...nem, ezt nem lehet máshogy mondani, még ha úgy is hangzik, mint a viccekben, Ómafa aláhúzta, bekeretezte, többszörösen megfelkiáltójelezte ezt a részt, kis felhőbe oda is írta, hogy „ezt, hogy”. Mindegy, szálltak fel a vonatra, Sztupa és Troché rögtön, amikor betolták a szerelvényt a Keletibe, valamelyik külső vágány, jól kinn, a francba’. Teremkocsi, egymás mellett, illetve szemben 3-3 ülés, közlekedőfolyosó, már most kurva meleg van benne. Levenni kucsmát, nagykabátot, bőröndöket fel a hálós csomagtartóra. Ómafa jött be utánuk nem sokkal. Mindjárt eszelős tömeg lesz, mondta Troché. Ómafának több sem kellett, voltam én már falusi tömeg, még színjátszóként az iskolában, én játszottam egyedül, emlékszem, nagy siker volt, amikor felzúgtam például, s az is nagyon látványos volt, amikor szétkergettek, a végén akkora tapsot kaptam, mint a főszereplők, meglehet, nagyobbat is. De a szép emlékek nem akadályozták a tömeg beáradását. Párolgó nagykabátok, izzadt fők, erős szagok jöttek. A kucsmát, kalapot, otromba kesztyűt még csak-csak levették az emberek, de a bekecset, nagykabátot, pufajkát már csak kevesen, a bőröndjét szinte senki nem engedte el, némi lökdösődés árán leült, akinek jutott ülőhely, csomóan állva maradtak, a kalauznak se lesz itt könnyű dolga. Akik ültek, ölükbe vették a bűröndjüket, akik meg álltak, megpróbálták, hogy milyen, ha ráülnek vagy legalább a gyereket ráültetik. Volt még pár perc az indulásig. Troché nem értette, hogy lehet ezt az esőverten gőzölgő nagykabátok alatt kibírni, egy-két alak dobolt a bőröndjén. A bőröndök jól kopogtak, hisz’ bőrt sose láttak, fakeretek közé feszített, barnára festett-pácolt kartonból voltak, s nagy, fogantyús dobozoknak hatottak. Végre megszólalt a megafon, gyorsvonat Csabára, közvetlen gyulai kocsikkal, tisztán lehetett hallani az állomások nevét, Szolnok, Szajol, Gyoma, Mezőberény, Murony… Sztupának és Trochénak Murony volt a lényeg, a sovánháti csatlakozás miatt. Mindjárt nekivágunk, gondolta Ómafa, kinézek az ablakon, hogy milyen a puszta télen, s megképzett előtte, hogy milyen lesz elsuhanni Kétpó vagy Nagylapos felvételi épülete előtt, mert nem állunk meg, csak nagy ritkán. S a kerekek, tán épp Ómafa kedvéért csikordultak egyet, elindult a vonat, felpattantak a féltve őrzött kufferok, mindenki csomagolta kifelé az útravalót, a gyerekek türelmetlenül kapkodtak, s elindult hosszú útjára egy demizson is. A hőség meg csak nőtt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
