„Súlyos klausztrofóbiám van” – Isabelle Huppert színésznő

Film

Ki gondolta volna, hogy a franciák első számú színésznője odavan a világ legpocsékabb filmjéért, a Showgirlsért és a Robotzsaruért? Új filmje, a Lépcsőházi történetek kapcsán beszélgettünk liftekről, Bovarynékról és a Star Warsról is.

magyarnarancs.hu: A Lépcsőházi történetekben egy szebb napokat látott színésznőt alakít, aki megismerteti a szomszédban tengődő srácot művészfilmes pályafutása nagy pillanataival. A beavatás az ön egyik híres korai filmjével kezdődik, csak épp a címe lett megváltoztatva...

Isabelle Huppert: Az a rövidke jelenet, amire gondol, amiben olyan nagyon fiatal vagyok még, a Csipkeverőnő című filmemből való. A félkarú nő vagy valami hasonló címen szerepel a filmben. De azért a filmbeli színésznő nem én vagyok, vagyis csak részben én. Csak annyira, amennyire minden szerepem megkívánja, hogy valamit magamból is hozzáadjak. De sosem csak magamból dolgozom.

false

magyarnarancs.hu: Pedig milyen jó lett volna elsütni a „Bovaryné én vagyok” párhuzamot, ráadásul a Bovaryné egyike a leghíresebb filmszerepeinek. Mikor olvasta először a regényt?

IH: Furcsálltam is egy kicsit, de csak azután került a kezembe, hogy Claude Chabrol felajánlotta nekem a szerepet. Magam sem értem, hogy történhetett. Akkor viszont alaposan megrágtam a regény minden sorát. Flaubert úgy írta meg ezt a nőalakot, hogy azt mindenki a maga szájíze szerint értelmezheti. Nem kell leragadni Flaubert saját koránál, a regény megengedi, hogy Bovarynét minden kor a magáévá tegye, a saját képére formálja. Erre csak a legnagyobb regények adnak lehetőséget. Persze, én is éltem a Flaubert által felkínált lehetőséggel, és felépítettem a saját Bovarynémat, megtöltöttem a saját gondolataimmal, azokkal a női vágyakkal és dilemmákkal, melyek tőlem sem voltak idegenek. Lehet, hogy nem is tett volna jót, ha korábban már olvastam volna a regényt – úgy valószínűleg jobban ragaszkodtam volna ahhoz a klasszikus képhez, ami sok olvasóban él Bovarynéról.

magyarnarancs.hu: Azóta látott  más, emlékezetes Bovarynékat?

IH: Nem igazán. Tudom, hogy készült tavaly egy filmváltozat, ráadásul egy francia, Sophie Barthes rendezte. De ennél többet nem tudok mondani róla, mert nem láttam.

magyarnarancs.hu: Mik a nagy olvasmányélményei? Azokra a könyvekre gondolok, amiket a közelében tart az ember, hogy időről időre újraolvashassa őket.

IH: Most sorolhatnám a klasszikusokat, de azért olvasok én mást is, könnyedebb, kortárs dolgokat, amelyek nem feltétlenül az örökkévalóságnak íródtak, csupán szórakoztatóak vagy másképp izgalmasak, mint a veretes klasszikusok. Nagyon várom már például, hogy legyen időm végre az idei Nobel-díjastól, Szvetlana Alekszijevicstől olvasni valamit.

magyarnarancs.hu: És honfitársától, a tavaly díjazott Patrick Modianótól van kedvence?

IH: Nagy Modiano-fogyasztó vagyok. Talán a Dora Bruder a kedvencem tőle; egy 15 éves lányról szól, aki a második világháború alatt bujkálni kényszerül. Mélyen megérintett. Azért ez a legkedvesebb Modiano-könyvem, mert a személyes történet mellett ott van benne a történelmi vonulat is, a franciák második világháborús története a zsidóüldözéssel, a megszállással, a párizsiakra jellemző viselkedéssel.

false

 

magyarnarancs.hu: Modianót sokan afféle modern Proustként emlegetik. A valódi Prousttal hogy áll?

