VERZIÓ 20.

Szemrebbenés nélkül

Peter Nestler retrospektív

Film

Talán dokumentumfilmes kollégája és elvtársa, Hartmut Bitomsky jellemzi a legjobban Peter Nestlert a Filmkritikben közölt 1979-es cikkében.

Újramesélőként írja le, aki egyfajta médiuma alanyai üzenetének. Tudatában van annak, hogy amit közöl, nem egyedül az övé, nem belőle ered. Nem keres tetszetős beállításokat, csupán rögzít, mert tudja, hogy a kamerája előtt álló és beszélő emberek valami értékeset bíztak rá. Sok dokumentumfilmessel ellentétben Nestler nem idegeníti el filmjei szereplőit saját képmásuktól. Jean-Marie Straub (akiről Nestler 2007-ben Verteidigung der Zeit címmel portréfilmet is készített) hasonló elismeréssel nyilatkozik róla: csupán rögzíti az előtte kibontakozó valóságot, de sosem a kellemes ingerlésre törekszik, és nem akar formát erőltetni a valóságra, ezzel eltörölve azt. Legfőképp pedig ellenáll annak, ami Straub szemében egy filmkészítő legnagyobb bűne lehet: Nestler nem engedi árucikké válni a filmjeit.

Mindezzel együtt a rendezőnek ambivalens viszonya van a piaci alapú filmkészítéssel. De mondhatjuk pragmatikusnak is: eleinte színészként dolgozott, hogy finanszírozhassa saját dokumentumprojektjeit (a többi közt hős­szerelmesként tűnt fel az 1961-es Eine hübscher als die andere című, elképesztő sikerű romantikus komédiában), majd munkássága későbbi szakaszában rendszeresen forgatott hosszabb-rövidebb dokumentumfilmeket a német és a svéd állami televíziónak; olykor saját, radikálisabb stílusát is megszelídítve-megpuhítva. Igaz, a (nyugat)német állammal nem volt mindig felhőtlen a viszonya. Korai munkái még meleg fogadtatásban részesültek: az Am Siel (1962) egy nyugatnémet tengerparti falu mindennapjait és történelmét idézi fel egy öreg zsilipgát lírai nézőpontjából (az ehhez hasonló fantasztikus, lírai elemeket később elhagyta a radikálisabb realizmus kedvéért). Az Aufsätze (1963) egy svájci hegyi falu nebulóinak mindennapjait meséli el saját esszéiken keresztül; ez a film hivatalos kitüntetést ért a rendezőnek. Az Ödenwaldstetten (1964) pedig már hordozza az érett rendező visszatérő témáit; egy sváb falu társadalmi-gazdasági átalakulását követi, épp, ahogy a hagyományos termelési módokat eltörli a modern ipar, és remélt virágzást hoz a háborúban megtépázott településre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.