Tévé

Talajgyakorlatok

Soroló - A vidék magazinja a Hír Tv-n

  • Solymosi Bálint
  • 2012. május 18.

Film

Első kézből vannak információink arról, hogy a vidéki emberek oroszlánrészének nincs valóságos tudása, útmutató jellegű tájékozottsága afelől, hogy volna Vidékfejlesztési Minisztérium, és hogy annak ki a felelős vezetője. Ezúton tájékoztatjuk a nagyérdeműt, hogy létezik ilyen, miniszterünk neve pediglen, na, várjunk csak, megnézem, Fazekas Sándor, bizony, már ennyi érdemlegessége is van a Hír Tv magazinjának, amely a vidékkel mint olyannal foglalkozik. Egyébiránt, ezt zárójelben jegyezzük csak meg, Ángyán Józsefről sincs fogalma; hogy mit tett ő államtitkárként és azután, miket állított és így tovább. Mintha senkit nem is érdekelne, nyilvánvalóan azoktól eltekintve, akik mélységében érdekeltek abban, hogy tudjanak róla. Ők az igazi gazdák, vagyis, némileg elvetve a sulykot, a politikusok és a "zöldbárók". Az állam által ellenőrzött heveny földéhség okán persze tudnak még róluk az éhkoppon maradók és így vagy úgy lázadozók, akiknek az a természete, hogy hagyják abszolút hülyére venni magukat, majd bejelentik, hogy annyira nem hülyék, és demonstrálnak. Ők a kisebb, családi agrárvállalkozások vagy azok képviselői.

A most induló műsor első témájaként a magyarhoni létfenntartási ajánlatok egyik főmotívuma tér vissza: a gombaszedés. Itt professzionális formában, gombaházakban, illetve pincékben termesztett sampinyont kell szedniük a fürge kezű lányoknak. Van hová visszanyúlni, hisz ebben is élen jártunk, '38 volt a mi fantasztikus évünk gombatermesztésben, másodikak vagy harmadikak voltunk a világban, mondja az interjú alanya. Ezt is ki tudta!? Vagy azt, hogy miért bánik el a természet a magyar gyümölccsel és gyümölcstermesztőkkel évre év? Egy bejátszásból egy cseresznyéskert tulajdonosától értesülhetünk arról, hogy mekkora a fagykár. A mezőgazdaságról különben is ez a leggyakoribb hírünk - elemi csapás érte; fagy, aszály, jégeső, járvány és így tovább. Nagyon sajnos, mert különben óriási piaca volna a sampinyonnak, a cseresznyének, a baracknak és a feldolgozott hústermékeknek, mert Magyarország annyira jó helyen van, amennyire csak lehet, és adottságai is kiválóak, mint tudjuk, szóval megy a szokásos álmodozás és fontoskodás - az jut eszünkbe, ha így van, akkor nehéz itt tartanunk, ahol tartunk a mezőgazdaságban (is).

Az országban eleddig történtek után véletlenül sem vélhetjük: a kormány dolga volna, hogy önmaga ellenébe fordítsa szekere rúdját, tehát felvilágosító jelleggel segítséget nyújtson azoknak a vidéken mezőgazdaságból megélni szándékozó embereknek, akiknek nincs igazán fogalmuk arról, miből, mit és hogyan volna érdemes termeszteni és tenyészteni és feldolgozni és eladni. Ennek évszázados - de korántsem egyeduralkodó - gyakorlata a kapitalista piacon a szövetkezeti forma. Mint laikusok, nem folytatjuk (annyira világos). Mondjuk, ez pont nem azonos azzal az iránnyal, amely felé az elhíresült pályázat mutat - A családi gazdaságok kialakítása, megerősítése.

Azok a problémák, melyek a műsorban ellentmondásként vagy nonszenszként merülnek föl - erről a legszebben a liliomkertész beszél -, szép ívű, szárnyaló optimizmussal hidaltatnak át, azaz természetszerű tervezéssel. Mindemellett kiderül, hogy nehezen vagy sehogy sem foghatók össze a termelők. Vagy lesz termés, vagy nem, vagy tartanak az emberek teheneket, vagy nem, vagy lesz piac, vagy nem; ezek a nemek szintúgy természetszerűen nem mondatnak ki, ezeket a ha szó helyettesíti - ha lesz rá pénz, kedv, és eléggé eszesek is lesznek a gazdák és így tovább, ezek meg miért ne lennének, valahogy ez az alapfelfogás. Megoldani mindent úgy, ahogy eddig, kicsibe', okosba'. Eme változatlanra vagy változtathatatlanra lettek kitalálva a képek is, melyek nem mások, mint a higgadt, virágzó optimizmus állóképeinek sora. Mérsékelt ütemű és "mindenki számára érthető" beszámolókat láthatunk, hallhatunk; ennek dacára a műsor önkéntelenül is a kormány földpolitikájának bukásáról beszél, hiába az egészségesen nyugodtra és reménytelire, harmonikusra szerkesztett vegytiszta bukolikussága.

A vidék magazinjának új főcíme lett, és megváltozott az arculata, de maradt támogatója a Közgép Zrt.

Hír Tv, május 3.


Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.