IH: Régóta dédelgetett álmom, hogy végigolvasom Az eltűnt idő nyomábant, az első betűtől az utolsóig. Proustban az a nagyon jó és egyszerre szörnyű is, hogy nem lehet csak úgy, bármikor belevágni – meg kell teremteni a megfelelő körülményeket hozzá, el kell vonulni a világtól, el kell, hogy barikádozza magát az ember, hogy igazán át tudja adni magát Proustnak. Csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb el tudok majd különíteni egy kis minőségi Proust-időt az életemből. Egy dolgozó színésznőnek, mint amilyen én is vagyok, szinte lehetetlen időt találnia ilyesmire, ámbár egy-egy forgatás épp azt adja, ami a komoly, elmélyült olvasáshoz kell. A forgatás maga az elzárkózás a világ elől, ilyenkor egy egészen másfajta valóságba csöppen az ember. Rám rendkívül felszabadítóan hat a munka, sokkal több dolgot be tudok fogadni, mint a hétköznapi életem során. Tulajdonképpen ez lenne az ideális alkalom Prousthoz, csak az a bökkenő, hogy a forgatáson rendszerint forgatni kell, és a kettő együtt, fájdalom, nem megy.

magyarnarancs.hu: És mi megy? Mit olvas a forgatási szünetekben?

IH: Többnyire újságot. Nem élhetek újságolvasás nélkül, szükségem van a napi adagomra. Abszolút létszükséglet átolvasnom a napi sajtót.

magyarnarancs.hu: A napi adagjába mi tartozik?

IH: A Le Monde és a Libération. Nélkülük félember vagyok.

magyarnarancs.hu: Úgy tűnik, közeli kapcsolatot ápolt a Chicago Sun-Times hajdani újságírójával, Amerika legbefolyásosabb filmkritikusával, a 2013-ban elhunyt Roger Eberttel. Ebert többször is meginterjúvolta önt, kezdő színésznőként éppúgy, mint a francia film befutott üdvöskéjeként. Ezek az interjúk mintha egy barátságról árulkodnának…

IH: Vicces, hogy Ebertet említi, mert épp a múlt éjszaka kaptam egy e-mailt Amerikából, Ebert örökségének folytatói írtak, kérdezték, mikor tudom átvenni a Roger Ebert nevét viselő díjat. Sajnos a közeljövőben biztosan nem, mert színházi kötelezettségeim vannak, de remélem, hamarosan ennek is szerét ejtjük. Roger Ebert nagyszerű ember volt, nagyon sokat tett a filmekért és azért, hogy Amerika, az amerikai cinephile-ek is megismerjék a világ filmtermésének legjavát. És hát ő szabadalmaztatta műsorvezető társával, Gene Siskellel a híres Two Thumbs Up kifejezést. Mindig sokat számított, ha egy film megkapta tőlük a két feltartott hüvelykujjat.

false

magyarnarancs.hu: Épp Ebertnek árulta el egy interjúban, hogy mindig is szeretett volna Bergmannal forgatni. Mennyire jutott közel az álmához?

IH: Nem csak én, a világ minden színésznője fejvesztve rohant volna, ha Bergman hívja; a női lélek legnagyobb tudósa volt a filmrendezők között, tulajdonképpen ő fedezte fel a női lelket a mozi számára. Nagy lélekboncoló volt, alighanem a legnagyobb. Egyszer találkoztam is vele, azt hiszem, Berlinben, a filmfesztiválon, de erre nem mernék megesküdni. Nagyon kedves volt, megdicsérte az alakításomat a Csipkeverőnőben. Hamar az Ördögökre, Andrzej Wajda épp bemutatott Dosztojevszkij-adaptációjára terelődött a szó, amiben szintén játszottam. Bergmannak nagyon tetszett a film, én meg továbbadtam a dicséretet Wajdának, akivel madarat lehetett volna fogatni örömében, annyira odavolt, hogy Bergman odavan a filmjéért.

magyarnarancs.hu: Ha Bergmannal nem is jött össze a munka, Godard-ral többször is. Milyen élmények érték?

