VERZIÓ - Film

Színtiszta csapat

  • Gera Márton
  • 2017. december 9.

Film

„Te roha­dék, te mocsok, nem kellenek ide muszlimok” – ordítják a szurkolók, miközben néhány nagydarab legény próbálja őket a pályán kívül tartani. Izraelben járunk, a napfényes Jeruzsálemben, a szurkolók a Beitar Jerusalem FC ultrái, s azért ordítanak, mutogatnak transzparenseket, írnak fenyegető Facebook-üzeneteket, mert a csapat tulajdonosa a 2012/2013-as szezonra leszerződtetett két csecsen játékost. Vagy ahogy már az első pillanattól beszéltek róluk: két muszlimot.

Maya Zinshtein meg fogja a kameráját, s szó szerint benéz a szín­falak mögé: látjuk, hogyan kezdi ki az egész csapatot a rasszizmus, hogyan nem lehet a játékra, egyáltalán a labda elrúgására koncentrálni, amikor a lelátókról téged szidalmaznak, a halálodat kívánják, vagy amikor figyelmeztetnek, hogy nézz be a kocsid alá minden reggel, nehogy valami baj legyen.

A dokumentumfilmezés legjobb eszközeit használja a rendező, s ez nagyon is működik: visszamegyünk az időben, és keressük a választ a Beitar múltjában e gyűlöletre, látjuk, hogyan mocskolódott össze a szurkológárda a politikával, harsogták már évekkel korábban is, hogy ők „örökké tiszták maradnak”, jelentsen ez bármit is. Közben pedig nézzük a jelen eseményeit, elszorult szívvel hallgatván, amikor a két muzulmán vallású játékos megtörten mondja a kamerába, hogy hiány­zik az otthonuk, és mert máshol is hasonlókat kapnának, haza szeretnének menni. Oda, ahol legalább úgy játszhatnak, hogy a szurkolók nem akarják rájuk dönteni a stadiont. Ők hazamennek az idény végén, de a gyűlölet helyben marad.

November 17., 20.00, Toldi; november 18., 21.00, Kino

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.