étel, hordó

Remíz  

  • ételhordó
  • 2022. szeptember 14.

Gasztro

Ízek a Remízben

A Bartók Béla úton 1898 óta járnak a villamosok. Mivel az akkor még Átlós útnak nevezett közterület jelentős része beépítetlen volt, a villamosokat működtető Budapesti Közúti Vaspálya Társaság 1912-ben hatalmas kocsiszínt épített pár száz méterre a Kelenföldi pályaudvartól. A Kelenföldnek és Kelenföldinek is nevezett remíz ma is működik, tehát 110 éves, de valami azt súgja, hogy az út túloldalán lévő vendéglátóipari egység sem sokkal fiatalabb. De abban már biztosak vagyunk, hogy a Remíznek nevezett helyet (a pontos cím: XI., Bartók Béla út 132.) az 1960-as évek elejétől folyton át akarták alakítani. „Az újjáépített Remíz falatozó a Bartók Béla úti villamos-garázs dolgozóinak kedvenc étkezőhelye már el is készült” – írta a Magyar Nemzet 1961-ben, a Felszámolják a rossz hírű helyeket című cikkében, de minden jel arra utal, hogy az ezt követő tíz év ismét a züllés jegyében telt. 1973-ban már arról írtak, hogy „a kelenföldi Remíz bisztróban reggel háromnegyed hat és hét óra között általában ötszáz féldecit hajtanak fel a korán kelő vendégek”, négy évvel később pedig arról, hogy „a Remíz italboltot hamarosan grillkonyhás bisztróvá alakítják át”, ám erre csak 1981-ben került sor, amikor „konyhát is berendeztek, ahol egytálételeket lehet főzni”. Persze ez sem volt akkora közönségsiker, mint az egykori italbolt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.