étel, hordó

Da Wally

  • ételhordó
  • 2012. április 22.

Gasztro

Vannak olyan fővárosi helyszínek, ahol az ember gyomra inkább rándul, mint korog. A Kelenföldi pályaudvar környéke annak ellenére ezek közül való, hogy halmozott tömegközlekedési státusza miatt a táplálkozásban érdekelt szolgáltatóipar (mely nem azonos a vendéglátással) erősen rányomja bélyegét.

Viszont a környék illatai és színei, a zajok és nem utolsósorban a büfék árukészlete, közönsége miatt tényleg csak azok jutnak el a fogyasztásig, akiket az éhhalál veszélye fenyeget.

Ha ilyen terepen pizzéria kelleti magát, legjobb, ha nagy ívben elkerüljük, hacsak nem tisztiorvosi teendőket látunk el, hiszen minden magyar gyerekvasutas is tudja már, hogy a vonat és az olasz konyha nem fér meg egymás mellett. Mintha a vasút környékén árusított pizzák és spagettik, pontosabban az ezeket árusító személyek célja direkt egészségünk megrendítése lenne. Tegye fel a kezét, aki fogyasztott már ehető olasz ételt hazai vasúti objektum környékén!

És rajtunk kívül?

A Kelenföldi út sarkán álló Da Wally előtt sokszor elmentünk, de valahogy úgy voltunk vele, hogy ez is csak egy tipikus nyerőgépes söröző, ami az állomástól való kellő távolsága miatt inkább térelemként értelmezhető. A portál feliratát elnyomta a Zlaty Bazant cégér, magunktól nem jöttünk volna rá, hogy itt "ristorante-pizzeria" működik.

De odabent mindjárt más felállás: hatalmas, faragott komód uralja az egyterű, olasz látképekkel dekorált helyiséget, a hangfalakban a szokásos itáliai slágerexpressz zakatol. Kedves felszolgáló hölgy és majdnem telt ház fogad szerda este. Már a paradicsomlevesnél (500 Ft/csésze) érezzük, hogy ez itt nem a már annyit emlegetett "magyar-olasz", a margherita pizzával (1200 Ft) pedig bebizonyosodik sejtésünk, a Da Wallyt nemcsak rutinból nevezik ristorantének: ropogós tészta, csodás paradicsomfeltét, krémes mozzarella, ennél többet ki várna. Kevesebbet viszont nem érdemes.

Legszívesebben itt abba is hagynánk, valami mégis azt súgja, hogy a mély vízben is meg kell mártóznunk. Fokhagymás-fehérboros zöldkagylót (2600 Ft) kérünk, ami a körülmények miatt (ország, évszak stb.) teljesen reménytelen vállalkozás, ám ahogy a tök alsót is rá lehet húzni a 19-re, a Da Wally kagylójának kipróbálása is nyerő lépés, noha meg nem tudnánk magyarázni, hogyan sikerült frissen tartani az alapanyagot.

Mindezek után természetes az is, ami mifelénk szinte soha, a tiramisu (700 Ft) olyan könnyű, mint a kora nyári fuvallat a sorrentói öbölben.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.