tévéSmaci

Visszajöhetsz, jó farkas!

  • tévésmaci
  • 2015. február 17.

Film

Amikor Sztupa és Troché kiültek a Batthyány térre, annak tényleg volt némi öregszaga. A rakpartot leválasztó kőkorláton lógázták ugyan a lábukat, mint a fiatalok, de Sztupa például mindig hozott magával egy ülőpárnát, olyan kis laposat, hogy föl ne fázzon, vagy kényelmesebben üljön, s Troché is valami rettenetes viharkabátban érkezett, még nyáron is. Tényleg, mint két öregapám, mondogatta Ómafa.

Az is egy nyári alkalommal történt, Trochén tehát viharkabát, Sztupa alatt ülőpárna, hogy egyszer csak növekedésnek indultak a rézvitézek. Sztupa és Troché ugyanis azért ücsörögtek a Batthyányn, mert szemben, az Országház két tornyán ácsorgó rézvitézeket tartották szemmel. Nyugis elfoglaltság volt, egészen addig, amíg a két megfigyelt el nem kezdett növekedni, mert ahogy nőttek, úgy a súlyuk is gyarapodásnak indult, ami elég rossz hatással volt a karcsú tornyokra, amin a két dagadék álldogált – elkezdtek összemenni és oldalirányban kitüremkedni e tornyok, s egy hosszú percig úgy nézett ki a Parlament, mint valami hagymakupolás templom, egy eltorzult Vaszilij Blazsennij-székesegyház. De aztán egyszerűen megadták magukat, s ripsz-ropsz, leomlottak. Sztupa csak annyit mondott, az áldóját! Annál jobban káromkodtak viszont a rézvitézek, akik így talajt vesztvén a lábuk alól, kénytelenek voltak szégyenszemre beleugrani a Dunába. Mondjuk, ez meg sem kottyant nekik, mert addigra már oly nagyra nőttek, hogy maximum kötésig ért nekik az egyébként szokatlanul magas vízállás. Te, Sztupa, rozsdásodik a réz? – kérdezte Troché, legalább annyira ártatlan pofával, mint amikor elemistaként úgy oldotta meg a számtanháziját, hogy ilyeneket kérdezett Sztupától: mondd, Sztupa, öt meg hat az ugye harminckettő? Nem, te barom, tizenegy. És Troché beírta a kockás füzetébe a jó eredményt. Most is ilyen választ kapott, patina, bazmeg, patina. Milyen platina, Sztupa? Közben a rézvitézek ütlegelni kezdték egymást a Dunában.

A téren ekkor már nagy tömeg sereglett össze, s vadul találgatták, hogy most akkor játszásiból verekednek-e, vagy valami régi számlát igyekeznek lerendezni. Menjünk tévézni!

Pénteken (16-án) mi is beugorhatunk a Dunára, mint holmi facér rézvitézek, este tizenegy előtt ugyanis kezdődik az El Paóban nő a láz. Ez a Bu­ñuel egy közismert szélhámos volt ugyan, papokkal és szamarakkal kereskedett, meg vécés csészékkel, de akkor is hétszentség, hogy ez a világ egyik legjobb filmcíme, bár én a Kéjnő Kaliforniába készült jobban szeretem, de azt valamiért nem adja a Duna Tv. Még azt mondanám, hogy pikkjük van Rittre, de a többi tévé se adja. Van Egy lányról is film kábé ugyanakkor az egyesen, de a gengszterek már egy órája A sebhelyesarcút nézik a Story 4-en.
A gengszterek nem értenek a filmekhez.

Szombaton sem érünk partot, maradunk a Dunában, mint egy lerobbant kétéltű városnéző busz. Délben A rejtelmes sziget lesz a hetvenes évek elejéről Omar Shariffal Némó kápitánó szerepében. Utána Az örökös: Sinkovits és Latinovits orkánovits kabátban szerepelovits végig az 1969-es filmovitsot, valamikor Délutánovits Zoltán. Este meg A balek bosszúja lesz Belekkel, vagy Bourvilovits Lajossal.

Vasárnap Vérgyilkosok a híres testvérek írói korszakából a ViaSat3-on éjfél előtt. Slykarate.

Hétfőn Nobel végakarata svéd krimibe foglalva az HBO-n, este tizenegy után. A Mad Maxből lesz most némi újrázás az egyre mindentudóbb Tom Hardyval, ezért tolja most a rongyos régit a Film+ ugyanekkor. Kilenc után volt a Coolon A bombák földjén.

Kedden Ginger és Fred kilenc után a Dunán. Nem minden arany tehát, ami Fellini. Azt vágják, hogy múlt kedden az Édes életet adta a csatorna, rögtön Anita Ekberg halála után? De már hetekkel előbb ott volt a rádióújságban, hogy lesz. Önök szerint is ki ölte meg az Anitát?

Szerdán tényleg jön Balázsovits Lajos, nem gondolták volna, mi? Fényesovits szelek bántanak engemet az m3-on este tizenegy után. Énekelje hát mindenki velem, hogy bimm-bamm, az ágyú szól, jer’ ide hát! Mert ez a világ legjobb filmje! Csak semmi tévé!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.