VERZIÓ - Film

Színtiszta csapat

  • Gera Márton
  • 2017. december 9.

Film

„Te roha­dék, te mocsok, nem kellenek ide muszlimok” – ordítják a szurkolók, miközben néhány nagydarab legény próbálja őket a pályán kívül tartani. Izraelben járunk, a napfényes Jeruzsálemben, a szurkolók a Beitar Jerusalem FC ultrái, s azért ordítanak, mutogatnak transzparenseket, írnak fenyegető Facebook-üzeneteket, mert a csapat tulajdonosa a 2012/2013-as szezonra leszerződtetett két csecsen játékost. Vagy ahogy már az első pillanattól beszéltek róluk: két muszlimot.

Maya Zinshtein meg fogja a kameráját, s szó szerint benéz a szín­falak mögé: látjuk, hogyan kezdi ki az egész csapatot a rasszizmus, hogyan nem lehet a játékra, egyáltalán a labda elrúgására koncentrálni, amikor a lelátókról téged szidalmaznak, a halálodat kívánják, vagy amikor figyelmeztetnek, hogy nézz be a kocsid alá minden reggel, nehogy valami baj legyen.

A dokumentumfilmezés legjobb eszközeit használja a rendező, s ez nagyon is működik: visszamegyünk az időben, és keressük a választ a Beitar múltjában e gyűlöletre, látjuk, hogyan mocskolódott össze a szurkológárda a politikával, harsogták már évekkel korábban is, hogy ők „örökké tiszták maradnak”, jelentsen ez bármit is. Közben pedig nézzük a jelen eseményeit, elszorult szívvel hallgatván, amikor a két muzulmán vallású játékos megtörten mondja a kamerába, hogy hiány­zik az otthonuk, és mert máshol is hasonlókat kapnának, haza szeretnének menni. Oda, ahol legalább úgy játszhatnak, hogy a szurkolók nem akarják rájuk dönteni a stadiont. Ők hazamennek az idény végén, de a gyűlölet helyben marad.

November 17., 20.00, Toldi; november 18., 21.00, Kino

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.