Sidneyvel és nélküle - Andrzej Bartkowiak rendező-operatőr

Film

Sidney Lumet 11 filmjét fényképezte, rendezőként akciófilmekkel futott be. Legújabb alkotása, a Doom apropóján beszélgettünk.

Sidney Lumet 11 filmjét fényképezte, rendezőként akciófilmekkel futott be. Legújabb alkotása, a Doom apropóján beszélgettünk.

Magyar Narancs: Szülőhazájában, Lengyelországban végzett operatőrként. Létezik egyfajta lengyel iskola, ami megkülönbözteti az önöknél tanult operatőröket a máshonnan érkezőktől?

Andrzej Bartkowiak: A stílusok inkább személyhez, mintsem országhoz köthetők. Az Egyesült Államokban, ahol évtizedeket dolgoztam operatőrként, sosem jártam iskolába, úgyhogy nem tudom, milyen jellegzetességei vannak az ottani képzésnek. Én mindenesetre a képekkel való ismerkedést a régi nagy mesterekkel, mindenekelőtt Rembrandt festményeivel kezdtem. Eredetileg ugyanis festőnek készültem.

MN: Az iskola elvégzése után dolgozott Lengyelországban?

AB: Igazi filmben, az egyetemi vizsgafilmeket leszámítva, odahaza nem dolgoztam. Az első játékfilmes munkám egy nagyon kis pénzből készült amerikai mozi volt, amolyan tipikus B-movie (Deadly Hero - a szerk.), aminek a magyar Ivan Nagy volt a rendezője. Operatőrként addigra már elég ismert voltam a reklámszakmában, olyan márkák filmjeiben dolgoztam, mint a Pepsi vagy az American Express. Nagy látta, mit tudok, és ennek alapján kért fel.

MN: A legtartósabb munkakapcsolat Sidney Lumet-hez fűzi, akinek 11 filmjét fényképezte. Ennyi idő alatt alaposan kiismerhették egymást.

AB: Így van. Már félszavakból is megértettük egymást. Szeretek összeszokott csapattal dol-gozni, az évek során ugyanis kialakul egy közös nyelv, ami nagyon megkönnyíti az ember munkáját. Hosszú éveket töltöttünk együtt, egy bizonyos idő elteltével azonban más műfajokban is ki akartam próbálni magam, amire egyébként Sidney is bátorított. Az ő drámái után egészen más típusú filmeket fényképeztem, olyan, nagy költségvetésű produkciókat, mint az Ikrek vagy a Féktelenül. Egyetlen műfajnál sem akartam leragadni.

MN: Rendezőként mennyire volt hasznára a közös munka Lumet-val ?

AB: Gyakorlatilag mindent Sidneytől tanultam. Számára a leírt szövegnél és a szereplők jelleménél semmi sem lehetett fontosabb. Ha ez működik, minden működik. Ehhez persze nagyon aprólékos munkára, sokféle előkészületre van szükség. A forgatás megkezdése előtt rendszerint három hétig próbáltunk. Nagyjából egy hét kellett, hogy a színészek betanulják a szövegüket, a hátralévő időben pedig, ahogy a színdaraboknál szokás, végigpróbáltuk az összes jelenetet. Egyetlen rendezőnél sem tapasztaltam hasonlót.

MN: Mi volt a feladata a próbák során?

AB: Sidneyvel már a próbák előtt végigjártuk a helyszíneket, és a forgatókönyv alapján kijelöltük a kameraállásokat. A székektől a legutolsó bútordarabig mindennek kijelöltük a helyét. Persze, amikor a színészek a próbák során belakják a díszleteket, sok apró dolog változik. Figyelnem kellett tehát minden mozdulatot, Sidneynél ugyanis nem fordulhatott elő, hogy egy jelenetet kétszer is bevilágítsunk. Nála nincs idő ilyesmire. Rettentő gyorsan dolgozik, de nem többet naponta hat-nyolc óránál.

MN: Egy vígjátéknál vagy egy akciófilmnél mennyiben más az operatőr feladata?

AB: A Sidneyvel kialakult gyakorlat jó szolgálatot tett a későbbiekben is. Egyszerre mindig több kamerával dolgozom. A színésznek is jobb, ha egyszer veszünk fel egy jelenetet három kamerával, mint ha háromszor vesszük fel ugyanazt egyetlen kamerával. Ami pedig a műfaji követelményeket illeti, ezek minden esetben adják magukat. Egy akciófilm például, mint amilyen a Féktelenül vagy a Halálos fegyver 4. volt, jóval agresszívabb kameramozgásokat követel, mint egy kamaradráma. Olyan dolgok ezek, amiken az ember nem nagyon töri a fejét, hisz ezek műfaji sajátosságok.

MN: Rendezőként elsősorban akciósztárokkal forgatott. Jet Li és Steven Segal után a Doom-ban a The Rock néven elhíresült egykori pankrátorral, Dwayne Johnsonnal dolgozott. Nagy sztárok mindannyian, de színészként egyiküket sem tartják sokra. Adódtak nehézségek a közös munka során?

AB: Sokféle színész létezik. Van, akinek egy felvétel is elég, van, aki többet igényel. Adódnak könnyű pillanatok, de előfordul, hogy vért izzadunk az eredményért.

DOOM

Gyanús, mikor a kreatívok már az obligát stúdió-logónál nem bírnak magukkal. Népbetegség ez is: a "praecox dramaturgia", melynek egyenes következményeként az illetékesek már megint korán lövik el a legjobb patronjukat. Felvezetésképpen a Universal megszokott földgolyója helyett a Mars vörhenyes labdája tűnik fel a vásznon - a vizuális geg nemcsak hogy kellemes, de egyben informatív is, pontosan eligazít, mit is kapunk: sci-fit, mi mást. Pontosabban egy el nem készült sci-fi cégérét. Érdemes mihamarabb megbarátkozni a gondolattal, hogy a vörös bolygó a továbbiakban csak bemondásra létezik: jobbára sötét kazamatákban bóklászunk, mert már megint félresikerült valami emberkísérlet, úgyhogy jöhetnek a szellemirtók. Persze nem a szép emlékű táncos komikusokat hívják, hanem csupa nehézéletű erőemelőt: a tornasor elején maga The Rock, az egykori csúcspankrátor feszít, szorosan mögötte egy néhai Bond-lány, végül egy sor-katona Középföldéről. Akadnak még a csapatban olyan futottak még alakok is, őket azonban csak a karakterüknek nyomatékot adó tetoválások és a rájuk váró halálnemek különböztetik meg egymástól. Ja, ha még nem mondtuk volna: a Doom az azonos című belezős számítógépjáték hűséges adaptációja, s mint ilyen, elsősorban az ünnepélyesen végrehajtott kivégzésekben érdekelt. Ki a fenét izgat már, hogy hányban és melyik bolygón is járunk?! Ennyi erővel akár egy lakályos vágóhídon is játszódhatna a történet, igazán kár ezért a sok drága futurisztikus díszletért. A rajongók komfortérzetéért persze áldozni kell, még csak véletlenül se gondolja senki, hogy valami útszéli zombifilm szintjére alacsonyodtunk.

A UIP-Duna Film bemutatója

Neked ajánljuk