étel, hordó

Kőleves

  • ételhordó
  • 2018. október 27.

Gasztro

Noha a bulinegyed alapjait a mindenféle kulturális küldetéssel is bíró romkocsmák teremtették meg, nem sokáig tartott az efféle színes forgatag. A bérlők és tulajdonosok hamar rájöttek, hogy a tiszta ivászat sokkal kifizetődőbb, hiszen így a pódiumra is le lehet ültetni tíz vendéget, és még gázsit sem kell fizetni. De ha jól emlékszünk, a Kazinczy utcai Kőleves kertben már nyitáskor sem árultak zsákbamacskát. Nem volt sem független színház, sem kertmozi, sem indie-banda, sőt a „több lábon állás jegyében” a placc mellett egy rendes vendéglőt is nyitottak, pontosabban a kert nyitása előtt is létező Kőleves éttermet költöztették ide. És mivel azt el sem tudták képzelni, hogy ez az étterem terasz nélkül működjön, létesítettek egy elegáns részt a romkerten belül. Itt csak az evős vendégek foglalhatnak helyet, akik egyúttal idegenforgalmi felárat is fizethetnének, hiszen az „egy budapesti romkocsma megtekintése” című program már az esernyős idegenvezetők repertoárjába is bekerült.

„A Kőlevest 2005-ben nyitottuk a Kazinczy és a Dob utca sarkán. 8 évig ott üzemeltünk, aztán 2013-ban megnyitottuk a Kazinczy 41. alatti, most már végre igazán vállalható konyhánkat. Lett végre helyünk és kirakhattuk a mikrósütőt és majdnem minden alapanyagunkat magunk készíthetjük, a tésztától a kenyéren át az összes lekvár- és szósz- és mártáskészítményig” – olvassuk a honlapon a múltat alázó vallomást, bár az étlap egy fokkal izgalmasabb. A csicsókakrémleves (920 Ft) kevésbé. Noha nincs rossz íze a túlságosan forrón tálalt zöldes folyadéknak, és az sem baj, hogy teljesen krémes állagú, nem mondanánk, hogy emlékezetes volna. A rakott zöldségek (2560 Ft) annál inkább az. Van itt minden, amit zöldben el lehet képzelni, és még dió és sajt is, mégis az a legnagyobb öröm, hogy semmit nem grilleztek, vagy ha mégis, akkor azt jól titkolták. A sólet tojással (2180 Ft) remek babfőzelék kiváló libahússal, flódninak (970 Ft) pedig egy olyan – egyébként remek – süteményt neveznek, amilyet eddig még soha nem ettünk.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.