Harcsa, a betyár

Amikor Sztupa és Troché forradalmasították a vízisízést, Sztupának meggyűlt a baja a Siitonen-technikával.

A párt volt a megrendelő, mondta is Ómafa, hogy jól fizetnek a vörösök, de ebből veszekedés lett, mert Troché rögtön az áldozatokkal meg egyéb effélékkel jött. Annyira herótja volt már a lolótól, hogy amikor Óvári et. kérette őket, Sztupa egyedül ment be hozzá, s valami látványosan átlátszó hazugsággal mentette ki, hogy épp’ csak a plafon nem szakadt reá, bár a központban ugye erősek voltak a plafonok. Troché ezalatt egy Magdi elvtársnő nevű hajadont szédített, állítólag szép jövő várt rá a KISZ Központi Bizottságában, de az ilyen esetekben Troché sem volt annyira kényes politikailag.

Szóval Sztupa bement, Óvári meg rendezett neki egy villámfilmvetítést, kerregtek a vetítő tárcsái szépen, de egy percig sem tartott, a titkárnő hosszabb ideig húzta be a sötétítőfüggönyöket. Az a híres híradófelvétel pergett le, amelyen a Tanácsköztársaság elvitte a Balatonra a szegénygyerekeket, s épp azt látjuk a képen, amikor egy sereg klottgatyás kölök önfeledten rohan a vízbe. Ha van a pártnak eszmei alapvetése, történelmi öröksége, akkor ez az, mondotta a kelleténél kicsit komolyabb pofával Óvári, míg Sztupa rezerváltan bólogatott. Magyarország élővízállománya mindenkié, nemcsak a Balatonon vitorlázgató retrográd kövületeké, nemcsak a Dunán motorcsónakkal száguldozó jampeceké, hanem a szegényeké is. Elsősorban a szegényeké. (Ha azt mondja, hogy Sztupa elvtárs, én itt hagyom.) Nekik is joguk van például… izé, vízisízni. Motorcsónakja a szakszervezetnek is kevés van, meg óvjuk is az élővizeinket, mint az köztudott, tehát jó lenne, ha az alacsonyabb beosztású elvtársak tudnának motorcsónak nélkül, egyáltalán minden külső műszaki segítség nélkül is boldogulni. Sztupa homlokát némi kétkedés barázdálta fel: sílécre azért csak szükség lesz. Oldják meg takarékosan, így Óvári, aztán a telefonnal kezdett babrálni, Bakalárné, jöjjön be, és húzza szét a függönyöket.