Míg Óbudával kapcsolatban a kisvendéglőzés vagy a panelozás megszokott, az iparvidék lassan feledésbe merül. Még az 1970-es években is hosszan sorolhattuk volna az üzemeket, amelyek meghatározták a kerület arculatát, ma alig akad említésre méltó. De a Bécsi és a Vörösvári út kereszteződését megelőző leglátványosabb objektumra, a villamos-kocsiszínre sem emlékeznek már sokan. Több mint húsz éve zárták be, le is bontották – azért két vakvágány még ott van, azokon tartalék járművek szoktak álldogálni hosszan –, de a környéken évtizedek alatt sem történt komolyabb rendezés. Az új építésű lakóháztól a festékdiszkontig, az autószalontól a bankfiókig mindenféle vállalkozások vertek itt tanyát, teljesen figyelmen kívül hagyva a hely adottságait és lehetőségeit. E zavaros miliőben egy „tipikus” óbudai kisvendéglő még nagyobb zavart okoz, mivel inkább kifőzde vagy büfé illene ide. A már nevében is nagyot vállaló Ínyenckert azonban dacolni látszik az elemekkel. „Óbuda szívében várjuk a modern trendekkel kiegészített századfordulós magyar konyha felfedezőit” – írják honlapjukon, ám úgy látszik, hogy szombat kora délután nem nagyon indulnak az expedíciók. Rajtunk kívül csak az egyik asztalnál ülnek a külvilágot teljesen feledtető kerthelyiségben, ennek ellenére a felszolgálás egyáltalán nem kedvetlen. A batyus palacsinta (950 Ft) csupán abban különbözik a hortobágyi rokontól, hogy a csirkét nagyon lehet érezni benne. Szépen is tálalják. A füstölt húsos bableves (960 Ft) masszív, de nem súlyos. A bab se nem puha, se nem kemény, a hús nemcsak sok, de hibátlan is. A roppanós bundába (valószínűleg kukoricapehelybe) csomagolt csirkemell (1950 Ft) is simán átmegy a vizsgán, ahogy a mellé adott mazsolás rizs is. Amilyen gazdag és friss a Caesar-saláta (1950 Ft), annyira semmilyen az uborkasaláta (590 Ft), ami váratlan meglepetés. A mascarponés lime-tortát (850 Ft) kizárólag azoknak ajánljuk, akiket csak a tömény édességekkel lehet boldoggá tenni.
Figyelmébe ajánljuk
A saját határain túl
Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.
Az űr az úr
Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.
Férgek és fűzfapoéták
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, ahogy a filmipar figyelme (újra) a teljesíthetetlen szépségideálok felé fordult.
Pincebogarak lázadása
Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szakágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.
Luxusszivacsok
A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.
Égen, földön, vízen
Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.
Visszaszámlálás
A Ne csak nézd! című pályázatot a Freeszfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.
Mészáros Lőrinc egy történet
Bármilyen kis különbséggel dőlt is el a lengyel elnökválasztás, a következményei súlyosak lesznek
„Mint a pókháló”
Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.
Nem a pénz számít
Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyarország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.
„A kínai tudás”
Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.