tévésmaci

Szamárpaprika

  • tévésmaci
  • 2021. szeptember 1.

Film

Amikor Sztupa és Troché visszahúzódtak a mezőgazdaságba, Sztupának volt egy remek ötlete arra nézvést, hogyan lehet azt a legkevésbé feltűnően csinálni.

Termelni fogunk. Mi sem természetesebb, bólintott Troché, a mezőgazdaság termelő ágazat. De mit? Azzal ne törődj, Troché, kész tervem van. Kórót nevelünk. Jó, rendben. Tudod, szereti az a jó ázalékos talajt. A kóró? Igen, az. (Itt meg kell szakasztanunk a törénet fonalát, s szokásunktól eltérően – bizonyos várakozásoknak elé vágva – magáról a történetről kell szólnunk. Tehát ez a történet kurvára nem úgy folytatódik, hogy Troché megkérdezi Sztupát, hogy te, Sztupa, a kórótermelés, különösen a nagybani nem amolyan cigányprivilégium-e, ahogy az olaszok mondják: Coro degli Zingari? Nem az van, hogy amikor megy a termelő egy szekér kóróval a felvásárlóhoz, énekel, míg a lovakat hajtja? Valahogy így, hogy Chi del gitano i giorni abbella? És erre Sztupa egészen biztosan nem válaszolja majd azt, hogy nem, Troché, semmi ilyesmiről szó sincs, s még arról is biztosíthatlak, hogy amikor befordul a szekerével a felvásárló telepére, az nem siet elejbe – tudod, Troché, így mondják, elejbe –, szóval nem siet elé, s nem kérdezi tőle, amit úgyis lát, hogy tudniillik, kóróval jöttél? Szó sincs ilyesmiről, Troché. Rögzítsük tehát mi is még egyszer, ahogy Ómafa feljegyzései is, aláhúzva, hogy a fentiek egyáltalán nem szerepelnek a történetben. Ez egy szimpla történet. S a továbbiakban nem is szólunk bele. Remélhetőleg a többibe sem.) Kerestek egy kóróföldjeiről híres vidéket, mert köztudomású, hogy a kóró vidéken gyorsabban és nagyobbra nő, s ott beszálltak a termelésbe. Kisüzemi módszerekkel, a tszcs felvásárlójához hordva a letört kórót (nem árulunk el nagy titkot: nem is volt más felvásárló). Útközben énekeltek a bakon, a cigányok meg integettek a kocsma előtti kis térről, ahol épp a tanító úr szónoklatát hallgatták, hogy szevasz, Sztupa, szevasz Troché. A felvásárló eléjük sietett, s közben egy kendővel csapkodta maga körül a legyeket. Kétségkívül mondott is valamit, de épp akkor harsant fel a szomszédos dohánybeváltó kürtje, úgyhogy egy vak hangot nem lehetett hallani a szavaiból. Lemázsálták a kórót, és szép dohány ütötte a markukat (de ezt még arrafelé sem mondták így).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.