étel, hordó

Kisrabló

  • ételhordó
  • 2018. május 5.

Gasztro

Ha a jelenlegi kormánypárt nem tagadná meg a múltját, vagy ha egy cseppet is izgatnák a hagyományok, akkor ma minden bizonnyal nemzeti kegy- és zarándokhely lenne a Kisrabló étterem a Műegyetem közelében, a Zenta utca 3. szám alatt. A visszaemlékezések szerint harminc éve ez volt a törzshelye a Fidesznek, bár arról senki veterán nem tesz említést, hogy a dolgok menetét mennyiben befolyásolta a rántott sertésborda vagy a debrői hárslevelű fröccs, bár az is sokatmondó, amit Tamási Miklós, a Fortepan alapítója nyilatkozott tavalyelőtt a HVG-nek az akkori Orbán Viktorról: „Fehér ingben volt, mindenkitől megkérdezte, mit iszik, és kihozta a poharakat. Persze hogy azt gondoltam, ő a pincér.”

A lassan százéves múltra visszatekintő és nevét az államosítás után is megtartó Kisrabló (korábban: Kis rabló) ennyi (kétes) dicsőség dacára sem vált legendás hellyé. Végeredményben az is csoda, hogy még nem húzták le a rolót. Emlékeink szerint valamikor kalózos díszletekkel szórták tele, ma éppen sportpub.

A berendezés attól döbbenetes, hogy bizonyos elemei a régi Kisrablóból valók, a karibi vonal bútordarabjai és díszletei is befigyelnek, de ezeket hatalmas mennyiségű – elsősorban brit – futballrelikviákkal takarták el. Zászlók, sálak, fotók minden mennyiségben, a Liverpoolnak is oltárt emeltek.

A padlizsánkrém (900 Ft) olyan, mint egy emlékezetes kezdőrúgás, sokkal durvább, sűrűbb és szúrósabb (azaz háziasabb), mint az alibiző, vaj­krémes éttermi átlag. A marhahúslevesnél (900 Ft) az összefüggéseket hiányoljuk. A forró lé teljesen jellegtelen, pedig a hús és a daragaluska is legalább négycsillagos; érthetetlen, hogyan tudták ezt így összehozni. Meglepetés a vaddisznópörkölt dödöllével is (3400 Ft), nyugodtan árulhatnák bármelyik tisztes vadásztanyán, ha létezne ilyen, bár a dödölle leginkább knédlire emlékeztet. Minden­esetre itt kellett volna befejezni, de ahhoz, hogy ez világossá váljon, meg kellett ennünk egy whiskys csokitortát (750 Ft).

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.