XI. Thealter Fesztivál, Szeged, 2001: "Kiderül valami az emberről" (Balog József mindenes)

szerző
Bihari Ágnes
publikálva
2001/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Idén tizenegyedik alkalommal mutatta meg Szegeden egymásnak és kis számú, de lelkes közönségének néhány magyar és nem magyar csoport, milyen színházat tud csinálni. Szöveg, zene, tánc/mozgás és sok esetben vizuális elemek hangsúlyos felhasználása (vagy legalábbis az erre való törekvés) jellemzi ezeket az előadásokat. Merre tart, egyáltalán tart-e valamerre Thália szabad szekere - erről is beszélt a Szabad Színházak XI. Nemzetközi Találkozóján a fesztivál motorja, Balog József.

Idén tizenegyedik alkalommal mutatta meg Szegeden egymásnak és kis számú, de lelkes közönségének néhány magyar és nem magyar csoport, milyen színházat tud csinálni. Szöveg, zene, tánc/mozgás és sok esetben vizuális elemek hangsúlyos felhasználása (vagy legalábbis az erre való törekvés) jellemzi ezeket az előadásokat. Merre tart, egyáltalán tart-e valamerre Thália szabad szekere - erről is beszélt a Szabad Színházak XI. Nemzetközi Találkozóján a fesztivál motorja, Balog József.Balog József: Azóta, hogy 1991-ben Nikolényi István, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója kezembe nyomott ötszázezer forintot azzal, hogy szervezz egy amatőrfesztivált, ne csak a Dóm téri legyen, minden évben tizenöt-tizenhat csoport előadásait lehet megnézni a szegedi régi zsinagógában vagy a húsz éve zárva tartó Hungária Szálló egykori báltermében és nagykávézójában. Hogy csak a legkarakteresebb játszóhelyeinket említsem. A Thealter Fesztivál eddigi tizenegy éve alatt voltak csúcspontok, tényleg nagyszerű előadásokkal, hajnali négyig-ötig tartó koncertekkel, fergeteges táncos-zenés bulikkal, filmvetítésekkel, fesztiválközponttal - és van ilyen csendeske is, mint a mostani, amikor olyan nehezen jutottunk hozzá a helyszíneinkhez, hogy nem mertünk bevállalni mást. Ha színházi csúcspontokra gondolok, akkor eszembe jut például a fesztivál talán második vagy harmadik évéből az újvidéki Aiowa Színház Wozzeckje. Ezek az akkor 15-16-17 éves emberek az animális létnek és az állati félelemnek olyan hangjait és színeit mutatták fel, hogy az a nyolcvan ember, aki akkor végignézte őket, összefoglalót kaphatott arról, ami a volt Jugoszláviában megtörtént, megtörténhetett. Aztán volt néhány év, amikor elkaptunk egy "orosz hullámot". A 90-es évek elején több csoport is elhagyta Szentpétervárt, és elkezdett vándorolni Európában. Voltak, akiket a hétköznapi antiszemitizmus indított útnak, voltak, akiket az anyagi-technikai ellehetetlenülés - hozzánk például a Gyerevo nevű, azóta egyrészt igen ismertté vált, másrészt már részben feloszlott csoport jutott el. Azt hiszem, az elmúlt tizenegy év legérdekesebb, legrafináltabb, legprofibb és legmélyebb előadásait tőlük láttam. Olyan intenzív világot hoztak, amiről nekünk fogalmunk sincsen. Ez az eszelős kreativitás csak abban a brezsnyevi, lefojtott, szürke világban születhetett meg - nem csoda, ha a 80-as évek végére mintegy felrobbantak és kirajzottak a világba.

Magyar Narancs: Min és kin múlik az, hogy kiket hívtok meg? Pénz, kapcsolatok, véletlen, saját ízlés?

BJ: A külföldi résztvevők tekintetében nem tudtunk úgy építkezni, ahogyan szerettünk volna. Ahhoz hiányzik minden évben 10-15 millió forint. Például a Gyerevo "ára" most 15 000 német márka. Ennyiért mennek Dortmundból Milánóba vagy onnan Párizsba. Ide persze ennek a töredékéért jöttek el, és lehet, hogy jövőre eljönnek ingyen is, és egyszer talán meg az lesz, hogy 30 000 márkát fogunk tudni fizetni nekik. Két-háromszáz olyan együttes létezik ebben a műfajban, akikről tudunk. Ebből legalább negyven-ötven nagyon izgalmas, de a nagy részüket soha nem fogjuk tudni elhozni ide. Húsz-huszonöt jelentős csapat viszont már járt itt, vagy valamikor jönni fog. Minden ilyen fesztivál mögött egy vagy több ember van, aki a komoly nehézségek ellenére életben tartja a dolgot. A Mediawave Hartyándi Jenő, a Thealter pedig mára az enyémen kívül főleg a MASZK egyesület nálam tíz évvel fiatalabb tagjainak munkája.

Az én célom ezzel az egésszel az volt, hogy a 70-es, 80-as években jellemző szeparált működés helyett legyen átjárás a magyarországi szabad színházi csoportok között. Mára már ez a helyzet. Dolgozik itthon, főleg Budapesten negyven-ötven olyan kompatibilis ember, akik a professzionalizálódottabb támogatás mellett rendszeresen "átdolgoznak" egymás produkcióiba, és bár az elosztható forrásokért egymás vetélytársai, sok mindenben együttműködnek.

MN: Nem veszel észre némi önmaguk körül forgást?

BJ: Az önmagunk körül forgással is el lehet jutni egy olyan eksztatikus állapotba, ahol kiderül valami az emberről. Én nem tartom bajnak, ha valaki öt-tíz-tizenöt évig ugyanazokat a kérdéseket járja körül. Az Andaxinház Ernst Jandl szövegeire készült idei előadásában hangzott el valami olyasmi, hogy a tartalom mindig ugyanaz, csak számtalan formát választhatok hozzá.

MN: Mi volt az idei kínálat Szegeden?

BJ: Hat nap alatt tizenöt-tizenhat előadás. Kiragadott példáim: Oguri japán és Christine Quoiraud francia táncosok improvizációja-munkabemutatója a zsinagógában Lőrinszky Attila nagybőgőjének hangjaira. A butoh mestereknél tanult művészek körülbelül egyórás mozgás- és koncentrációs gyakorlatában azért volt számomra néhány igazi színházi pillanat is. A Glej nevű szlovén társulat nagyon erős, karakteres színházi nyelvet beszél: sokkoló zenével és sokkoló testiséggel van tele az előadásuk.

MN: Sokkolásban a szegedi Metanoia sem maradt le: kivételes fantáziájú vezetőjük, Perovics Zoltán szürreális, felkavaró színháza próbára tette a nézők fülét és álló- vagy inkább ülőképességét. Könnyed hangot ütöttek meg viszont a lengyel képzőművészek, igaz, sokak szerint az ő etűdsoruk elsősorban saját maguk számára volt szórakozás.

BJ: A sepsiszentgyörgyi-marosvásárhelyi produkció, az Alexanderplatz viszont egyöntetű siker volt: a két fiatal magyar színész másfélszer másfél méteren végigtáncolt-énekelt-játszott két (vagy több?) sorsot a 30-as évekből, kabaréstílusban, német klasszikusok szövegeiből összeállított szövegekre. De jó volt más határon túli magyar produkciókat is látni, élő fesztiválközegben és nem a számukra megrendezett karanténban.

MN: Lesz jövőre is Thealter?

BJ: Ha mi még leszünk...

Bihari Ágnes

szerző
Bihari Ágnes
publikálva
2001/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...