Film

Üdvözlet a 20. századból

Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű

Film

1925 januárjában Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy lelőtte, majd felesége segítségével feldarabolta Kodelka Ferenc hentesmestert. A brutális gyilkosság abban az évben a bulvársajtó legnagyobb szenzációja volt, a bírósági tárgyalást Krúdy Gyula is megörökítette; az esetet a mai napig a leghírhedtebb magyar bűncselekmények között emlegetik.

Úgy tűnik, e történet Szász Jánost sem hagyja nyugodni; már főiskolásként készített róla rövidfilmet (A Léderer-ügy, 1985), több mint harminc év elteltével pedig eljött, eljöhetett a „kibontakozás” ideje: A hentes, a kurva és a félszemű Kodelkát (a filmben: Kudelka), Léderernét és Léderert takarja.

Ami a korszakot illeti, nincs ebben semmi különös: Szász eddigi nagyjátékfilmjei szinte kivétel nélkül a 20. század első felében játszódtak, ez is csak abban tér el a megszokottól, hogy a forgatókönyv nem szépirodalmi mű alapján készült. Köszönő viszonyban sincs Krúdy regényvázlatnak nevezett – amúgy hiteles – tudósításával (Szép asszony férje…, 1925), már csak azért sem, mert Szásznak meg sem fordult a fejében, hogy az eredeti bűnesetet mutassa be. Az igazi Lédererné nem volt kurva, az igazi Léderer nem volt félszemű, a filmen látható történet szinte mindenben különbözik a valóságostól, ami persze egyáltalán nem lenne baj.

Tavalyelőtt még úgy tudósítottak a forgatásról, hogy a készülő film címe Sóhajok hídja lesz, ami nemcsak borzasztóan erőltetett volt (a vágóhíd fontos helyszín a filmben), de nem is annyira multiplex-kompatibilis, mint A hentes, a kurva és a félszemű. Ezzel viszont az a gond, hogy akik kizárólag a cím, illetve a brutális krimit sejtető beharangozó hatására ülnek be a moziba, mennyire érezhetik magukat megtévesztetteknek a vetítés után.

Persze megtörténhet az is, hogy a döbbenet mindent felülír, hiszen a filmben a szex és az erőszak dominál, a három főszereplőt, Gryllus Dorkát, Hegedűs D. Gézát és Nagy Zsoltot nemcsak tehetségük, de a tökéletes sminkjük és jelmezeik is nagyban segítik, hogy emlékezetes alakítást nyújtsanak. Olyanok, mintha egyenesen a Tolnai Világlapja címlapjáról léptek volna le, vagy éppen a Szondi-tesztből; a férfiak játéka nyomán olykor még az is fel-felsejlik, hogy Cesare Lombroso tanítása (a bűnözők külsejük alapján is felismerhetők) mégsem volt akkora marhaság, noha azt már 1925-ben is meghaladottnak tartották a tudósok.

Szásznak tökéletesen sikerült reprodukálnia, hogy egy olyan korszakot, amelyet elsősorban vacak minőségű nyomdai termékek, műtermi fotográfiák és némafilmek révén ismerhetünk, milyennek lenne érdemes elképzelni, de az nem egészen világos, hogy mire megyünk ezzel 2018-ban. Kétségkívül csodálatos fekete-fehér képeket láthatunk, Máthé Tibor operatőri munkája maga a varázslat, de ez a legtöbbször csak arra jó, hogy a nagy-nagy gyönyörködésben megfeledkezzünk róla, hogy a rendezői szándék vélhetően nem csak a szemkápráztatás volt. Ráadásul a szöveg egyáltalán nem azonos színvonalú a látvánnyal: a párbeszédek távol esnek az életszerűségtől, inkább bombasztikusak, azon pedig legfeljebb mosolyogni lehet, amikor a hentest játszó Hegedűs D. Géza többszöri egymás torkának ugrás után is csak arra kéri a Léderert alakító Nagy Zsoltot, hogy ne nevezze őt zsírszalonnának.

Pedig nem kellene mosolyogni, és nem is illenék. Szász azt mondta, hogy az emberi lealjasodás határtalanságát szerette volna bemutatni, ami mostanában (mikor nem?) különösen aktuális. Csakhogy hiába talált elképzelésének megfelelő remek színészeket, hiába végzett a stáb szinte minden tagja 5 csillagos munkát, nemhogy a katarzis, még a gyomros is elmarad. A rendező tisztességes szándéka felől ugyan nem lehetnek kétségeink, és az üzenet is egyértelmű, de A hentes, a kurva és a félszemű ezzel együtt sem nyújt többet egy múlt századi ún. művészfilm rekonstrukciós kísérleténél, vagyis egy olyan konstrukciónál, ami fölött – nyilván mindannyiunk legnagyobb bánatára – eljárt az idő.

Forgalmazza: Big Bang Media

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.