étel, hordó

Trinakria

  • ételhordó
  • 2012. február 12.

Gasztro

Ilyenkor, január elején a Corvin sétány/negyed bevásárlóközpontja is fájdalmasan üres, nem csoda, hogy a régi, bugyuta sláger sorait mantrázva törünk a magasba a mozgólépcsőn: "Elmúltak az ünnepek / fába szorulnak a férgek". A pláza legfelső szintje a vendéglátásé, már a bejáratnál öles tábla hirdeti, hogy 9 étterem közül választhatunk, odafent viszont csak egy olyat találunk, ami nem tálcás önki. Elsőre sima pizzériának tűnik, de ahogy közelebb megyünk, majd helyet foglalunk, egyértelmű, hogy az elegánsnak mondható létesítmény inkább ristorante, sőt mivel 990 forintért napi menüt is mérnek, olykor még menzának is mondható.


Kedves felszolgáló hölgy nyitja ránk az étlapot, csupa olasz elnevezés mered ránk, ám azt, hogy melyik közülük a szicíliai specialitás (a Trinakria, a háromlábú medúzafej, Szicília szimbóluma), nem tudnánk megmondani. Az biztos, hogy a szokásos minestrone-pomodoro-funghi Bermuda-háromszöggel csak a kagylókrémleves ("zuppa di vongole" - 1690 Ft) áll szemben. Jókora adag érkezik három szelet citrommal, nincs vele semmi baj, de aki különlegességre vágyik, annak egyáltalán nem ajánljuk, pláne ennyiért.

A borjúpörköltet gnocchival ("stufato di agnello con gnocchi" - 2890 Ft) legszívesebben elfelejtenénk: a jellegtelen gombóckák mellett agyonpaprikázott, változó szilárdságú húsdarabkák terülnek el. E "magyaros" hangulaton mit sem változtat a tál közepén elhelyezett koktélparadicsom a beleszúrt mentalevéllel, mivel éppen a borjúpörkölt lényege, az omlósság vész el.

Szerencsére a desszerttel nem nyúlunk mellé, a vaníliafagylaltos csokifelfújtat ("trinakria" - 1090 Ft) valóban érdemes megkóstolni, és nem csak azért, hogy reményteli véget érjen e nem igazán élménydús, de meglehetősen drága mulatság.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.