A Coen testvérek filmjét ezúttal ikonikus színészük, George Clooney rendezi, ügyelve rá, hogy minden éppen olyan legyen, mint amilyen egy Coen-filmben lenni szokott. Van remekül díszletezett tárgyi világ, ruhák, frizurák, és tökéletesen hiteles, mégis iróniával eltartott ötvenes évek: jómód, kertvárosi miliő és fogyasztói horizont – lappangó és explicit rasszizmussal a mélyben. Van otthon, békés családi körben tévézgető kispolgár, akiről lassan kiderül, hogy csak azt a bűnt nem követte el, amit az Úr kifelejtett a parancsolatokból (vagy még azt is: a biztosítási csalásról nem volt szó a kőtáblákon). És vannak egyre növekvő számban, inkább többé, mint kevésbé véres hullák, akikért azonban nem feltétlenül kár. S van itt egy melléktörténet is az amúgy az életbiztosítási csalásos-maffiaadósságos zsáner összes kliséjét felvonultató sztori mellé: a szomszédba egyedüli feketékként költöző család története, akik ellen felhorgad s kiűzésük érdekében egy emberként fog össze a mintavároska eladdig kizárólag fehérekből álló lakossága. A párhuzamosan futtatott szálak azonban csak felszínesen függnek össze: nem magyarázzák vagy ellenpontozzák egymást, hanem annak a kívülről ráhúzott, ideologikus koncepciónak részei, amely szerint a valódi bűnöket s bűnösöket rejtő fehér Amerika a feketékre vetíti ki saját agresszióját, sötét indulatait. A thriller szál nem elég eredeti, a fekete humor nem elég mély és nem elég vicces (szatíráról szó sincs), a társadalomkritika meg kifejezetten lapos, ráadásul mindezen elemek még egymást is kioltják.
Forgalmazza a Vertigo Média
