étel, hordó

Da Wally

  • ételhordó
  • 2012. április 22.

Gasztro

Vannak olyan fővárosi helyszínek, ahol az ember gyomra inkább rándul, mint korog. A Kelenföldi pályaudvar környéke annak ellenére ezek közül való, hogy halmozott tömegközlekedési státusza miatt a táplálkozásban érdekelt szolgáltatóipar (mely nem azonos a vendéglátással) erősen rányomja bélyegét.

Viszont a környék illatai és színei, a zajok és nem utolsósorban a büfék árukészlete, közönsége miatt tényleg csak azok jutnak el a fogyasztásig, akiket az éhhalál veszélye fenyeget.

Ha ilyen terepen pizzéria kelleti magát, legjobb, ha nagy ívben elkerüljük, hacsak nem tisztiorvosi teendőket látunk el, hiszen minden magyar gyerekvasutas is tudja már, hogy a vonat és az olasz konyha nem fér meg egymás mellett. Mintha a vasút környékén árusított pizzák és spagettik, pontosabban az ezeket árusító személyek célja direkt egészségünk megrendítése lenne. Tegye fel a kezét, aki fogyasztott már ehető olasz ételt hazai vasúti objektum környékén!

És rajtunk kívül?

A Kelenföldi út sarkán álló Da Wally előtt sokszor elmentünk, de valahogy úgy voltunk vele, hogy ez is csak egy tipikus nyerőgépes söröző, ami az állomástól való kellő távolsága miatt inkább térelemként értelmezhető. A portál feliratát elnyomta a Zlaty Bazant cégér, magunktól nem jöttünk volna rá, hogy itt "ristorante-pizzeria" működik.

De odabent mindjárt más felállás: hatalmas, faragott komód uralja az egyterű, olasz látképekkel dekorált helyiséget, a hangfalakban a szokásos itáliai slágerexpressz zakatol. Kedves felszolgáló hölgy és majdnem telt ház fogad szerda este. Már a paradicsomlevesnél (500 Ft/csésze) érezzük, hogy ez itt nem a már annyit emlegetett "magyar-olasz", a margherita pizzával (1200 Ft) pedig bebizonyosodik sejtésünk, a Da Wallyt nemcsak rutinból nevezik ristorantének: ropogós tészta, csodás paradicsomfeltét, krémes mozzarella, ennél többet ki várna. Kevesebbet viszont nem érdemes.

Legszívesebben itt abba is hagynánk, valami mégis azt súgja, hogy a mély vízben is meg kell mártóznunk. Fokhagymás-fehérboros zöldkagylót (2600 Ft) kérünk, ami a körülmények miatt (ország, évszak stb.) teljesen reménytelen vállalkozás, ám ahogy a tök alsót is rá lehet húzni a 19-re, a Da Wally kagylójának kipróbálása is nyerő lépés, noha meg nem tudnánk magyarázni, hogyan sikerült frissen tartani az alapanyagot.

Mindezek után természetes az is, ami mifelénk szinte soha, a tiramisu (700 Ft) olyan könnyű, mint a kora nyári fuvallat a sorrentói öbölben.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.