chili&vanília

Karanténkantin 3. – maradékmentés

Gasztro

Kókadozó karfiolok, konyuló cukkinik, rogyadozó káposztacikkek, punnyadó krumpliszemek, egyre sápadtabb, megutált zellerdarabkák, értelmezhetetlenül kis adag fagyasztottborsó-maradványok – végetek van! Az alábbi, indiai ihletésű zöldségragu ugyanis mindent elnyel, amit csak szeretnénk. Korma elnevezésre hallgat ez a curryféle, jellegzetessége pedig, hogy a mártás olajos magvak, leggyakrabban kesudió hozzáadásával, tejszínnel és joghurttal készül. A karanténváltozatban a jóval gazdaságosabb és könnyebben beszerezhető napraforgómag sűríti a szószt, s minden olyan zöldség és zöldségmaradék belekerülhet, ami máshonnan kimaradt. Ha pedig akadna a családunkban olyan, aki számára minden, ami húsmentes, az pusztán köret, annak főzhetünk bele természetesen húst is, pl. csirkét, esetleg mini húsgolyót, utóbbit egyébként remekül lehet fagyasztani, és vészhelyzetben előkapni. Ha a ragu mellé sütünk valamilyen lepénykenyeret (pl. naant), vagy rizst főzünk mellé, akkor négy főre elegendő ez az adag, ha nincs kenyér, nincs rizs, akkor ketten simán bekebelezik.

 

Minden maradékot megmentő,

fűszeres zöldségragu

Hozzávalók (4 kis adag)

Összesen kb. 1 kg bármilyen zöldség, vegyesen,

pl.: 50 dkg apró szemű burgonya, 1 karalábé,
1 kis cukkini, karfiol levele, torzsája, maradék káposztadarab stb.)

2-3 evőkanál olívaolaj

4 dkg vaj

3 evőkanál olaj

1 nagy hagyma, finomra aprítva

4 gerezd fokhagyma, finomra aprítva

3 cm friss gyömbér, finomra aprítva

1 teáskanál őrölt kurkuma

2 evőkanál currypor (vagy bármilyen, indiai

jellegű fűszerkeverék)

4 dl víz

5 dkg hántolt napraforgómag

só, bors

2,5 dl tejszín

15 dkg natúr joghurt

 

A sütőt előmelegítjük 220 fokra (alul/felül). A burgonyát meghámozzuk, a kisebb szemeket egyben hagyjuk, a nagyobbakat félbevágjuk. Összeforgatjuk az olívaolajjal, sózzuk, majd egy nagy, sütőpapírral lefedett tepsi egyik felére szórjuk. 15 percig sütjük. Közben meghámozzuk és felkockázzuk a karalábét, félhold darabokra szeleteljük a cukkinit, és nagyobb darabokra vágjuk a karfiol levelét, és bármilyen más megmaradt zöldséget. Ezeket is összeforgatjuk olívaolajjal. Amikor letelt a 15 perc, és a burgonya félig megsült, kivesszük a tepsit (kesztyűvel, mert forró!), és a másik felére szórjuk a többi zöldséget. Visszatesszük, és 20 percig sütjük. Ezalatt minden megpuhul és megpirul (a levélfélék, pl. karfiol levele vagy káposzta enyhén meg is éghet).

Miközben sülnek a zöldségek, elkészítjük a fűszeres mártást: egy lábasban felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az olajat. Beletesszük a finomra aprított hagymát, fokhagymát és gyömbért, üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk a fűszereket, pár másodpercig pirítjuk, majd felöntjük 4 dl vízzel. Beletesszük a napraforgómagot, sózzuk, és fedő alatt 15 percig főzzük. Ekkor botmixerrel kissé pépesítjük (a hagymától és a szotyitól besűrűsödik). Hozzáöntjük a tejszínt, pár percig erős lángon főzzük. Ekkor hozzáadjuk az összes megsütött zöldséget, valamint esetleg 10–15 dkg fagyasztott zöldborsót. Óvatosan átkeverjük, és levesszük a tűzről. A joghurtot simára keverjük, hozzáadunk néhány evőkanállal a forró szószból, simára keverjük, majd visszaöntjük a raguba, és elkeverjük. A joghurttal már semmiképpen nem főzzük tovább, mert akkor kicsapódna. Tálaláskor vékonyra szeletelt újhagymát és ha van, friss koriandert szórunk rá, adhatunk hozzá extra joghurtot. Ha csak felnőtteknek készül, akkor eleve főzhetjük csípősre, ha gyerekek is esznek belőle, akkor chili nélkül főzzük, tálaláskor viszont adunk hozzá chiliszószt vagy chilit.

Mautner Zsófi rovata. Blogját lásd: www.chiliesvanilia.hu

 

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.