étel, hordó

Busó Bistro

  • ételhordó
  • 2017. december 23.

Gasztro

Míg korábban a Váci utca–Vörösmarty tér szakasz jelentette a legellenszenvesebb fővárosi turisztikai útvonalat, az elmúlt tíz évben felzárkózott mellé a Bazilika környéke is. Ma már itt is egymásba érnek a „tourist menuvel” csalogató egységek, különös ismertetőjelük, hogy a nevüket senki nem tudja, mivel a cégtáblát – ha van egyáltalán – szó szerint elnyomják a Goulash Soup és Traditional Hungarian Foods feliratok. De a hideg időjárás épp ezeket nyomja el. A téli időszámítással a terasszal hősködő, amúgy presszónyi helyek bebábozódnak, és inkább csak megszokásból próbálják bizonyítani a hazai idegenforgalom rátermettségét.

A Hercegprímás utca 8. szám alatt található Busó Bistro elsőre az eddig leírtak archetípusának tűnik. Annyira észrevehetetlen, hogy csak a szomszéd ajándékbolt kirakata irányítja rá a figyelmet. Becsületére legyen mondva, hogy turistamenüvel vagy gulyásakcióval sem hívja fel magára a figyelmet. Az enteriőr olyan, mint a korszerű családi autó: egyterű. A különbség legfeljebb annyi, hogy egy kocsi belsejébe a legritkább esetben szegeznek néprajzi ihletésű fekete-fehér fotókat és busómaszkokat. Örömteli, hogy ételszagot nem érzünk, és a szokásos magyarosch díszletek is hiányoznak: a fotók és álarcok mellett modern, kifejezetten szellemes busóábrázolások díszítik a falat. Ha turistamenüt nem is adnak, 4490 forintért háromfogásos ebédet kérhetünk; egy levest/előételt, egy főételt és egy desszertet választhatunk az étlapról – ennyi pénzért persze csak zónaadag jár. Az íztelen gulyáslevessel azért tudunk kibékülni, mert a marha még így is kiváló benne, de az erdélyi padlizsánkrém átlagosabb már nem is lehetne. A töltött káposzta és a hortobágyi palacsinta esetében a gusztusos tálalás mellett az ízeket is jól eltalálták, és a húsok sem gyanúsak. Noha a vidéki nagynéni ezerszer jobbat csinál, egy turista minden bizonnyal ezeket is jó emlékként könyvelheti el. Nem így a vegyes hőmérsékletű Gundel-palacsintát és az íztelen, vizes állagú somlói galuskát, mivel azok még a közérti előregyártott műkaják színvonalát sem érik el. Ha nincs jobb dolguk, és külföldi vendéget visznek a Busó Bistróba, desszertként inkább a kapucsínót ajánlják a helyi cukrászati specialitások helyett.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.