1993-at nem fogják a hazai vendéglátás aranybetűs évei között emlegetni. Az olajszőkítés és borhamisítás aranykorában az éttermi fogyasztás is bizonyos veszélyekkel járt, az pedig valóságos csodának számított, ha nem fiktív számlát hozott a fizetőpincér. Ebben az időszakban leginkább azoknak a vendéglátósoknak állt a zászló, akik képesek voltak a szemetet is aranyként árulni és tálalni. Ekkoriban nyíltak az első mexikói, ír és indiai éttermek, és minden ezernél több lakosú településen a kötelező pizzériák, bár a legnagyobb dobásnak a steakhouse számított. Noha ebben az aranyszürke miliőben szinte mindent el lehetett adni, az Üllői úton megnyílt Bécsi Szelet vendéglő az újdonság erejével hatott és vált a közönség kedvencévé a diszkoszméretű névadó hihetetlenül vékonyra klopfolt, citromkarikával feldobott változata. De ma már inkább az a csoda, hogy lassan harminc éve tartja magát a brand, sőt valóságos hálózattá vált. A honlapjukon, a becsiszelet.hu-n arra is figyelmeztetnek, hogy nevükkel visszaélnek, mint írják, sikerüket „az is jelzi, hogy többen próbálkoznak a koppintással, bár védett a márkanév”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
