Film

Szőke kékség

Woody Allen: Blue Jasmine

  • - köves -
  • 2013. október 5.

Film

"New York attól hangos, hogy Woody Allen remekművel áll telő" - adták hírül manhattani forrásaink, és hát ki ne örülne a hírnek, hogy a taxik zaját végre elnyomja a kultúráról szóló diskurzus.

Mi több, a Spanish Harlemtől a South Street Seaportig azt harsogják a helybéliek, hogy a Blue Jasmine a maga megédesítetlen módján (mindenki rácseszik, mindenki átcseszi magát) és humortalan bájával egy igazi amerikai remekmű. Meglehet, igazuk van a manhattanieknek, hiszen ha valakik, ők csak értik a nüanszokat, elvégre Allen új filmje egy nagy New York-i lecsúszástörténet, melynek jelen idejű része San Franciscóban játszódik. Ide érkezik Manhattanből az elszegényedett milliomosözvegyeknek fenntartott első osztályon, több Louis Vuitton-bőrönddel és egy ideg-összeroppanással a Cate Blanchett alakította Jasmine. Egy igazi Madoff-feleség a kései, "Bernie már börtönben" korszakból. New York attól is hangos, hogy mekkorát alakít Blanchett, és valóban, Jasmine-je távolról sem karikatúra, inkább színészi mesterkurzus; szó bennszakad, hang fennakad, amikor eljátssza, amint a hatás alatt álló nő találkozik Blanche Du Bois-val. Jasmine-nek elég egy óvatlan pillanat is, hogy kárt okozzon - mind magában, mind szerettei-kihasználtjai (e kettő gyakran fedi egymást) körében. Nem kellenek ide meteoritok, Blanchett egymaga eljátszik egy egész katasztrófafilmet, ahogy magában motyog, vagy épp mániákusan hazudja szét a múltját egy gazdag férj reményében. Mi mást is hurcolászna a Vuitton bőröndökben, mint letűnt élete csontvázait - ők a legjobb társalkodói, sem a proli (s ezért lenézett) húgocska, se senki - bérből-fizetésből élő - emberfia nem veheti fel a versenyt velük. Ez mind szép és jó, és Blanchettnek - ezt beszéli egész New York - bizton jár egy Oscar-jelölés is, kár, hogy Allen e kimagasló és amerikai szemmel tragikus (európai szemmel átlagosan elcseszett) figurához elmulasztott filmet készíteni. Amerre a szem ellát, Jasmine körül csupa helyzetgyakorlatot látni, így hullik el például a világ legjobb komikusa, Louis C. K. is egy pimf kis szerepben. Egyedül Sally Hawkins villan meg egy kicsit a nagy attrakció, a dupla leszúrt Blanchett mellett.

A Big Bang Média bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.