Gasztro

A legjobb magyar termékek csomagolása tobzódik a tanúsítványokban. "Környezetbarát termék", "Fogorvosok ajánlásával", "Kiváló Áruk Fóruma". A 90-es évek óta a nagy múltra visszatekintő gazdasági nacionalizmus képviselői, a "Vásárolj hazait!" jelszóval kérnek helyet a maguk pecsétjének, de előfordult már, hogy politikai pártok is ezzel a szlogennel próbálkoztak.

a gyerekből fakéreggel dúsított eperjoghurt és gyöngyzuzmóval tuningolt tészta segítségével kell embert faragni. S bár ettől a perctől fogva a műfüves focipálya és kedvenc sportitalunk színének feltűnő hasonlósága is szúrhatja a szemünket, a lecitinektől továbbra sem kell tartani. Arra viszont megéri odafigyelni, hogy milyen E-ket eszünk.

a Viharsarok ne csak különböző természeti csapások (árvíz, belvíz, olajszőkítés) kapcsán szerepeljen az országos médiában. Idén azonban

Nos, amennyiben valaki ki akarná próbálni a frissen vásárolt antidepresszánst, a csokitojás-kiállítás és -vetélkedő kitűnő terep. Aki nem kezd el szorongani, amikor néhány száz kis növésű - helytelenül gyermeknek nevezett - terrorista beszorítja pár kétméteres világító tojás közé, az vagy soha életében nem fog többé parázni vagy direkt ettől jó neki. Utóbbi esetben komoly karrier vár rá a pedagógusi pályán, az előbbiben viszont nyugodtan mondja le a következő szeánszot a pszichiáterénél.

AHofbräu háromnapos sörfesztiválja alatt azonban az időjárás cseppet sem volt nyáriasnak mondható, csak akkor nem lógott az eső lába, mikor egészen leért. Persze ha én sörforgalmazó lennék, éppen az ilyen időjárást preferálnám, hisz ilyenkor a legkönnyebb helyre tenni az okvetetlenkedőt: bocs, de az égiek vizezik. És még a német tisztasági törvény ellen sem vétenék, mely szerint a sör kizárólag sörélesztőt, komlót, malátát és ivóvizet tartalmazhat. (Szemben egy gyorsétterem tisztasági törvényével, ami az alkalmazottak zárás utáni kézmosását szabályozza - mint meglestem egyszer -, minimum tizenöt másodperc, szappannal, könyékig.) Tehát, hogy rövidre fogjam, e vigasztalan, taknyos őszben, átázott cipőmben tornáztatva lábujjaimat végre megértettem, milyen is az, mikor az ember meleg sörre vágyik.

Ahal nem különösebben vonzó állat. Nincsenek végtagjai, teste nyálkás és kellemetlen szagú, tekintete üres, nem beszél, és hamar megdöglik a kalickában. Vannak emberek, akiket mégis misztikus kapcsolat fűz a halakhoz, főként főtt állapotban, paprikás lében úszva, gyufatésztával. A hétvégén 50-60 ezer ilyen ember gyűlt össze Baján, köztük a Magyar Narancs csapata, hogy csípős füstbe burkolják a kisvárost, majd beleegyenek más bográcsába, amiért más helyzetben filézőkés járna a bordák közé.

az Urániában, és belga pralinét csomagoltatunk uzsonnára a Hauerban.

Népmesébe illő történetről van szó, ugyanis a Bugyi testvérek hárman vannak. Voltaképpen Bugyi János, az ürményházai (Jermenovci) kocsmáros tehet az egészről, aki két fiának, Gyulának és Jancsinak is villanygitárt vett valamikor a hatvanas években, hogy ne csak a hagyományos tamburán szaggassák a húrt. A fiúk kezdetben a papa kocsmájában, majd bálokon és lagzikban muzsikálták az öreg zenészektől eltanult repertoárt, ami a lakodalmakban közkedvelt nótákból, csárdásokból állt, de néha jöhetett a rockzene is, úgyhogy háromnyelvű volt a produkció: magyar, szerb, angol.

a felfoghatatlan mennyiségnél is többet, így végül csak ötödik lettem.

Az, hogy az első ínyencek hogyan kaptak rá a föld alatt tenyésző szarvasgomba fogyasztására, eddig még nem derült ki, de a görögök már nagyon szerethették, az biztos. Följegyezték, hogy az athéniak polgárjogot adtak Cherips fiainak, mert apjuk feltalált egy új szarvasgombaragut. A szarvasgomba imádata az antik Rómában folytatódott, sőt egyre kórosabbá vált. Amikor a rómaiak megunták az énekesmadarak nyelve mellé feltálalt, helyben termő szarvasgombákat, figyelmük a líbiai fajok felé fordult, amit a beduinok szállítottak a sivatagból az örök városba. A kora középkorban ez a sikersorozat megszakadt, de a XVI. században újrakezdődött, elsősorban Franciaországban és Itáliában. Nekünk sincs miért szégyenkeznünk, egy megbízható forrás szerint 1568-ban a szarvasgomba volt az egyik főfogás egy lőcsei díszebéden.

A haggist, vagyis a skót hurkát a középkor óta jobban kedvelik Skóciában, mint a MacLeod-féle legendákat. A felföldi finomság túlélte a gyorsbüfé-forradalmat, amiben persze közrejátszott, hogy Robert Burns verssel emlékezett meg róla, és így ez a különleges étel a világirodalomba is bekerült. Sőt január 25-én, a költő születésnapján világszerte hurkalakomát rendeznek. A szokás tavaly óta Budapesten is tetten érhető.

Ami a konyhai ünnepeket illeti, éppen köztes állapotban vagyunk. A disznótoros időszak és a báli szezon véget ért (talán a tél is, végre); legfeljebb néhány farsangi fánk kornyadozik a vájdlingban, éjszaka már nem zavar a ropogós vér szaga, és a böllér sem hadonászik a pisztolyával. A következő nagy konyhai hadművelet viszont, aminek eredménye rendszerint egy kiadós húsvéti lakoma, még nagyon távolinak tűnik. Hol vagyunk a kötözni való sonkáktól, a napot megszégyenítő tojássárgáktól, a ragyogó tésztáktól, pompás likőröktől, az árokba fordult kerékpárosoktól!

Egyáltalán nem muszáj sajtot enni, a japánok például kifejezetten viszolyognak tőle. (Igaz, ők viszont odavannak a moszatokért.) Sajt nélkül tehát lehet teljes életet élni, azonban, ha egy nemzet már úgy döntött, hogy sajtot eszik, érdemes egy kicsit odafigyelni rá.

Az évszázados német-francia ellentétnek ugyanaz az oka, mint a töröktől való félelemnek az egyesült Németországban, és ez nem a vallás, nem területi viták, csupán az eltérő hagymafogyasztási szokások. Ez azonban nem csekélység, ennél jóval pitibb ügyek miatt is rendeltek már el általános mozgósítást.