"Szükségem volt erre a hangzásra" (Weber Kristóf zeneszerző)

szerző
Tillmann J. A.
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: A Műcsarnokban április kilencedikén mutatták be a bibliai szövegekre írott

Magyar Narancs: A Műcsarnokban április kilencedikén mutatták be a bibliai szövegekre írott Szép levegő is a Műcsarnokban került előadásra, úgy ezúttal is ott volt az új Weber-zenemű bemutatója. Bár a Cage-féle tao és a véletlen technikája sem áll távol a Vasárnapi énekek szerzőjétől, ezúttal inkább a Biblia inspirálta.Vasárnapi énekek című ciklusodat. Mennyiben tekinthető ez liturgikus műnek?

Weber Kristof: A Bibliát nemcsak az ajtó kitámasztására használom, hanem olvasom is, és gondolkodom rajta. Ezek nem hétköznapi szövegek, így megvan a kellő távolság ahhoz, hogy az ember megzenésítse. Ettől már beleférhet egy liturgiába, de nem feltétlenül. Olivier Messiaent a legkatolikusabb komponistaként tartották számon, mégsem írt liturgikus műveket.

MN: Érdemes-e kórusműveket komponálni abban a korban, amikor a vokális kultúra válságban van?

WK: Schönberggel szólva: egy zeneszerző nem azt csinálja, amit érdemes, hanem azt, amit kell. Az énekhangnak van egy nagy előnye a hangszerrel szemben: szöveget is tud közvetíteni, és a szöveg erősen meghatározhatja egy zenemű léptékét. A vokalitásban nagy erő rejlik; az ember egy énekelt szöveget sokkal koncentráltabban tud megjeleníteni és megélni, mint egy olvasott vagy elmondott szöveget. Gondolj csak arra, hogy olvasás közben elő szokott fordulni, hogy elkalandozik a figyelmed, és vissza kell lapozni ahhoz, hogy újra értsd az olvasott szöveget. Éneklés esetében ez nem fordulhat elő. Nyilván nem véletlenül írja Szent Ágoston, hogy kétszeresen imádkozik az, aki énekelve imádkozik.

MN: Mennyire inspirál téged a szöveg?

WK: Van, amikor gátol. Ha például reklámfilmzenét kellene csinálnom, és abban azt kellene énekeltetnem, hogy kecskeméti baromfivagdalt, hát az borzasztóan leblokkolna. Általában a hétköznapi, közvetlen jelentésű szövegek nem inspirálnak. Sokkal jobban szeretem azokat a szövegeket, amelyek időben és térben távol vannak tőlem, esetleg más nyelven léteznek, netán nem is értem a szöveget, ezek az igazán inspiratívak.

MN: A ciklus ötvenkét darabja magyarul, valamint angolul egyszerre és külön is énekelhető. Miért kétnyelvű?

WK: Azért, hogy itthon és külföldön is elő lehessen adni. Egy külföldi előadás esetében kell az angol mint nemzetközi nyelv, a magyar viszont a külföld számára kellően ismeretlen, érthetetlen és egzotikus nyelv. Így kiválóan alkalmas arra, hogy az énekelt hangszínt módosítsa: a szimultán kétnyelvű éneklés a magyar és az angol nyelv artikulációs sajátosságainak keveredése miatt eddig rejtett hangszínek felfedezésére biztat.

MN: De kétnyelvű éneklés esetében nem lehet érteni a szöveget...

WK: A szöveget az előadónak kell értenie, a zenehallgató amúgy is zenét hallgat és nem szöveget. Nem egy esetben Palestrina szövegét sem lehet érteni. De ha egy svájci énekes német akcentussal, olasz kiejtéssel, francia hagsúlyozással, de magyarul énekeli Bartók Kékszakállújának címszerepét Amerikában: akkor egy mukkot sem értesz belőle, mégis gyönyörű, én már hallottam ilyet.

MN: A kotta fejjel lefelé tartva visszafelé is olvasható. Miért volt szükség erre a megoldásra?

WK: Mivel a jambikus lejtésű angol nyelv ritmikája és a trocheikus lüktetésű magyar nyelv ritmikája egymás rákfordításaként értelmezhető, s a komponálás során alkalmazott, egymással kompatibilis ötfokú hangsorok lehetőséget adnak a tükörfordításra, ezért a tételek rák-tükör fordításban kerültek lejegyzésre. Ez a megoldás egyfelől az énekeseket a másik nyelven és visszafelé éneklésre készteti, másfelől pedig csökkenti a karmester számára nyújtott áttekinthetőséget. Emiatt bizonyos karmesteri ellenőrzést kívánó momentumokban az énekes a lehetőségei közül maga választhat, ezáltal az énekest az eddigi gyakorlatnál jobban be lehet vonni az éneklésbe. A hazai kórusgyakorlatban egyébként is nagyon jellemző a karvezetők terrorja, sokszor olyan kérdésekben is ők döntenek, amelyekben nem mindig kompetensek, például abban, hogy mit adjanak elő. Ennek akartam valamelyest gátat szabni azzal, hogy a Vasárnapi énekeket visszafelé is énekeltetem.

MN: Számomra úgy tűnt, hogy a tételek megszólalása nagyon sokféle lehet...

WK: Olyan darabot akartam létrehozni, amelyet Umberto Eco nyitott műnek nevez. Itt az énekes maga dönti el, hogy melyik szólamot akarja énekelni, milyen irányban, bármelyik szólam elhagyható, a szólamokból hangok hagyhatók ki, át lehet ugrani másik szólamba, a szöveg viszonylag szabadon kezelhető, a tempó nincs meghatározva pontosan, és a tételeket hangszeresek is előadhatják, illetve kísérhetik.

MN: Miért a Műcsarnokban tartottátok a bemutatót?

WK: A Műcsarnok eredetileg egy szerzői estre kért fel, és valóban lehetett volna csinálni egy keresztmetszet jellegű retrospektív koncertet. A Vasárnapi énekek teljes ciklusa túl hosszú ahhoz, hogy egy estén végig lehessen ülni: ezen a bemutatón is csak a ciklus fele hangzott el. Mégis ezt választottam, mert volt egy olyan érzésem, hogy templomban - ahová készült - soha nem fogom hallani. A Műcsarnok apszisának akusztikája viszont nagyon templomi, és nekem szükségem volt erre a hangzásra.

Tillmann J. A.

szerző
Tillmann J. A.
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...