étel, hordó

Pola Pola

  • ételhordó
  • 2017. december 1.

Gasztro

„Több mint egy éve vártak a Klauzál tér környéki, belső-erzsébetvárosi lakók, hogy újra használhassák a felújítás alatt lévő vásárcsarnokot. Úgy tűnik, jól jártak: nemcsak egy gondosan, szépen kivitelezett műemléket kaptak vissza, hanem az országban mostanság igen ritka, vasárnap is nyitva tartó bevásárlóközpontot”. Tavaly a Klauzál téri vásárcsarnok felújítását efféle fanfárok köszöntötték az építészszakma elismerő bólintgatása mellett. Végül sem bevásárlóközpont, sem vásárcsarnok nem lett az előző századfordulós építményből; piacnak túlságosan steril, őstermelőt alig látni, a hétvégenként megrendezett bolhapiac árait – a zöldséghez, gyümölcshöz hasonlóan – a turisták pénztárcájához szabják, igazából csak a hatalmas, vasárnap is nyitva tartó közért vált a környékbeliek kedvencévé. Ennek ellenére akadnak itt meglepetések, de nem odabent, a csarnok területén.

A Pola Pola nevű hely ugyanazon a cím alatt (Klauzál tér 11.) található, mint a vásárcsarnok, de attól teljesen függetlenül működik, ráadásul „autentikus balkáni ízekkel” csábít. Elsőre valamiféle büfének gondolnánk, de a „grill bistro” önmeghatározás nem csak ámítás: étlap van, felszolgálás is, és ugyan bőségesnek tűnik a választék, szinte kizárólag grillezett húsok közül választhatunk, ha nem számolunk a zöldségköretekkel és a jellegzetes lepénnyel. Azonban a csevap–pljeskavica–saslik–kolbász kör roppant egyszerűen négyszögesíthető, az ún. Pola Pola tálban (5990 Ft) majdnem mindenből adnak ízelítőt, nem is keveset. Igaz, hogy pljeskavica helyett „no name” sajtos-baconos húspogácsát, de éppen ez a legjobb. Valahol félúton van a fasírt és a burger között, fűszervaj van a tetején, a maga műfajában párját ritkítja. Hozzá képest a vékony, fűszeres kolbász, a csevap és a saslik inkább csak kiegészítők, de annak első osztályúak. A remek alapanyagok mellett minden bizonnyal az lehet a titkuk, hogy az előkészületeknél módjával használták a sószórót. Így hát nyugodtan beletunkolhatunk az inkább édeskés ajvárba és az egyedi ízű, leginkább tejfölre emlékeztető kajmakba. A lepénnyel is maximálisan elégedettek lehetünk, talán csak a sopszka saláta halványabb a kelleténél. Összességében csak jókat mondhatunk, bár olyan érzésünk van, hogy a balkáni ízek feltételezett vadsága valahogy elkerülte a Klauzál teret. Ami persze nem is biztos, hogy akkora baj.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.