Noha számos érdekes programról olvashatunk, most az étlap az első. Szerencsére itt semmi nincsen újragondolva, már csak azért sem, mert enélkül is elég izgalmasnak tűnik a felhozatal.

Elsőnek narancsos céklakrémlevest (1050 Ft) kérünk – nagyon látványos attrakció. A vérvörös tanyéron, két db vakító tejszínfélgömb ring, közöttük ingatag petrezselyemhíd. Egészen addig az ízekkel sincs baj, míg meg nem kóstoljuk a belevaló cékladarabokat is, amelyek – ellentétben a kiváló krémlevessel – inkább keserűek.

Az erdei gombás-tejszínes gnocchi parmezánforgáccsal (2190 Ft) pontosan olyan, amit egy ilyen elnevezéstől a budapesti belvárosban megszokhattunk: korrekt. Ezt persze mondhatnánk úgy is, hogy a gombás-tejszínes gnocchi lett korunk kijevi pulykamelle, de ha már annyit kukacoskodtunk az „újragondolással”, ezen végképpen nem akadhatunk ki.

Már csak azért sem, mert a pankómorzsában sült süldőtarja bakonyis (sic!) tagliatellével (2590 Ft) névre hallgató ételről hiába mondhatjuk valóban a legjobbakat – omlós hús, csodás panír, remekül eltalált tészta stb. –, ha „formátuma” a századvégi magyar vendéglők leggyalázatosabb fogását, a milánói sertésbordát juttatja az eszünkbe. Igen, a Kádár-kor jellegzetes hungarikumát, amikor a milánói makarónit megküldték egy rántott hússal. A rémes emléktől azonban jobb lesz a kedvünk, szinte repesünk, hiszen tésztás süldőnket a milánói újragondolásának is tekinthetjük, ami ebben a formában a hurráoptimizmus kétségtelen záloga, mostanában igen ritka madár. És még őszibarackot is adnak a túrógom­bóchoz (1510 Ft).