Felőlünk a fővárosi hídi vásár is lehetne, ha csak a lacikonyhák illegetnék magukat, biztosan nem mennénk oda.
Természetesen a pecsenye vagy a lángos ritka madár erre, az egy négyzetméterre jutó kávézók száma viszont minden bizonnyal itt a legmagasabb. Étteremből már szerényebb a kínálat, a lassan hálózattá váló Viant (a Liszt Ferenc téri mellett a Bazilikánál is van belőle) választjuk - itt találunk szabad asztalt.
A kiszolgálás ugyanolyan hanyag-udvariaskodó, mint bármelyik felkapott helyen. A kötelező körök mellett némi nagyképűsködés, látszik, hogy itt az új vendég nem oszt, nem szoroz. A hideg gyümölcsleves (890 Ft) annál inkább. Főleg a színe. Ilyen lilát a Sárga tengeralattjáró pszichedelikus orgiája óta nem láttunk, és ha nem lenne mandulás tejszínhab a közepén, nem is tudnánk túl sokáig nézni. Az íze nem ennyire különleges - valahol félúton az ivójoghurt és a mirelit szeder között, a mandula javít, a hab viszont ront rajta. A mogyorós zöldtészta csípős csirkemellcsíkokkal (2360 Ft) egy fokkal jobb, bár Pantone-skála segítségével most is könnyebben fejezhetnénk ki a külsőségeket. Valóban csípős, de enyhítően tejszínes is, átlagos csirkével - túlzást legfeljebb az árában érzünk. Pláne a ratatouille-on heverő olívás kacsafilé rösztivel (2990 Ft) fogással összehasonlítva. Ez valóban rászolgál a főétel besorolásra, az arányok és a hőmérséklet a legnagyobb rendben, és a kacsa legnagyobb veszélye, a kelleténél több zsír sem vágja hidegre. Mégis a legjobbat a legvégéről, a "francia recept" szerint készült citromtortáról (940 Ft) mondhatjuk. Friss és fanyar, könnyed, mint egy balerina. Az egyetlen dolog a Gozsdu udvarban, amin nem érezzük a megfelelni akarást.
