A vendéglátóipar-történészekre vár a feladat, hogy kiderítsék, G. Szabó László nevében mit jelentett a „G”, és ha azt jelentette, akkor volt-e G-nap, és ha volt, mikor stb. Addig legyen elég, hogy a jeles vendéglős 1929-ben jó érzékkel választott helyszínt épülő csárdájának. A már akkor is roppant forgalmas 11-es út mentén, Szentendre és Leányfalu határán, a szigetmonostori révkikötő mellett megnyílt Határcsárda egyszerre volt a megtestesült tradíció és a jövő hírnöke, mintha 100 éve ott állna, de a legújabb divatot követve. „A tulajdonos fiával együtt működtette a vendéglőt, majd az utód 1947-ben vette át. Magánzóként csupán néhány évig üzemeltette, hiszen az állam 1951-ben erre a vendéglátóegységre is rátette a kezét. Maradt a név, amely védjegy volt a környéken, így a Szentendrei Vendéglátóipari Vállalat intézményeként évtizedekig megélt jó híréből a csárda” – olvassuk a honlapon, ami valójában azt jelenti, hogy katasztrofális állapotok uralkodhattak az ötvenes években. De 1954-ben biztosan. Akkor ugyanis majdnem elvitte az ár, és csak 1957-ben tudtak újra kinyitni, és még nyolc év kellett a teljes renováláshoz. Ám onnantól kezdve igazodási pont lett a Határcsárda. A hetvenes években már úgy hirdették a telkeket, hogy milyen közel vannak a vendéglőhöz. Azóta megállt az idő. Igaz, hogy a Határcsárda a rendszerváltás után állami kézből magánba került, s az elmúlt harminc évben mindenféle tulajok adták egymás kezébe kulcsot, de senki nem vette a bátorságot a profilváltáshoz. Így hát maradt az, aminek G. Szabó László megálmodta, a megtestesült magyarosság. Tán még a berendezés sem változott 91 év alatt.
A gombaleves (880 Ft) jó sűrű, jó tejfölös, jó paprikás, kár, hogy a csipetkéket név szerint köszönthetnénk, ha lenne nevük. A roquefortos pulykacsíkokra (2850 Ft) úgy rátelepedik az édeskés öntet, hogy nem érezzük a hús ízét, legfeljebb valami rágós puhaságot, ami nem jó, de kellemetlennek sem mondanánk. A rántott harcsafilé (2850 Ft) neutrális, de nem válik rossz emlékké, a köretekre – rizs, hasáb – sem tudnánk rosszat mondani, ahogy jót sem. Az ún. csárdakehelybe (1080 Ft) beleadtak apait, anyait. Van benne barack és somlói galuska, csokifagylalt és tejszínhab, kész csoda, hogy nem leszünk rosszul tőle. Ennek ellenére tökéletes az illúzió. Noha egy kortyot sem ittunk, mégis úgy érezzük magunkat, mint azok a szigetmonostori törzsvendégek 1973 körül, akik az utolsó kört éppen akkor kérték ki, amikor elment az utolsó komp, mégsem estek pánikba. És mivel mi sem maradtunk éhesen, mi baj lehet még?
