chili&vanília

Rasszolnyik

Gasztro

"Mindig bosszankodom, hogy az orosz filmekben állandóan csak borscsot és kaviárt esznek, pedig a konyhánk rendkívül változatos. Édesanyám például sok halat sütött, és levesből is rengetegféle készült. Például rasszolnyik, kovászos uborkával és gerslivel, vagy orosz halászlé: krumplival, babérlevéllel, tejföllel és pirított hagymával.

Ezt gyakran főzöm most is, mert a férjem és a vejem is imádja" - meséli Klára, aki évtizedek óta Magyarországon él, és hétköznapi konyhájában ma is számos orosz ételt főz. Az alább ajánlott levesről is ő mesélt nekem, bár az általam készített formában egyáltalán nem autentikus. Klárának azonban annyira elnyerte a tetszését, hogy elmondása szerint ezentúl ők is így fogják készíteni. Az eredeti leves meleg, az alapja csontokból vagy marhahúsból (néha veséből) készül, sőt halból is előfordul. Az orosz konyhában igen elterjedt savanyúságok egyik ügyes felhasználási módja, egyébként szerintem igazi másnaposság elleni leves. Hidegen pedig nemigen tudok ennél jobb nyári frissítőt elképzelni. Talán egyedül a mi magyar kovászosuborkakrém-levesünket, amely néhány éve tarol a nyári étlapokon.

Hideg savanyúleves kovászos uborkával és gerslivel (rasszolnyik)

Hozzávalók (4-6 adag)

10 dkg gersli

1,2 l leszűrt húsleves

4 burgonya, felkockázva

6 kovászos uborka, felkockázva

1 doboz tejföl

1 evőkanál keményítő

3 dl kovászosuborka-lé

1 evőkanál fehérborecet

1 csokor kapor, finomra aprítva

só, bors

A gerslit külön, sós vízben puhára főzzük, kb. 30-40 perc alatt puhul meg. Az alaplevet felmelegítjük, beletesszük a felkockázott burgonyát, és kb. 15 percig főzzük, amíg megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a gerslit és a kovászos uborkát. A tejfölt csomómentesre keverjük az étkezési keményítővel és a kovászos uborka levével. Hozzámerünk egy keveset a forró levesből, majd a keverékkel behabarjuk. A végén ízlés szerint adhatunk még hozzá egy kevés borecetet (ha nem találjuk elég savanyúnak a levest). Sózzuk, borsozzuk, és belekeverjük a finomra aprított kaprot. Lehűtjük, és jéghidegen kínáljuk.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.