Animációs film

WireLess

  • - legát -
  • 2017. július 8.

Film

A drót sokféle dolgot szimbolizálhat, nemcsak a kötöttségeket. Jelképezhet jó vezetőt, szoros barátságot, vagy éppen hierarchikus viszonyt. Pataki Szandra filmje sokkal földhözragadtabb problémával indul, a csomósodással, az összegubancolódással. Elsőre bagatell ügynek tűnik, pedig egyáltalán nem az. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy e kivédhetetlen folyamat ma a civilizáció egyik legnagyobb problémája, és ugyan az elmúlt pár évtizedben igen komoly előrelépések történtek a teljes drótnélküliség (wireless) megteremtése érdekében – gondoljunk csak a telefonzsinórok minimalizálására –, e végső cél még mindig beláthatatlan távolságban van.

A WireLess első pillanatai Jankovics Marcell Sisyphusát (1974) idézik, pontosabban annak továbbgondolását, kiterjesztését: az összegubancolódott drót emberalakot ölt, ami vállára kapva önnön alkotórészét, a lehetetlennel veszi fel a harcot; kódolva van tehát a küzdelem. De Pataki nemcsak más eszközökkel (fájdalmas, rideg bábanimációval) ábrázolja a reménytelen harcot, mondandója is sokkal pesszimistább. Míg a nagy előd a hiábavalóságban is az emberi nagyságot és a hit erejét igyekezett pár percbe összesűríteni, itt épp az ellenkezőjét láthatjuk: az önzés, a másik eltaposása válik teremtő erővé, ami a látszólagos ellentmondás ellenére is teljesen magától értetődő.

A WireLess szó szerint húsba vágó, ám roppant látványos öt perce elsősorban kellemetlen szembesítés, ritka és bátor alkotói megnyilvánulás a hasonló terjedelmű (és általában poénra kihegyezett) animációs filmek világában.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.