étel, hordó

Mozsár

  • ételhordó
  • 2018. április 8.

Gasztro

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 21. századi hazai vendéglátás legirritálóbb közhelyévé az az ártatlan kifejezés vált, hogy „újragondolva”; a magamutogatás és a kivagyiság legcsalhatatlanabb megnyilvánulása lett, ha ezt látjuk az étlapon egy közismert fogás mellett. De a Mozsár bejáratán az a felirat virít, hogy „színház újragondolva”… A Nagymező és a Mozsár utca sarkán lévő kávézóról persze csak az újszülöttek nem tudják, hogy a Mozsár Műhely nevű színházi vállalkozás is itt vert tanyát, bár azt meg nem tudnánk mondani, hogy a hirdetményüket komolyan gondolják, vagy épp ellenkezőleg, a gasztronómiai sznobságot kívánták parodizálni.

Noha számos érdekes programról olvashatunk, most az étlap az első. Szerencsére itt semmi nincsen újragondolva, már csak azért sem, mert enélkül is elég izgalmasnak tűnik a felhozatal.

Elsőnek narancsos céklakrémlevest (1050 Ft) kérünk – nagyon látványos attrakció. A vérvörös tanyéron, két db vakító tejszínfélgömb ring, közöttük ingatag petrezselyemhíd. Egészen addig az ízekkel sincs baj, míg meg nem kóstoljuk a belevaló cékladarabokat is, amelyek – ellentétben a kiváló krémlevessel – inkább keserűek.

Az erdei gombás-tejszínes gnocchi parmezánforgáccsal (2190 Ft) pontosan olyan, amit egy ilyen elnevezéstől a budapesti belvárosban megszokhattunk: korrekt. Ezt persze mondhatnánk úgy is, hogy a gombás-tejszínes gnocchi lett korunk kijevi pulykamelle, de ha már annyit kukacoskodtunk az „újragondolással”, ezen végképpen nem akadhatunk ki.

Már csak azért sem, mert a pankómorzsában sült süldőtarja bakonyis (sic!) tagliatellével (2590 Ft) névre hallgató ételről hiába mondhatjuk valóban a legjobbakat – omlós hús, csodás panír, remekül eltalált tészta stb. –, ha „formátuma” a századvégi magyar vendéglők leggyalázatosabb fogását, a milánói sertésbordát juttatja az eszünkbe. Igen, a Kádár-kor jellegzetes hungarikumát, amikor a milánói makarónit megküldték egy rántott hússal. A rémes emléktől azonban jobb lesz a kedvünk, szinte repesünk, hiszen tésztás süldőnket a milánói újragondolásának is tekinthetjük, ami ebben a formában a hurráoptimizmus kétségtelen záloga, mostanában igen ritka madár. És még őszibarackot is adnak a túrógom­bóchoz (1510 Ft).

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.