Ma már a wellness-fitnesz életmód megszállottjainak és a cukorbetegeknek sem kell lemondaniuk az édes élvezetről: többpolcnyi diétás étek és nedű közül válogathatnak bármelyik élelmiszerboltban. így nem szénhidráttal, "csupán" vegyi anyagokkal bombázzák szervezetüket.Élelmiszereink, ételeink és italaink édesítéséhez elsősorban a szénhidrátokhoz tartozó, természetes eredetű szerves vegyületeket használjuk fel, így a répacukrot (szacharóz), a szőlőcukrot (glükóz), a gyümölcscukrot (fruktóz), a malátacukrot (maltóz), az invertcukrot (a glükóz és a fruktóz elegye) és a tejcukrot (laktóz); de a természetes édesítőkhöz sorolhatjuk még a mézet és a keményítőszörpöt is. Új termék a kukoricából előállított glükóz-fruktóz elegy, amely folyékony cukor, izoszörp néven ismert, és elsősorban nyersanyagként, például likőr, szörp, befőtt ízesítésére alkalmazható.
A vegyipar 20. század eleji fellendülésének köszönhetően azonban jelentősen megnőtt az élelmiszerek ízének és állagának feljavítására, tartósítására használható mesterséges anyagok száma. Ezeknek mára nemzetközileg elfogadott elnevezési és szabályozási rendszere van: mindegyik adalék anyag kapott egy hivatalos E-számot, hogy a vásárlók országhatárok nélkül ne érthessék, mi került valójában a szépen csillogó csomagolóanyag mögé.
A mesterséges édesítőszerek szintetikus úton előállított, viszonylag egyszerű szerves vegyületek. Édesítőképességük nagy (többségük a répacukornál több százszor édesebb), de nem bírnak sem biológiai, sem energiaértékkel. Elsődlegesen a cukorbetegségben (diabéteszben) szenvedők részére készülnek, de a szénhidrát- vagy energiaszegény táplálkozásban is jelentős szerepet töltenek be.
Az egyik első mesterséges édesítőszer a dulcin volt, ezt azonban a szigorodó szabályozás következtében betiltották; helyét átvette a szacharin, mely a második világháború cukorhiányos éveiben vált különösen népszerűvé. Igen olcsó, de ma már egyre inkább visszaszorul az édesítőszerek piacán: egyrészt fémes mellékíze miatt, másrészt hőre bomlik, tehát sütni, főzni nem lehet vele. A ciklamát már csaknem tökéletes cukorillúziót kelt: mellékízmentes és a melegítésnek is ellenáll, ráadásul alig drágább a szacharinnál. Hasonló paraméterekkel rendelkezik az aceszulfám-K nevű vegyület is, leszámítva az árát, ami már jóval borsosabb a ciklamáténál.
Az aszpartam - szemben az előző három kémiai anyaggal - két aminosavból álló, ezért "természetesnek" nevezett édesítőszer. Mintegy háromszázszor édesebb a cukornál, és kiváló ízű, viszont ez a legdrágább a négy általánosan használt vegyület közül, és hőre, fényre elbomlik. (A vele készült üdítőitalok a szavatossági idő lejártával ízüket vesztik.) Ráadásul az aszpartam fogyasztása tilos a fenilketonuriában szenvedőknek, mivel fenilalanint tartalmaz, amit ezek a betegek nem képesek megfelelően lebontani.
Dr. Domoki János, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) élelmiszer-adalékanyag osztályának munkatársa határozottan tagadja, hogy ezeknek a vegyületeknek lehet bármiféle egészségkárosító hatása. A WHO és a FAO ugyan minden édesítőszernél megállapított egy napi megengedhető beviteli szintet, de ha ezt el akarnánk érni,
minimum tíz liter
diétás üdítőt kéne magunkba öntenünk, amire azért elég kevés ember képes, még forró nyári napokon is. Az Egyesült Államokban létezik olyan szacharintartalmú édesítőtabletta, amelynek a dobozán felhívják a fogyasztók figyelmét a termék rákkeltő hatására, de ezzel (szinte) senki nem törődik, mondván, irreális mennyiséget kellene megenni belőle ahhoz, hogy valóban megártson.
Domoki szerint - kémiai ismereteink alapján - a más adalék anyagokkal való kártékony kölcsönhatást is kizárhatjuk, ha a viszonylag egyszerű vegyületeknek számító édesítőkről beszélünk. "Miért nem firtatja senki, hogy mi történik a szervezetünkben akkor, ha például uborkát és maracuját eszünk egymás után? Hiszen ezekben a növényekben jóval bonyolultabb vegyületek találhatók, melyeknek még nem ismerjük teljesen a reakcióképességét. Akár ártalmasak is lehetnek így együtt" - fűzte hozzá magyarázatához az OÉTI szakértője, de azt a nála jóval gyanakvóbb orvosok és fogyasztóvédők is hangsúlyozzák, hogy engedélyezett, a kísérleti szakaszban ártalmatlannak bizonyult élelmiszer-adalékanyagokról van szó. Az édesítők alkalmazása is szigorú követelményekhez kötött: az engedélyezett felhasználási területeket és szinteket szabványok írják elő (nálunk a Magyar élelmiszerkönyv). Egy adalék anyag szervezetre való tényleges hatását azonban nemcsak az egyes emberek adott egyéni érzékenysége (allergiára való hajlama) teszi kiszámíthatatlanná, hanem az is, hogy az akut tünetek több tényező eredőjeként jelentkeznek. Már a sokféle tápanyag egymásra való élettani hatása is számos kérdést vet fel, hátha még bennük különféle kémiai tulajdonságú szermaradványok, adalék anyagok keverednek. Ehhez jönnek még a külső környezeti ártalmak és az életvitel okozta problémák. Így nem is csodálkozhatunk, ha becsült adatok szerint a magyar állampolgárok kb. 40 százaléka allergiás.
Még ha a különböző mesterséges édesítők ártalmasságáról meg is oszlik a szakértők véleménye, abban mindnyájan egyetértenek, hogy ha már valaki ragaszkodik az édes ízű üdítőkhöz, akkor inkább "light" formájában fogyassza őket, elkerülendő az allergia mellett mára szintén népbetegséggé vált túlsúlyosságot és fogszuvasodást. A legüdvösebb persze az lenne, ha a gyerekek minél hamarabb megtanulnák: a legjobb szomjoltó még mindig a tiszta (ásvány)víz, és nem attól lesz tuti a buli, ha folyamatosan öntik magukba a cukrozott-színezett leveket.
Mészáros Orsolya
