A filmtörténet bővelkedik olyan alkotókban, akiket országuk politikai vezetése munkásságuk vagy nézeteik miatt elhallgattatott. Jafar Panahit alkotásainak kritikus tartalma miatt az iráni rezsim 20 évre eltiltotta a filmezéstől, és nem hagyhatja el Iránt. Honfitársa, Marzieh Vafamehr színésznő ugyanígy járt az iráni rendszert bíráló filmje miatt. Szergej Paradzsanovot valószínűsíthetően biszexualitása miatt börtönözték be a 70-es években a Szovjetunióban. A tibeti Dhondup Wangchent a kínai kormány csukta be felforgatónak ítélt dokumentumfilmje miatt. McCarthy szenátor feketelistái pedig számtalan kommunista érzelmű vagy annak vélt hollywoodi filmkészítőt tiltottak el a munkától John Garfieldtól Edward G. Robinsonig. Bár még csak egyetlen – számos nemzetközi filmfesztiválon nagy sikert aratott – filmet forgatott, most ebbe az illusztris névsorba került be az ukrán Oleh Szencov is.
Játéktér
Egy orosz hadbíróság Rosztovban első fokon 20 évre ítélte a krími ukrán filmrendezőt. A vád szerint társával, Olekszandr Kolcsenkóval terrorcselekmények végrehajtására készültek, hogy megakadályozzák a Krím orosz annexióját. A vádak között szerepelt a szimferopoli Lenin-szobor felrobbantásának terve, illegális fegyverkereskedelem, a Krími Orosz Közösség nevű szervezet irodáinak felgyújtása, és az, hogy Szencov kapcsolatban áll az ukrán nacionalista, paramilitáris Jobboldali Szektor nevű csoporttal. A vádat nem sikerült elegendő bizonyítékkal alátámasztani, ráadásul Szencov azt állítja, megkínozták, hogy vallomást csikarjanak ki belőle (ügyvédje az a Dmitrij Dinze, aki a Pussy Riot tagjait is védte). Ukrajna, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok is egyetértenek abban, hogy koholt vádakkal ítélték el a rendezőt – az Amnesty International szerint egyenesen sztálinista kirakatper zajlott. Az Európai Filmakadémia nyílt levélben kérte Szencov szabadon bocsátását: olyan alkotók írták alá a nyilatkozatot, mint Ken Loach, Mike Leigh, Aki Kaurismäki, Tarr Béla, Wim Wenders, Andrzej Wajda.
| ||
Szencovot nem filmjeinek tartalma miatt ítélték el, politikai aktivizmusa független volt munkásságától. Az oroszbarát ukrán elnök, Viktor Janukovics elleni kijevi tüntetésekig nem is került szembe az orosz politikai vezetéssel. A rendező 1976-ban született Szimferopolban, eredetileg közgazdaságtant hallgatott Kijevben. Eközben kezdett filmrendezést és forgatókönyvírást is tanulni – Moszkvában. Első munkái rövidfilmek voltak: a 2008-as A Perfect Day for Bananafish J. D. Salinger novellája alapján készült. Ezt követte 2009-ben a The Horn of a Bull. Első nagyjátékfilmje, a Gamer 2012-ben debütált a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon. A film elnyerte a FIPRESCI-díjat Odesszában és az orosz filmkritikusok céhének díját a Hanti-Manszijszkban megrendezett Spirit of Fire filmfesztiválon.
A Gamer főhőse egy Alex nevű kamasz, aki Koss nickname alatt névtelen ukrán faluja gamerközösségének sztárja. A Quake nevű videojátékban versenyez, és állhatatos gyakorlása nyomán egyre rangosabb bajnokságokon indul, miközben egyre rosszabbul teljesít az iskolában, és az őt egyedül nevelő anyjával is egyre több a konfliktusa. Alexnek a játék menekülés, kiszabadulás a fojtogató, szürke posztkommunista közegből, ahol ő egy senki – ám amikor játszik, elismerést kap, csodálják. Épp ezért megszületik benne az elhatározás, hogy megnyeri a világbajnokságot. Amikor második lesz, megtörten tér vissza falujába, és végül beiratkozik a helyi egyetemre, feladva szenvedélyét. A film egy titokzatosnak és szánalmasnak tűnő szubkultúrán átszűrve tár elénk egy coming-of-age történetet, az ártatlanság, a gyerekkor végét. Szencov távolságtartó, dokumentarista stílussal dolgozik, a hitelesség kedvéért amatőr szereplőket, valódi gamereket alkalmazott. Nem démonizálja Alex szenvedélyét, a kibersportot legitim hobbiként ábrázolja, melyben potenciálisan ott van a fiú szabadulásának lehetősége. Ennek oka valószínűleg az, hogy a rendező maga is része volt ennek a szubkultúrának: mielőtt filmezni kezdett, gamerklubot üzemeltetett szülővárosában.
Kísérleti terepen
A Gamer sikere nyomán már következő, Rhino című filmjére is elkezdett szponzorokat gyűjteni, ám épp ekkor kezdődtek a Majdan-tüntetések, melyekben Szencov is részt vett. Ezért elhalasztotta új filmjének munkálatait, melyet most már talán sosem fog tudni folytatni. Tagja lett az AutoMaidan nevű mozgalomnak, melyben autótulajdonos ukránok segítettek sebesülteket, tüntetőket szállítani, járőrözni az oroszok által megszállt krími városokban, és ételt vinni a körbevett ukrán katonáknak. Ez volt az ok, amiért tavaly májusban az orosz hatóságok letartóztatták: nem rendezői munkássága miatt került tehát a vádlottak padjára.
A Szencov-ügyben az a legijesztőbb, hogy példastatuálásnak tűnik: precedenst teremthet más, az orosz annexió ellen tiltakozó ukrán aktivistákkal szembeni eljárásra is. Előrevetítheti azok sorsát, akik fel merik emelni a hangjukat a Krím félszigeten Putyin ellen, vagy netán segíteni merik a krími ukránokat. Úgy tűnik, a Krím most kísérleti terület, ahol az orosz vezetés azt teszteli, meddig mehet el az eltérő véleményűek büntetésében. A határoknak ez a próbálgatása most egy kibontakozó rendezői karrier kettétörésével is járt.
