étel, hordó

Gellért söröző

  • ételhordó
  • 2018. december 8.

Gasztro

„Gundel Károly (…) nemcsak nagyhírű receptjeit hozta, de tekintettel volt a gyógykezeltekre is” – írtuk előző lapszámunkban, a Gellért szálló 100 éves történetéről szóló cikkben. Ezt azzal egészítenénk ki, hogy a Gundel-féle szolgáltatások a nagypénzű szállóvendégekre voltak kalibrálva, ám a vezetőség a „bámészkodókról” is gondoskodott. A szálló oldalában működő bejzli elsősorban az utcáról érkezőket szolgálta Gellért-minőségben, de nyomott árakon, kisvendéglői körülmények között.

A háború pusztításának nyomait csak 1961-re sikerült eltüntetni, az új, immár szocialista körülmények közepette működtetett szállodában azonban nem osztottak lapot az átlagos járókelőknek. A Gellért éttermét, sörözőjét és presszóját csak a dollárral fizető vendégsereg élvezhette évtizedeken át, sőt még azután is, hogy a hetvenes-nyolcvanas években sorra nyíltak a nívósabb budapesti szállodák.

A rendszerváltást követő privatizáció után, 1997-ben a szálloda új berendezést kapott, a hatvanas évek csőbútoros világát a „békebelinek” hazudott stílustalanság váltotta fel, ami csak néhány részletében módosult az elmúlt 20 év alatt. Az étterem-söröző-cukrászda háromkirályság sem változott, de a sörözőt inkább étteremnek mondanánk, ajánlataik pedig eltérnek a Gellért „hivatalos” kínálatától. Noha a hely ugyanúgy a szálló fürdő felőli oldalán van, mint a régi olcsó Gundel, nyomott árakról nem beszélhetünk, például a bécsi szeletet 6000 forintért adják. Ennek fényében kimondottan pénztárca-kímélő a háromfogásos menü 3990 forintért, ami céklakrémlevesből, vajhalfiléből és gesztenyetortából áll. A leves olyan, mint egy turmix, tejszínes hab van a tetején, és egy piskótarúd kandikál ki belőle. De szó sincs cukrászdáról, izgalmas, ám amolyan sem édes, sem sós étellel van dolgunk; kétségkívül cékla, mégis teljesen más ízű, mint az egyébként kiváló piaci lé. Ha bátrabb a keresztapa, halkockának is nevezhette volna a második fogást. De hívhatná a „tiszta folyó gyümölcsének” is, hiszen a mértani pontossággal szabott, patyolatfehér filének semmilyen íze nincs, így legfeljebb némi citromtól meg a tetején lévő ropogós bőrtől válik emlékezetessé.

A gesztenyetorta külsőre olyan, mint a félgömb formájú puding, szépségével csak az íze vetekszik. Csupa jó mondhatunk a kesudióval és olívával feldobott spenótsalátáról (1500 Ft) és az otthoni nudlira emlékeztető, szalonnapörccel megbolondított gnocchiról is (2600 Ft), amit minden bizonnyal az olasz vendégek szórakoztatására találtak ki.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.