VERZIÓ 20.

Szemrebbenés nélkül

Peter Nestler retrospektív

Film

Talán dokumentumfilmes kollégája és elvtársa, Hartmut Bitomsky jellemzi a legjobban Peter Nestlert a Filmkritikben közölt 1979-es cikkében.

Újramesélőként írja le, aki egyfajta médiuma alanyai üzenetének. Tudatában van annak, hogy amit közöl, nem egyedül az övé, nem belőle ered. Nem keres tetszetős beállításokat, csupán rögzít, mert tudja, hogy a kamerája előtt álló és beszélő emberek valami értékeset bíztak rá. Sok dokumentumfilmessel ellentétben Nestler nem idegeníti el filmjei szereplőit saját képmásuktól. Jean-Marie Straub (akiről Nestler 2007-ben Verteidigung der Zeit címmel portréfilmet is készített) hasonló elismeréssel nyilatkozik róla: csupán rögzíti az előtte kibontakozó valóságot, de sosem a kellemes ingerlésre törekszik, és nem akar formát erőltetni a valóságra, ezzel eltörölve azt. Legfőképp pedig ellenáll annak, ami Straub szemében egy filmkészítő legnagyobb bűne lehet: Nestler nem engedi árucikké válni a filmjeit.

Mindezzel együtt a rendezőnek ambivalens viszonya van a piaci alapú filmkészítéssel. De mondhatjuk pragmatikusnak is: eleinte színészként dolgozott, hogy finanszírozhassa saját dokumentumprojektjeit (a többi közt hős­szerelmesként tűnt fel az 1961-es Eine hübscher als die andere című, elképesztő sikerű romantikus komédiában), majd munkássága későbbi szakaszában rendszeresen forgatott hosszabb-rövidebb dokumentumfilmeket a német és a svéd állami televíziónak; olykor saját, radikálisabb stílusát is megszelídítve-megpuhítva. Igaz, a (nyugat)német állammal nem volt mindig felhőtlen a viszonya. Korai munkái még meleg fogadtatásban részesültek: az Am Siel (1962) egy nyugatnémet tengerparti falu mindennapjait és történelmét idézi fel egy öreg zsilipgát lírai nézőpontjából (az ehhez hasonló fantasztikus, lírai elemeket később elhagyta a radikálisabb realizmus kedvéért). Az Aufsätze (1963) egy svájci hegyi falu nebulóinak mindennapjait meséli el saját esszéiken keresztül; ez a film hivatalos kitüntetést ért a rendezőnek. Az Ödenwaldstetten (1964) pedig már hordozza az érett rendező visszatérő témáit; egy sváb falu társadalmi-gazdasági átalakulását követi, épp, ahogy a hagyományos termelési módokat eltörli a modern ipar, és remélt virágzást hoz a háborúban megtépázott településre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.