étel, hordó

Kajahu

  • ételhordó
  • 2016. március 4.

Gasztro

Először azt hittük, hogy a Nagymező utcai K [at] ja [dot] hu önkiszolgáló étterem (Étel, hordó, Magyar Narancs, 2009. január 15.) friss hajtása nyílt meg a Petőfi Sándor utcában, a Párizsi utca sarkán, hiszen itt sem kérdi a pincér: mit hozhatok? Viszont itt nem kell tálcát sem ragadni, sem sorba állni… Hogyan lehetséges? Nagyon korszerűen. A Kajahuban minden asztal egyúttal számítógépes monitor, amely az étlapot vetíti, s a kurzor segítségével választhatunk. A megrendelt ételt ugyan nem holmi robotoktól, hanem hús-vér felszolgálóktól kapjuk, de ami késik, nem múlik. Ahogy a dalban áll: „A jövőt nem sejtheted.”

Különben meg pár évvel ezelőtt ki gondolt volna erre a megoldásra? Pedig hányszor tűnt örökkévalóságnak, mire kihozták az étlapot!

Ott persze még nem tartunk, hogy az ételeket is tudományos-fantasztikus igényességgel állítsák össze. A burgertől a pizzáig, a távol-keletitől a mexikóiig tart a választék, tudják, amit tegnap óta street foodnak szokás mondani. Szóval, komolyabb konyhai mutatványokra ne számítsanak!

A gyorsétkezdei jelleget erősíti, hogy a háromféle leves ugyanolyan hordóban (termosz?) áll, mint valami svédasztalos szállodában. Az izgalmasabbnak tűnő konyakos húslevest (690 Ft) választjuk, de azon kívül semmi érdemleges nem mondható róla, hogy érzünk valami pikáns aromát. Egy fokkal rosszabb a helyzet a cézársalátával (1490 Ft): a csirke és a zöldség ízetlen, a pirítós puha, ráadásul olyan, mintha nem keverték volna össze rendesen. A tojásos szürkemarhaburger (1490 Ft) már jobb, mert a hús első osztályú, de sokkal jobb lenne, ha nem lenne a zsömle és a tojás hideg. Szerény vigasz, hogy a mellé adott krumpli tűzforró, csakhogy nehéz, mint az ólom. Ellenben a margherita pizza (1290 Ft) jobb az átlagnál, ami nem is olyan kis dolog Pesten, a chili con carnéról (1690 Ft) pedig tényleg a legjobbat mondhatjuk. Lehet, hogy Mexikóban mást mondanának, de hát ez nem Mexikó. Örülünk, hogy jók a húsok, a bab és a többi, de főleg annak örülünk, hogy – a cézárral ellentétben – valódi értelmet nyer az „egytálétel” kifejezés.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.