„Te rohadék, te mocsok, nem kellenek ide muszlimok” – ordítják a szurkolók, miközben néhány nagydarab legény próbálja őket a pályán kívül tartani. Izraelben járunk, a napfényes Jeruzsálemben, a szurkolók a Beitar Jerusalem FC ultrái, s azért ordítanak, mutogatnak transzparenseket, írnak fenyegető Facebook-üzeneteket, mert a csapat tulajdonosa a 2012/2013-as szezonra leszerződtetett két csecsen játékost. Vagy ahogy már az első pillanattól beszéltek róluk: két muszlimot.
Maya Zinshtein meg fogja a kameráját, s szó szerint benéz a színfalak mögé: látjuk, hogyan kezdi ki az egész csapatot a rasszizmus, hogyan nem lehet a játékra, egyáltalán a labda elrúgására koncentrálni, amikor a lelátókról téged szidalmaznak, a halálodat kívánják, vagy amikor figyelmeztetnek, hogy nézz be a kocsid alá minden reggel, nehogy valami baj legyen.
A dokumentumfilmezés legjobb eszközeit használja a rendező, s ez nagyon is működik: visszamegyünk az időben, és keressük a választ a Beitar múltjában e gyűlöletre, látjuk, hogyan mocskolódott össze a szurkológárda a politikával, harsogták már évekkel korábban is, hogy ők „örökké tiszták maradnak”, jelentsen ez bármit is. Közben pedig nézzük a jelen eseményeit, elszorult szívvel hallgatván, amikor a két muzulmán vallású játékos megtörten mondja a kamerába, hogy hiányzik az otthonuk, és mert máshol is hasonlókat kapnának, haza szeretnének menni. Oda, ahol legalább úgy játszhatnak, hogy a szurkolók nem akarják rájuk dönteni a stadiont. Ők hazamennek az idény végén, de a gyűlölet helyben marad.
November 17., 20.00, Toldi; november 18., 21.00, Kino
