étel, hordó

Busó Bistro

  • ételhordó
  • 2017. december 23.

Gasztro

Míg korábban a Váci utca–Vörösmarty tér szakasz jelentette a legellenszenvesebb fővárosi turisztikai útvonalat, az elmúlt tíz évben felzárkózott mellé a Bazilika környéke is. Ma már itt is egymásba érnek a „tourist menuvel” csalogató egységek, különös ismertetőjelük, hogy a nevüket senki nem tudja, mivel a cégtáblát – ha van egyáltalán – szó szerint elnyomják a Goulash Soup és Traditional Hungarian Foods feliratok. De a hideg időjárás épp ezeket nyomja el. A téli időszámítással a terasszal hősködő, amúgy presszónyi helyek bebábozódnak, és inkább csak megszokásból próbálják bizonyítani a hazai idegenforgalom rátermettségét.

A Hercegprímás utca 8. szám alatt található Busó Bistro elsőre az eddig leírtak archetípusának tűnik. Annyira észrevehetetlen, hogy csak a szomszéd ajándékbolt kirakata irányítja rá a figyelmet. Becsületére legyen mondva, hogy turistamenüvel vagy gulyásakcióval sem hívja fel magára a figyelmet. Az enteriőr olyan, mint a korszerű családi autó: egyterű. A különbség legfeljebb annyi, hogy egy kocsi belsejébe a legritkább esetben szegeznek néprajzi ihletésű fekete-fehér fotókat és busómaszkokat. Örömteli, hogy ételszagot nem érzünk, és a szokásos magyarosch díszletek is hiányoznak: a fotók és álarcok mellett modern, kifejezetten szellemes busóábrázolások díszítik a falat. Ha turistamenüt nem is adnak, 4490 forintért háromfogásos ebédet kérhetünk; egy levest/előételt, egy főételt és egy desszertet választhatunk az étlapról – ennyi pénzért persze csak zónaadag jár. Az íztelen gulyáslevessel azért tudunk kibékülni, mert a marha még így is kiváló benne, de az erdélyi padlizsánkrém átlagosabb már nem is lehetne. A töltött káposzta és a hortobágyi palacsinta esetében a gusztusos tálalás mellett az ízeket is jól eltalálták, és a húsok sem gyanúsak. Noha a vidéki nagynéni ezerszer jobbat csinál, egy turista minden bizonnyal ezeket is jó emlékként könyvelheti el. Nem így a vegyes hőmérsékletű Gundel-palacsintát és az íztelen, vizes állagú somlói galuskát, mivel azok még a közérti előregyártott műkaják színvonalát sem érik el. Ha nincs jobb dolguk, és külföldi vendéget visznek a Busó Bistróba, desszertként inkább a kapucsínót ajánlják a helyi cukrászati specialitások helyett.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.