, Londonban vagy Párizsban, de igazán híressé persze a mozi tette: olyan rendezőkkel dolgozott, mint Roman Polanski, Sydney Pollack, Anthony Minghella vagy éppenséggel Robert Altman. Jelenleg épp Robert Pattinson szédíti a pesti vásznakon a Bel Ami c. örökzöld slágerben.

Amikor Sztupa és Troché a régi ízeket keresték, nem találtak semmit. Pedig majd' lejárták a lábukat, benéztek az összes zugolyba és kihúztak minden fiókot. Bebámultak még a lefüggönyözött ablakokon is, hát még oda, ahonnan valami fény szűrődött.

Ridley Scott már 33 évvel ezelőtt megmutatta, hogy nem egyedül csücsülünk az evolúció csúcsán - most sem tesz másként, de az új versenyző már nem egyszerűen ellenség és rivális, hanem maga a művéből kiábrándult teremtő.

Meglehetősen komplikált, költséges, a célközönség előtt ismeretlen, a szabályszegőket szigorúan büntető – nagyjából így lehet összegezni az új korhatár-besorolási rendszert, ami a forgalmazók és a mozik mellett a sajtótermékeket is komoly kihívások elé állítja.