IH: Minden nagy rendező külön világ, de Godard-é mindegyiknél különb világ. Senki máshoz nem tudom hasonlítani. Bizarr élmény volt; sehol egy forgatókönyv, sehol semmi. Egyedül talán a nagy koreai rendező, Hong Sang-soo dolgozik hasonlóan: nála sincs forgatókönyv, a forgatás reggelén beszéli át a színészeivel az aznapi jeleneteket. Godard is így csinálta. Persze előfordult, hogy reggel sem tartott eligazítást. Szerettem Godard-ral dolgozni, szerettem a társaságát, amit két éven át élvezhettem, mert egymás után két filmet csináltunk.

magyarnarancs.hu: Nemrég azt nyilatkozta, hogy szívesen játszana valami jó kis főgonoszszerepet valami jó nagy hollywoodi filmben. Hogy áll ez a terve?

IH: Én készen állok. Jó móka lenne, nagy kedvem lenne hozzá.

magyarnarancs.hu: Eljátszana akár egy képregénygonoszt is, mondjuk, valakit a Bosszúállók gonoszai közül?

IH: Miért is ne?! Minden jöhet. Élénk képzelőerővel vagyok megáldva, azt hiszem, jól állna nekem egy ilyen szerep.

false

magyarnarancs.hu: Nemrég Paul Verhoevennel forgatott. Kész a film?

IH: Néhány hónapja fejeztük be a forgatását, ahogy mondani szokás, jövőre a mozikban. Philippe Dijan regényét már korábban is olvastam, rögtön azt gondoltam, nahát, ez aztán egy jó kis filmre való karakter! Egy nehéz életű nőt játszom, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Ott van a fia, a szeretője, a munkája, és ott van a megerőszakolója is, mert ezt a nőt valaki megerőszakolja, de ez a nő sosem adja fel, sosem kerül padlóra. Paul Verhoeven szereti keverni a műfajokat: részben thriller lesz, részben egy nő portréja, és még sok minden más.

magyarnarancs.hu: Kedveli Verhoeven hollywoodi filmjeit, a Robotzsarut vagy az Emlékmást Schwarzeneggerrel?

IH: Szeretem a hollywoodi filmjeit, és szeretem a korai hollandokat is.

magyarnarancs.hu: Tényleg szereti a Robotzsarut?

IH: Nagyon is. És a Showgirlst is.

magyarnarancs.hu: Mit szeret a Showgirlsben?

IH: A humorát. A műfajokkal való játékot. Ahogy Verhoeven kifordítja fapofával az ismert műfaji kliséket. Remek humora van.

magyarnarancs.hu: A Star Wars új részét várja?

IH: Nem mondhatnám.

magyarnarancs.hu: Tavaly azt mondta, hogy a Sráckor és a Love is Strange a két kedvenc filmje 2014-ből. Mik az idei kedvencei?

IH: Szerencsére annyit dolgoztam idén, hogy semmi időm nem volt moziba járni. Szerepeltem Mia Hansen-Love új filmjében  és egy fiatal flamand rendezővel is forgattam, az Eurovíziós Dalfesztivál hajdani üdvöskéjét, egy rég elfeledett énekesnőt játszom a filmjében. Semmi időm nem volt mozizni.

magyarnarancs.hu: Olvastam, hogy nem szereti a bezártságot, sosem ül metróra. A liftekkel milyen a viszonya? Azért kérdezem, mert a Lépcsőházi történetekben nagy szerepe van egy lakótelepi felvonónak.

IH: Súlyos klausztrofóbiám van. Sosem forgatok liftben, ezt minden forgatás előtt kikötöm. Ha mégis szerepel lift a sztoriban, spéci liftbelsőt kell építeniük nekem. Nincs az a pénz, hogy én egy igazi liftbe betegyem a lábam.

A Lépcsőházi történetek december 24-től látható az ünnepek alatt is kitartóan üzemelő Cirko Gejzírben.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.