Akármilyen különösen hangzik, hétköznap késő délután reménytelen hagyományos éttermet találni az ún. bulinegyedben. A kocsmák és a kávéházak mellett legfeljebb a hamburgerezők és a szendvicsezők csalogatnak, ha csalogatásnak lehet nevezni a teljes mozdulatlanságot. A lehúzott redőnyök vagy a kirakatban unatkozó pultosok láttán úgy érezzük, hogy errefelé a novemberi alkonyat a szieszta ideje, bár valóságosabb lenne a nihil „boldog óráinak” nevezni. Hosszas bolyongás után a Kazinczy utca 34. alatt található bisztróban tapasztalunk némi mozgást, ami kívülről sürgés-forgásnak tűnik. Ám belépve a kellemesen berendezett, cseppet sem hivalkodó helyre, egyből kiderül, hogy ez is csak délibáb: a személyzet számológépezik meg evőeszközt válogat az egyik ven0dégasztalnál. De azért nem néznek ránk ferde szemmel, sőt mintha még örülnének is, hogy valami rendes munka akad a leltározás helyett.
A zöldborsóleves házi galuskával (1390 Ft) csak elsőre tűnik túlárazottnak, de mivel lábasban hozzák és valójában dupla adag, nem is olyan vészes. Olyan édes, hogy az már-már vattacukorborsónak mondható, de ez benne a jó, bolondok lennénk megsózni. A galuska „házi” jellegéhez sem férhet kétség, csak egy bajunk van vele: néhol tűzforró, máshol meg langyos. A zöldalmás, diós rizottó (2490 Ft) tökéletes lenne, ha nem adnának mellé sült kecskesajtot. Nem a bumfordi sajt a rossz, valami salátával simán vállalható lenne önálló fogásként, a rizottó kísérőjeként viszont csak rontani tud az összképen. A sajtos burgonyabundában sült csirkemell koktélparadicsomos parajjal és bazsalikomos vajmártással (2790 Ft) viszont teljes csalódás. Két panírozott csirkeszelet hever egymáson, s csak a fölsőre reszeltek némi sajtot. Nem a csirkével van baj, az ígérettel, szerény vigasz, hogy a szósz rendben van, hiszen legalább kétszer ennyi kellene. A fagylaltos csokoládészuflét (1490 Ft) azért neveznénk átlagon felülinek, mert feledtetni tudja a rémes csirkét.
