Film

Született gengszterek

  • - kg -
  • 2013. április 7.

Film

Ha Al Pacino régi, nagy múltú rockbanda lenne, most tartana a harmadik (az első kettőnél nem is azt mondtuk, hogy soha, csak azt, hogy egy kicsit vége, de nem örökre) búcsúkoncertjénél.

És hát, tudjuk jól, hogyan zajlik, amikor egy hajdani szupergrupp megereszkedett tagjai elkezdik játszani a régi slágereket, és erőteljesen önmagukra emlékeznek. Al Pacino ugyanazt csinálja már egy ideje, aki tehát Pacinóra megy, az már jó ideje az Egy Színész Mind Felett című one man show-ra fizet be, melyben egy Al Pacinóra sokban hasonlító viaszbáb harcol a múló idővel, minden alkalommal önmagát hozva ki győztesként. S bár a 73 éves színész valóban nem egy szupergrupp, azért most nyom egy szupergruppit; a steaket véresen, a barátságot régimódian, az inget pedig kigombolva kedvelő gengszter (Pacino) mellett fellép a sofőrülésbe egyenesen az elfekvőből visszahuppanó huncut nyugdíjas (Alan Arkin), a lazaságot mint jól szabott öltönyt viselő harmadikként pedig Christopher Walken lazázik egy nagyot az ecsettel és pisztollyal is maradandót alkotó cool szépkorú szerepében. Az időskorban elkövetett gengszterkedés az a színésznek, mint a lassú számok blokkja a sokszorosan búcsúzó zenekarnak: kötelező elem, egyszersmind a férfias elérzékenyülés magasztos órája. Ha pedig minderre napfelkeltekor, lassított felvételen és Jon Bon Jovi balladisztikus kísérete közepette kerül sor, az akkora plusz a rajongóknak, mintha az Al Pacino Tribute Band koncertjén maga Al Pacino is elénekelne egy nótát Al Pacino emlékére.

Az ADS Service bemutatója

Mint Al Pacino-emlékfutam: 


 

 

 

 

Mint film:


Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.