Éhe kenyérnek - Gazdák és polgárok

Gasztro

Az idén már másodszor látogattak a bűnös Budapestre a folyvást elégedetlenkedő gazdák képviselői. Traktort keveset hoztak, ételt annál többet - a megjelent fővárosi polgárok pedig lelkes tuszkolódással köszöntötték az ünnepi ingyenebédet.

Az idén már másodszor látogattak a bűnös Budapestre a folyvást elégedetlenkedő gazdák képviselői. Traktort keveset hoztak, ételt annál többet - a megjelent fővárosi polgárok pedig lelkes tuszkolódással köszöntötték az ünnepi ingyenebédet.

A meghívó szerint a gazdák küldöttei és a fővárosi polgárok a "Gazdák terén" találnak egymásra - mint később kiderül, Kupper, a Fidesz fővárosi frakciójának elnöke egyszer már be is terjesztette a hivatalos névváltoztatásra vonatkozó javaslatát, ám a gazdák esküdt ellenségeiből álló közgyűlési többség aljasul leszavazta a jól átgondolt ötletet. Az említett malőr után továbbra is Felvonulási térnek nevezett placcon így Szent István napján is osztozni kényszerül egymással a Geszti-féle értelmetlen és unalmas ARC kiállítás a Magyar Gazdák Országos Szövetségének (Magosz) termékkóstolóval, krumpliosztogatással és népkonyhákkal kombinált gyűlésével; ezeket most csak a 70-es troli vonala választja el egymástól.

Eszed-iszod

Rossz szokásunkhoz híven ismét lekéssük a rendezvény warm up részét: a tárogatós ébresztőt, a tízórai ökumenikus istentiszteletet, az új kenyér megáldását és a Magosz-zászló felszentelését (zászlóanya: Wittner Mária). A "szentmise után nagygyűlés" fordulat mintegy megidézi a magyar politikai kultúra nemes hagyományait, ám ennél is fontosabb, hogy mire mindez lezajlik, már a delet is bőven elütötte a toronyóra. Márpedig a déli harangszó után és az eljövendő Jó ebédhez szól a nóta igézetében rögvest működésbe lép a Jakab István Magosz-elnök által megénekelt, örökké éhes Magyar Gyomor, és az emésztőnedvek semmiképpen sem termelődhetnek csak úgy, üresben pörögve, fölöslegesen. Márpedig erre - ugyebár egyszer van egy évben az új kenyér ünnepe, alkotmány- és Varga Miklós-ünnep - a gazdák is jó előre rákészültek: nyárson marha, kondérban gulyás, pörkölt és egyéb azonosítatlan, sok paprikával és tápláló zsiradékkal garnírozott étel rotyog. S láss csodát, mindez sokkal jobban csigázza az érdeklődő fővárosi polgárok képzeletét, mint a fél évvel korábbi traktorfesztivál: irgalmatlan sor alakul ki minden olyan sátor előtt, ahol legalább egy tál potya leves ígérkezik - még el sem készült az étel, de a polgárnők és polgárok már szigorúan, a hiánygazdálkodás sanyarú évei alatt elsajátított fegyelemmel állják a sort.

Egyszer jóllakni

Az ételért egyébiránt nem szegények vagy hajléktalanok tülekednek a leghevesebben, kisnyugdíjast is keveset látni - ők aligha bírnának ki egy háromnegyed órás sorban állást a tűző napon. Életerős, munkaképes (saccra alsó) középosztálybéliek rendeződnek anakonda-alakzatba egy kis tunkolnivalóért - aki megkapta az adagját, úgy, ahogy van, teli tányérral a kezében újra beáll a sorba (esetleg egy másikba), s inkább állva eszik, mintsem hogy mások elé tolakodjék: a készletek végesek, s az ünnep minden percét illik kihasználni. Szomorúan kell látnunk azonban, hogy egyeseken eluralkodik az átkos agon, a kompetíció üres szelleme, s a célba érkezés után már mit sem törődnek a megszerzett zsákmánnyal, mi több, némi csócsálás után otthagyják a szerencsétlenebb potyalesőknek (azért a Móricz-novellákban még nem így volt). Ismerjük népünket, tudjuk, hogy kereslete tetszőleges termék iránt fog végtelen rugalmasságot mutatni, amennyiben az ár nullára csökken: az ingyen osztogatott póréhagyma pontosan olyan keresett, mint a paprikás krumpli. S persze nem maradhat el a hasonló forrásból származó termékek kissé szürreális, szabad asszociációs technikájú felhasználása sem: korábban még nem találkoztam olyan emberrel, aki póréhagymával tolta volna a pörköltet - ezúttal viszont övék a tér. Sajnos az olcsó/ingyenes természeti javak szűkössége így is konfliktusokhoz vezet: amúgy hiányban nem szenvedő polgártársaink képesek egymásba vadul marni egy-egy darab (!) ingyen osztogatott zöldpaprikáért, mi több, megszokott látvány a szétgurult hálós krumplira vadászó háziaszszony is. Az ingyenes beszerzőút lassan paroxizmusba csap át: a nép hazavinné, vagy legalábbis megkóstolná az illusztrációnak szánt termékeket is (ilyenkor jön el az a pillanat, amikor, némi túlzással élve, már a formalinból is kiennék a parizert), s mikor a nyárson sült marha csontvázáról lenyesték az utolsó cubákot is, szemrevételezzük a kulturális kínálatot. A kitűzők, zászlók mind tematikájukban, mind megformáltságukban régről ismerősek, és így csak néhány mókás műsoros kazetta kelti fel figyelmünket (az egyik egyenesen a Gyertek ide, darutollas legények címet viseli), no meg a Kárpátia együttes Tűzzel-vassal című CD-je, melyet frappáns módon egy halom Wass Albert-kötet mellé helyeztek.

Éhe a szépnek

Már vagy egy órát töltöttünk a spontán népkonyházók társaságában, mikor rájövünk: tulajdonképpen tart még a nagygyűlés a tér egy másik sarkában - mondjuk az ingyenebédnél jóval kisebb érdeklődés mellett (ők nyilván már otthon belaktak, esetleg szégyellik magukat - ez utóbbi, tudjuk, elég valószínűtlen felvetés). Jakab István Magosz-elnök szavaiból mindenesetre kiderül, hogy jó kisdiák-ként már most vágja a centit, s tán azt is kiszámolta, mennyit kell még aludnia az eljövendő, új rezsimmel megpecsételt Kánaánig. Ekkor azonban, még a közönség számára is váratlanul, a gazdakörök kedvencét (sőt, ha lehet mondani, múzsáját), Mónikát (Rónaszeginé Keresztes Mónika hétgyermekes édesanya) szólítja a szónoki emelvényre, akit egy váratlan rétori gesztussal mintegy beemel a gazdák soraiba, majd megajándékoz egy háromkilós, jól átsült cipóval. Isten áldásával együtt győzni fogunk - derül ki Mónika meghatott viszontválaszából, majd az elnök az efféle rendezvényeken kedvtel-ve haknizó ismert szinkronszínészt szólítja, aki kissé tán már borközi állapotban méltatja Szent Lászlót, aki szintén ki nem állhatta a plazákat - nem is szólva a jöttmentekről. Erre a Szózat következik, ám Vörösmarty halhatatlan sorai sajnálatos módon belevesznek az elégedett szörcsögésbe és kitartó csámcsogásba.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.