VERZIÓ 20.

Szemrebbenés nélkül

Peter Nestler retrospektív

Film

Talán dokumentumfilmes kollégája és elvtársa, Hartmut Bitomsky jellemzi a legjobban Peter Nestlert a Filmkritikben közölt 1979-es cikkében.

Újramesélőként írja le, aki egyfajta médiuma alanyai üzenetének. Tudatában van annak, hogy amit közöl, nem egyedül az övé, nem belőle ered. Nem keres tetszetős beállításokat, csupán rögzít, mert tudja, hogy a kamerája előtt álló és beszélő emberek valami értékeset bíztak rá. Sok dokumentumfilmessel ellentétben Nestler nem idegeníti el filmjei szereplőit saját képmásuktól. Jean-Marie Straub (akiről Nestler 2007-ben Verteidigung der Zeit címmel portréfilmet is készített) hasonló elismeréssel nyilatkozik róla: csupán rögzíti az előtte kibontakozó valóságot, de sosem a kellemes ingerlésre törekszik, és nem akar formát erőltetni a valóságra, ezzel eltörölve azt. Legfőképp pedig ellenáll annak, ami Straub szemében egy filmkészítő legnagyobb bűne lehet: Nestler nem engedi árucikké válni a filmjeit.

Mindezzel együtt a rendezőnek ambivalens viszonya van a piaci alapú filmkészítéssel. De mondhatjuk pragmatikusnak is: eleinte színészként dolgozott, hogy finanszírozhassa saját dokumentumprojektjeit (a többi közt hős­szerelmesként tűnt fel az 1961-es Eine hübscher als die andere című, elképesztő sikerű romantikus komédiában), majd munkássága későbbi szakaszában rendszeresen forgatott hosszabb-rövidebb dokumentumfilmeket a német és a svéd állami televíziónak; olykor saját, radikálisabb stílusát is megszelídítve-megpuhítva. Igaz, a (nyugat)német állammal nem volt mindig felhőtlen a viszonya. Korai munkái még meleg fogadtatásban részesültek: az Am Siel (1962) egy nyugatnémet tengerparti falu mindennapjait és történelmét idézi fel egy öreg zsilipgát lírai nézőpontjából (az ehhez hasonló fantasztikus, lírai elemeket később elhagyta a radikálisabb realizmus kedvéért). Az Aufsätze (1963) egy svájci hegyi falu nebulóinak mindennapjait meséli el saját esszéiken keresztül; ez a film hivatalos kitüntetést ért a rendezőnek. Az Ödenwaldstetten (1964) pedig már hordozza az érett rendező visszatérő témáit; egy sváb falu társadalmi-gazdasági átalakulását követi, épp, ahogy a hagyományos termelési módokat eltörli a modern ipar, és remélt virágzást hoz a háborúban megtépázott településre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.