Speciális étterem Szekszárdon - "Inkább a konyha miatt"

  • Barabás Dániel
  • 2008. július 24.

Gasztro

Van egy étterem, ahol nem számít, hogy siket és tanulásban akadályozott szakácsok főznek, a felszolgáló pedig kerekes székben közlekedve viszi az asztalhoz az ételt.
Van egy étterem, ahol nem számít, hogy siket és tanulásban akadályozott szakácsok főznek, a felszolgáló pedig kerekes székben közlekedve viszi az asztalhoz az ételt.

Magyarországon a fogyatékkal élőknek úgy 10 százaléka dolgozik, az Európai Unióban az arány lehet akár 40 százalék is. Ott régóta tudják: ha egy "akadályozott" embernek megfelelő munkát találnak, mindenki jól jár. A kerekes székes vagy a vak ember remek programozó lehet, az értelmi fogyatékkal élő szorgalmával és munkabírásával sokféle betanított munkát képes elvégezni. A hátránnyal küzdők jobban megbecsülik munkahelyüket, mint ép társaik, és karrierépítés helyett az elfogadó közösség a fontos nekik. Ahol fogyatékkal élő dolgozik, általában jobb a hangulat és javul a munkamorál - a dolgozók világszemléletéről nem is beszélve. Igaz ugyanakkor, hogy a munkáltatótól ráfordítást is igényel az ilyesmi, a munkahely akadálymentesítése, a dolgozó betanítása és a kollégák felkészítése mind pluszpénzt, időt és energiát követel.

A szekszárdi Kék Madár Alapítvány évek óta dolgozik azon, hogy hátrányos helyzetűeket, fogyatékkal élőket és megváltozott munkaképességűeket helyezzen el a nyílt munkaerőpiacon. 2007 tavaszán megnyitották az Ízlelő éttermet, ahol három halláskárosult, egy tanulásban akadályozott, három mozgáskorlátozott ember és az ép mesterszakács végzi munkáját.

Mészáros Andrea, az alapítvány ügyvezetője a kilencvenes években Hollandiában látott egy hasonló éttermet. "Lenyűgözött, ahogyan ezek az emberek képesek voltak kitörni fogyatékosságuk skatulyájából - emlékszik vissza. - Színes korongokkal lehetett rendelni, a pincér átvette, leadta a konyhán, odabent pedig mindenki tudta, mit kért a vendég. Később megtudtam, hogy Bécsben is működik egy szendvicsbár, együtt dolgoznak fogyatékkal élők és mozgáskorlátozottak, de még egykori drogfüggők is. Ez azért nagy szó, mert a különböző fogyatékok között is létezik egyfajta - kimondatlan - hierarchia."

A nagy lehetőség

2006-ban egy európai uniós pályázattal jött el, amit hátrányos helyzetűek munkapiaci integrációjának előkészítésére írtak ki. Az étterem-tankonyha épületszárnya hamar elkészült, a tanmenethez pedig a Nemzeti Szakképzési Intézet speciális képzésének tananyagát vette át az alapítvány. Már csak az volt a kérdés, ki fog tizenhat, más-más fogyatékossággal élő felnőttet megtanítani a főzés és felszolgálás fortélyaira. "Ajánlottak nekünk egy főszakácsot, aki eljött hozzánk, és a tanárát is elhívta magával. Az illető végül nem volt túl lelkes, de a tanárt, Kovács János mesterszakácsot annyira lenyűgözte a kezdeményezés, hogy maga ajánlkozott a megbízásra. Kovács tanár úr hívott további kollégákat, és összeállította az étterem missziójához illeszkedő egészséges reformételek listáját is - meséli Andrea. - De azért nem volt minden rózsaszín. A tanulásban akadályozottak együtt tanultak az érettségizett mozgáskorlátozottakkal, és ebből jócskán akadtak konfliktusok. Voltak beszólások meg fintorgások, amit a pszichológusaink igyekeztek határozottan kezelni. Végül mindenki megértette, ha a fogyatékkal élők azt várják a többségi társadalomtól, hogy elfogadja őket, nekik is el kell fogadniuk egymást." A képzés végén mind a tizenhat hallgató sikeres vendéglátó-ipari szakvizsgát tett.

A vizsga után heten maradtak az Ízlelőben, a többiek főleg menzákon kaptak munkát. Hogy ki maradjon és ki menjen, arról a hallgatókkal folytatott beszélgetések után az étterem vezetője, Both Sándor mesterszakács, Simon Judit gyógypedagógus-szakmai vezető és Kith Anikó szociális munkás döntött.

"A főnöknek nyilván érdeke, hogy jó legyen az étel és pörögjön a munka, de nekünk szem előtt kellett tartanunk azt is, hogy egyáltalán kinek van esélye elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon - vázolja a döntés szempontjait Kith Anikó. - Már a képzés megkezdése előtt nyilvánvaló volt, hogy a jól menő éttermek nem lesznek vevők a kezdeményezésre, de még így is negyven-ötven helyet kellett felkeresniük a munkatársainknak, mire a kilenc hallgatót elhelyeztük."

