chili&vanília

Fatteh, fetti, fetteh

Gasztro

Rawia Bishara Galilea déli részén, Názáretben született, palesztin-arab családban. Názáretből az út a férjen keresztül New Yorkba, Brooklynba – a multikulturális gasztronómia fellegvárába vezetett. Női közösségfejlesztő projektekben vett részt, amelyekben a főzés is központi szerephez jutott, a sikere akkora volt, hogy 1998-ban megnyitotta Tanoreen nevű kifőzdéjét. A vendéglő nevét a gyönyörű fekvésű libanoni település ihlette. Eredetileg szendvicseket, salátákat kínált, de hamar kiderült, hogy a házias konyhájáért járnak vissza a legtöbben. A közel-keleti gasztronómia hagyományos fogásai mellett a nemzetközi terepen is kevéssé ismert palesztin különlegességekkel is megismertette vendégeit. Rawia egyik ikonikus étele a csirkefatteh – a levantei konyha (a mai Szíria, Libanon, Izrael, Palesztina, Jordánia területe) más szegleteiben fetti, fetteh néven ismerik. Pitacsipsz, fűszeres rizs, tépett csirkehús, mindez meglocsolva fokhagymás, tahinis joghurttal, tetején pirított magvak. Minden íz összeolvad, a pitát átitatja a szaft és az öntet. Nem látványos, de igazi ízorgia, az egyik legfinomabb fogás.

 

Fűszeres csirke pitacsipsszel, fokhagymás joghurtöntettel (csirkefatteh)

Hozzávalók (6-8 adag)

 

4 egész csirkecomb

só, bors

1 kávéskanál őrölt szegfűbors

csipetnyi reszelt szerecsendió

0,5 dl olívaolaj

1 rúd fahéj

4 szem szegfűszeg

2 babérlevél

1 hagyma, egészben

25 dkg basmati rizs

3 szikkadt pita vagy tortilla

5 dl natúr joghurt (lehetőség szerint török típusú)

1 citrom leve

2 gerezd fokhagyma, reszelve

4 púpozott evőkanál tahini

10 dkg pisztácia vagy fenyőmag

 

A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, majd bedörzsöljük az őrölt szegfűborssal és a frissen reszelt szerecsendióval. Egy nagy lábasban felhevítjük az olajat, majd a csirkecombokat erős lángon körbepirítjuk. Hozzáadjuk a fahéjat, szegfűszeget, a babérlevelet és az egész hagymát. Felöntjük kb. 2 liter vízzel. Fedő alatt, kb. 40 perc alatt teljesen puhára főzzük. A húst kiemeljük a fűszeres főzőléből, és annyi ideig hagyjuk állni, amíg olyan hőmérsékletűre hűl, hogy kézzel le tudjuk fejteni a húst a csontról. Amikor falatnyi darabokra tépkedtük a húst, ráöntünk kb. 3 dl-t a főzőléből, ez tartja szaftosan. A főzőlevet leszűrjük, eltávolítjuk belőle a fűszereket. Közben feltesszük a rizst: alaposan átöblítjük, majd lábasban hozzáadunk 1 litert a csirke fűszeres főzőlevéből, ebben főzzük meg kb. 20 perc alatt. Miközben fő a rizs, előkészítjük a többi elemet is: A pitát vagy tortillát darabokra vágjuk, meglocsoljuk kevés olívaolajjal, és 190 fokos sütőben aranyszínűre sütjük. A joghurtos öntethez kikeverjük a joghurtot a citromlével, fokhagymával és a tahinival. Végül olajon vagy vajon megpirítjuk a hámozott, sótlan pisztáciát vagy fenyőmagot. Összeállítjuk az ételt: a tál aljára a pirított pita- vagy tortillacsipsz kerül. Erre jön a főtt rizs, a tetejére pedig a tépett csirkehús. Meglocsoljuk a joghurtos öntettel, végül megszórjuk a pirított magvakkal.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.