1993-at nem fogják a hazai vendéglátás aranybetűs évei között emlegetni. Az olajszőkítés és borhamisítás aranykorában az éttermi fogyasztás is bizonyos veszélyekkel járt, az pedig valóságos csodának számított, ha nem fiktív számlát hozott a fizetőpincér. Ebben az időszakban leginkább azoknak a vendéglátósoknak állt a zászló, akik képesek voltak a szemetet is aranyként árulni és tálalni. Ekkoriban nyíltak az első mexikói, ír és indiai éttermek, és minden ezernél több lakosú településen a kötelező pizzériák, bár a legnagyobb dobásnak a steakhouse számított. Noha ebben az aranyszürke miliőben szinte mindent el lehetett adni, az Üllői úton megnyílt Bécsi Szelet vendéglő az újdonság erejével hatott és vált a közönség kedvencévé a diszkoszméretű névadó hihetetlenül vékonyra klopfolt, citromkarikával feldobott változata. De ma már inkább az a csoda, hogy lassan harminc éve tartja magát a brand, sőt valóságos hálózattá vált. A honlapjukon, a becsiszelet.hu-n arra is figyelmeztetnek, hogy nevükkel visszaélnek, mint írják, sikerüket „az is jelzi, hogy többen próbálkoznak a koppintással, bár védett a márkanév”.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
