Péklapát 7.

Nagyon édes – Cronut a Briósban

  • Tófalvy Tamás
  • 2013. november 18.

Gasztro

A nyári New York-i fogantatást követően mára globális divatsütivé váló croissant-fánk hibrid igazi magyar mutációjára még várni kell, de egy osztrák–magyar pékárutranszfernek köszönhetően a bécsi változatot már lehet kapni a budapesti Briósban. Vigyázat, nagyon édes.

Az, hogy egy barátom a Facebookon már a hírfolyam cronutszűrésének lehetőségeiről értekezett a minap, jól érzékeltetheti, hogy az (itthon) új pékáruról folyó közbeszéd milyen mértékben árasztotta el az internetet. Ami nem is csoda, hiszen a croissant leveles tésztájából kialakított, lyukas fánk alakban (angolul donut vagy doughnut, tehát együtt: cronut), olajban kisütött dolognál izgalmasabbat, forradalmibbat el sem lehetne képzelni. Titokzatos okokból a hazai szakirodalomban a hipszter állandó jelzőt kapta a cronut, pedig sem New York-i eredetije, sem az itthon kapható bécsi változat tulajdonságai nem predesztinálják erre: amíg az eredeti verzió egy tipikusan amerikaiasan gyermeteg ötletből megvalósított high-end (drága alapanyagokból, sok munkával készült és drágán árult) sütemény, addig a Budapestre elérkezett verzióról annyit lehet biztosan megállapítani, hogy egy szintén nagyon drága, valamint elképesztően édes dolog.

false

 

Fotó: Facebook

A Briós, az első budapesti hely, ahol meg lehet kóstolni a mindeddig elképzelhetetlen pékárut, feltehetően bonyolult jogi védőhálók miatt nem maga készíti, hanem az információk szerint minden reggel Bécsből hozatja a süteményt. A Pozsonyi úton, pár lépésre a Donut Librarytől található bisztró-cukrászdában szombat délelőtt a cronutért kígyózó hipsztersorok helyett a szokásos hétvégi telt ház fogad minket, apukák, anyukák, sok-sok gyerek, zsizsegés. És kétféle cronut a pultokon: a különböző ízű krémekkel töltött verzió, illetve a töltetlen, amelyhez szintén többféle krémet lehet kérni külön. Egy simát (590 Ft) és egy vaníliásat (650 Ft) választunk, egy adag citromos krémmel (150 Ft), és hogy legyen az egyik irányból helyszíni viszonyítási pontunk, még egy teljes kiőrlésű croissant-t (340 Ft).

false

 

Fotó: facebook

Kettévágva a cronutot tényleg szépen látszanak a leveles rétegek, viszont beleharapva egyértelmű, hogy ezek a rétegek egészen másképp működnek, mint a croissant-nál. Vagy az olajban sütés, vagy az eleve vastagabb rétegek miatt, de az élmény alapvetően nem különbözik a fánk tésztájáétól. Egyszerűen csak olyan, mintha más alakban lennének a levegőbuborékok a fánkban. A tészta lágy és finom, de az eleve cukros tésztát kívülről is beborító cukor általános terrorja gyakorlatilag minden ízt elnyom, még a bántóan műízű vaníliamáz és a kevésbé bántóan, de szintén műízű citromos szósz ízét is. Hiába közelíti meg a cronut egy jóllakottabb mopsz fejméretét, az érezhetően nem éppen csúcsminőségű alapanyagok okán az árszabás nehezen indokolható. Egy szósszal együtt 740 forintba kerülő fánk igazán képviselhetné (haha) a kompromisszummentes csúcsminőséget is. A teljes kiőrlésű croissant nem emelkedik túl a korrekt szinten, inkább szivacsos, mint leveles, de azért oké.

Az intenzív cukorbevitel közben az étlapba belelapozva kiderült, hogy a Briósnak is van bagele. Gondoltam, tesztelem azt a nemrég felállított hipotézist, hogy a városban egyedül a Budapest Bagelnél lehet rendes bagelt enni. A grillezett kecskesajtos bagel (990 Ft) külön tökmagos, mustáros szószos zöldsalátával érkezik, a sajt kellemes aromájú, de az egész egyben kicsit semleges, a péksütemény pedig, bár alapvetően finom, inkább emlékeztet egy jól sikerült zsemlére, mint egy karakteres, sűrű bagelre. Nem tartozik szorosan a témához, de az egyébként szimpatikusan nem másfél decis pohárban, hanem nagy kannában felszolgált epres gyümölcstea (Althaus, 490 Ft) olyan rettenetesen műanyag mellék- és utóízű, hogy majdnem elmossa az összes endorfint, amit összeszedtünk a bevitt cukrokkal.

1137 Budapest, Pozsonyi út 16. Facebook.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.