Termelni fogunk. Mi sem természetesebb, bólintott Troché, a mezőgazdaság termelő ágazat. De mit? Azzal ne törődj, Troché, kész tervem van. Kórót nevelünk. Jó, rendben. Tudod, szereti az a jó ázalékos talajt. A kóró? Igen, az. (Itt meg kell szakasztanunk a törénet fonalát, s szokásunktól eltérően – bizonyos várakozásoknak elé vágva – magáról a történetről kell szólnunk. Tehát ez a történet kurvára nem úgy folytatódik, hogy Troché megkérdezi Sztupát, hogy te, Sztupa, a kórótermelés, különösen a nagybani nem amolyan cigányprivilégium-e, ahogy az olaszok mondják: Coro degli Zingari? Nem az van, hogy amikor megy a termelő egy szekér kóróval a felvásárlóhoz, énekel, míg a lovakat hajtja? Valahogy így, hogy Chi del gitano i giorni abbella? És erre Sztupa egészen biztosan nem válaszolja majd azt, hogy nem, Troché, semmi ilyesmiről szó sincs, s még arról is biztosíthatlak, hogy amikor befordul a szekerével a felvásárló telepére, az nem siet elejbe – tudod, Troché, így mondják, elejbe –, szóval nem siet elé, s nem kérdezi tőle, amit úgyis lát, hogy tudniillik, kóróval jöttél? Szó sincs ilyesmiről, Troché. Rögzítsük tehát mi is még egyszer, ahogy Ómafa feljegyzései is, aláhúzva, hogy a fentiek egyáltalán nem szerepelnek a történetben. Ez egy szimpla történet. S a továbbiakban nem is szólunk bele. Remélhetőleg a többibe sem.) Kerestek egy kóróföldjeiről híres vidéket, mert köztudomású, hogy a kóró vidéken gyorsabban és nagyobbra nő, s ott beszálltak a termelésbe. Kisüzemi módszerekkel, a tszcs felvásárlójához hordva a letört kórót (nem árulunk el nagy titkot: nem is volt más felvásárló). Útközben énekeltek a bakon, a cigányok meg integettek a kocsma előtti kis térről, ahol épp a tanító úr szónoklatát hallgatták, hogy szevasz, Sztupa, szevasz Troché. A felvásárló eléjük sietett, s közben egy kendővel csapkodta maga körül a legyeket. Kétségkívül mondott is valamit, de épp akkor harsant fel a szomszédos dohánybeváltó kürtje, úgyhogy egy vak hangot nem lehetett hallani a szavaiból. Lemázsálták a kórót, és szép dohány ütötte a markukat (de ezt még arrafelé sem mondták így).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