A tipikus kifogás

mindig az volt, hogy a "fogyatékos" dolgozó lassúbb, ezért nem számít teljes értékű munkaerőnek. Ebben esetenként van igazság, ugyanakkor egy fogyatékkal élő hihetetlenül kitartó és precíz tud lenni. "Volt nálunk olyan hallgató, aki ha kellett, tíz kiló krumplit felvagdosott egyszer egy centis kockákra, és annak minden szeme hibátlan volt. A séf meg is mondta, hogy semmi kincsért nem cserélné el az ilyen munkaerőt - emlékszik viszsza Anikó. - Döbbenetes volt látni, ahogy ezek az emberek kellő akaraterővel megoldották a feladatokat. A tanár úr egyszer véletlenül arra a lányra osztotta a halpucolást, aki csak az egyik kezét tudja használni. A lány nem szólt, szépen betekerte a rossz kezét konyharuhával, valahogy lefogta vele a halat, és a másikkal megpucolta."

Tavaly a csinnadrattás megnyitó után megcsappant az érdeklődés. "A kék madarasoknak abban az időszakban munkaköri kötelessége volt átjárni az Ízlelőbe - meséli Andrea. - De miután híre ment Szekszárdon, hogy Both Sándor, a borkombinát mesterszakácsa vette kezébe az irányítást, szállingózni kezdtek a vendégek. Egy hónap alatt negyvenre ugrott az itt ebédelők száma." Az alapítvány hirdetéseiben az ételekre, és nem arra helyezte a hangsúlyt, hogy itt fogyatékkal élők dolgoznak, de a kínos szituációk elkerülése végett nem is titkolta a dolgot. "Nem akartuk, hogy betévedjen valaki, aki kevésbé elfogadó, és itt döbbenjen rá, kik készítik az ételét - magyarázza Andrea. - Szekszárd kis város, hamar visszahallottuk: csak nem gondolod, hogy majd olyan helyen eszem, ahol gyépések főznek, és belecsorog a nyáluk a kajámba!" A dolgozókat tréningen készítették fel arra, hogyan reagáljanak, ha például egy kíváncsi gyerek megkérdezi: te miért ilyen székben jössz ki? Az elején mindenki toleránsan fogadta a kezdeti hibákat, ma már azonban a törzsvendégek nem a "jó ügyért" jönnek. A nemrégiben bevezetett értékelőlapok arról tanúskodnak, hogy szeretnek ide járni. "Kizárólag a várakozási időre, az ételek mennyiségére és az árakra kaptunk jelest, minden egyébben kitűnőre teljesítettünk" - büszkélkedik Anikó.

Lassan egyéves lesz az Ízlelő, és az alkalmazottak, akik régebben a kudarctól való félelmük miatt inkább visszahúzódtak és kerülték az épek társaságát, ma megbecsült dolgozók. Ahogy Andrea megálmodta, sokkal jobban tudtak integrálódni, mint például egy összeszerelő üzemben, ahol kizárólag a közvetlen, javarészt szintén fogyatékkal élő munkatársaikkal találkoztak volna. Ráadásul a vendégek szembesülhetnek azzal, mi mindenre képes egy kerekes székes vagy egy siket.

A konyhában négy szakácssegéd dolgozik. Főleg menü készül, háromféléből lehet választani. A teremben hat asztal, még éppen jut egy nekünk is. Mellettünk öltönyös urak, másiknál kétgyerekes család, a harmadiknál idős hölgy és a lánya böngészi a menükártyát. Alig áll fel az egyik társaság, jön a következő, jó páran érkeznek ételhordóval is. Az asztalon furcsa dobozka: "Nálunk nincs borravaló, ide bárki beteheti az adományát!" Az eddigi rekord 18000 forint volt egy nap alatt.

A levesünket Kornélia hozza az asztalhoz, aki születése óta küzd gerincproblémával. A másik felszolgáló, Marika kerekes székkel közlekedik, Krisztina pedig egy jobboldali idegbénulás után vált mozgáskorlátozottá. Ügyesen boldogulnak a tányérokkal, csak nem tudnak egyszerre sokat vinni, kicsit hamarabb fáradnak el.

A szomszédos borház tulajdonosa is állandó vendég az Ízlelőben, gyakran irányítja ide a vásárlóit is. Mint mondja, kifejezetten kedveli az itt dolgozókat. "Az egyik kacska, a másik biceg, a harmadik álomkóros, de sosem volt még ebből baleset" - mondja mosolyogva. Egy asszony, aki rendszeresen itt ebédel, arról beszél, hogy sokszor fejtörést okoz, hét végén hogyan hozza ezt a színvonalat otthon, mert az étterem zárva van. A tárkonyos zöldségleves és a buggyantott tojás, parajos hollandi mártással tényleg nagyon finom volt.

Az Ízlelő több mint egy éve működik. Hamarosan bővíteni fogják.

*

A Kék Madár Alapítványnak egyéb tervei is vannak. "Képezhetnénk rengeteg gazdasszonyt, parkgondozót vagy kosárfonót állami pénzből, de mivel nekünk el is kell helyeznünk programjaink résztvevőit, nem lustulhatunk el, folyton figyelnünk kell a piacot" - mondja Mészáros Andrea. Az alapítvány ezért tanbiogazdaságot létesítene, ami egyfelől friss, egészséges élelmiszerrel látná el az éttermet, másfelől újabb fogyatékkal élőknek adna munkát.

További információk: http://kek-madar.hu/

Figyelmébe ajánljuk