Film

Bár természetesen erős túlzás, hogy minden baromi hosszú és dögunalmas filmért jár az Oscar, azért Martin Scorsese sem okoskodott rosszul: a filmakadémia által megadott mennyiségi és minőségi mutatók alapján leforgatott mozijával (Aviator) tulajdonképpen már a zsebében tudhatta a kérdéses szobrot, a döntõ pillanatban aztán mégsem őt szólították a pódiumra. Pedig Scorsese az idén tényleg joggal hihette, hogy semmitmondó és korrekt látványosságokból eleget produkált már ahhoz, hogy végre neki álljon a zászló.

Március 1-jén lépett fel a Zeneakadémián a lengyel-magyar származású zongoramûvész, akit sokan az elmúlt évtizedek legnagyobb tehetségének tartanak. A koncert másnapján, egy lágy tojás és két kifli társaságában beszélgettünk.

Minden a helyén: a laza öltözet, fehér csíkos fekete póló, fehér vászongatya, bakancs, egyik cigi a másik után, meg a rengeteg tetkó a karján. És persze a mosolya. Ma is örökifjú lázadó: negyvenegy évesen éppúgy fest, mint másfél évtizede, amikor feltûnt az Ollókezû Edwardban. Az Arizonai álmodozók, a Gilbert Grape, A kilencedik kapu, az Álmosvölgy legendája sztárja, a szállodai lakosztályokat egykor szétverõ "Vad Johnny" megtalálta a boldogságot. Csak Sherilyn Fenn, Winona Ryder és Kate Moss után "az igazi" kellett hozzá Vanessa Paradis személyében. Új filmje, a James Barrie-rõl szóló Én, Pán Péter európai premierjén, a velencei filmfesztiválon találkoztunk. Szerepéért idõközben Oscarra jelölték. A filmet a héten kezdik vetíteni a hazai mozikban.

Repülhet-e a TWA Európába? - szól az egyik perdöntő kérdés ebben a filmben. Körülbelül annyit takar, hogy az Egyesült Államok polgári légi közlekedésének piacán -a negyvenes években - a tengerentúli viszonylatok maradjanak-e monopóliumként a Pan American légitársaság és rókalelkű főnöke (Alec Baldwin) kezében, vagy jöhet a szabad verseny (úgy is, mint e szép nagy nemzet identitásának legfontosabb alkotóeleme).

Jelenleg két kiállítóteremben is láthatóak a Kossuth-díjas mûvész munkái, s a nézõ nem múló kíváncsisággal nézi Pesten, az Aulich utcai galériában (február 12-ig) és Budán, a Várfok utcai XO-ban (február 5-ig) a kiállított képeket, hogy végre megpróbálja megfejteni, ki is van az alkotások mögött.

Számos jól ismert, experimentális színházi csapattal (Insomniac Productions, The Glee Club, Forced Entertainment) dolgozott együtt; saját produkciói mellett a Duckie nevû színházi társulás aktív tagja. Az Edinburghi Fesztiválon és nemzetközi színpado-kon is sikerrel szerepelt a Trafó és a British Council által most bemutatott, 1998-ban készült Családi kiruccanás (A Family Outing).

A nagy szakállú, pókhasú bácsi széles mozdulatokkal szõ gesztushálót mondanivalója köré, pedagógusi hevület hajtja, empátiával és odafigyeléssel magyaráz. Filmjeiben a kétkezi munkából élõkrõl mesél, akiknek semmi sem jár ingyen. De amikor a Mezítelenül, a Titkok és hazugságok rendezõje a Szarajevói Filmfesztiválon megjelent a város egyetlen nagyszállójában, s a reggelinél kénytelen volt tudomásul venni, hogy nincs homár, olyan csalódott lett, mint egy burzsoá. Egy hét múlva diadalmasan állt a La Fenice Operaház színpadán, kezében a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán díjával, és öklével bemutatott Cannes-nak, mert visszautasították a filmjét: a Vera Drake e héttõl megy a magyar mozikban.

Ha egy történelmi film pusztán némely nagy jelentőségű múltbeli esemény korhű megmutatására szorítkozik, a fene megette az egészet. Az ilyen filmek rendszerint tök üresek - a korhű kosztümben parádézó statisztahadseregeken meg történelmi hírességeken kívül alig emlékszünk belőlük másra. A bukás azonban, becsületére legyen mondva, gondol is valamit, meg mutat is. Azt gondolja, amit a főszereplő, Bruno Ganz mutat.

Négy hónapja látható a német mozikban a hírhedt föld alatti Hitler-bunker utolsó napjairól készített játékfilm. Berlin legnagyobb multiplexében a könnyű télesti szórakozást ígérő filmek szomszédságában még most, januárban sem lehet közvetlenül az előadás előtt jegyet kapni. Nemcsak a közönség, a sajtó is megkülönböztetett figyelmet szentelt a filmnek, az eredménnyel azonban nem volt igazán elégedett.

Még emlékszem, amikor két-három éve elõször vettem észre a hetes busz ajtajára ragasztott BPRNR-matricát: fogalmam sem volt, hogy mi az, de napról napra egyre többször találkoztam ezekkel a kis pimasz korongokkal. Vörös András (Superbutt) és Trócsányi Gergely (Hollywoodoo) a Budapestrockandroll "keresztapái".

Egykori szaktársnõnk, a Beszélõ volt fõszerkesztõje másfél éve van Moszkvában, a magyar kultúra és tudomány egyik legfontosabb, elõretolt helyõrségének az élén. Megkérdeztük tõle, merre hány méter és mi várható.

Még leírni is szörnyûséges: Alfred Hitchcock ötvennél is több filmet rendezett, s noha a filmtörténet csak kb. egyharmadát tartja remekmûnek, az vesse rá az elsõ követ, aki ennél jobb statisztikát tud felmutatni. A most DVD-n megjelentek (17 film) szinte kivétel nélkül fontos részei az oeuvre-nek.

Négyszeres Oscar-jelölt, Az utolsó mozielõ-adás, az Azok a csodálatos Baker fiúk, A Halászkirály legendája, a Nyom nélkül sztárja. A minap töltötte be 55. évét, tudja, hogy kell vagányul öregedni: hosszú õsz hajával, szakállas képével, hedonista nemtörõdömsé-gével és fancsali mosolyával úgy fest, mint a Nagy Lebowski. San Sebastianban beszéltünk, ahová életmûdíjáért érkezett, néhány nappal azelõtt, hogy forgatni kezdte a Tideland címû filmet, amelyben újra összejön Terry Gilliammel.

Két, 2003-ban elindított sorozatot szerkeszt a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.-nél. Az egyik egy tankönyvsorozat, amely a közgazdasági felsõoktatásban használható alapmûvek területén tátongó hiányok pótlását célozza, mint például P. Heyne és szerzõtársai A közgazdasági gondolkodás alapjai címû munkája. A másik Közgazdasági Kiskönyvtár néven a mûvelt nagyközönségnek mutatja be a modern közgazdaság-tudomány különféle részterületeinek az eredményeit (pl. R. H. Coase: A vállalat, a piac és a jog; R. Gibbons: Bevezetés a játékelméletbe).