Vannak olyan, fővároshoz közel eső települések, melyek ugyanúgy tartozhatnának Budapesthez, ahogyan nem. Kapásból Budakeszi, Budakalász és Budaörs ugrik be, róluk persze tudjuk, hogy az agglomeráció áldásából (helyi iparűzési adó) bőséggel részesülő városok, ellentétben olyan határesettel, amilyen például Csömör. A baljósan csengő nevű nagyközségben az most a legfontosabb kérdés, hogy kezdeményezzék-e a várossá nyilvánítást. A helyi sajtóból úgy értesültünk, hogy parázs vita dúl felőle.
A Zöldfa vendéglő maga a megtestesült hagyomány: "Dédszüleim legmerészebb álma vált valóra, hisz a harmincas években is jó hírű, olajos padlós Kalmár kocsma mára klasszikus, magyaros tradíciókat követő, házias jellegű étteremmé fejlődött. E röpke nyolc évtized legjelentősebb mérföldköve az 1982-es év, amikor üzletünk a Zöldfa étterem névvel megnyílt" - írja a tulaj az étterem honlapján.
Vasárnap ebédidőben alig van szabad asztal, viszont az extra svédasztalos menü körül nincs tumultus - minket sem hoz lázba, legyen inkább a la carte: a csömöri gombócleves (650 Ft) érdekes kezdés. Májgombócra tippelünk, de hagyományos csirkehúsleves érkezik, nem nagy szám, viszont kétségkívül feldobja a tésztapótló krumpligombóc. A gulyáslevest (890 Ft) nem kell feldobni, ha egyszer ilyet adnának a szerencsétlen turistának, biztosan másképp gondolna Magyarországra. Ugyanez áll a borjúpaprikásra (1600 Ft), bár megütközésünkre cipós kiszerelésben érkezik. (Galuskával lenne az igazi.)
Különlegességnek a baconos szüzet választjuk (2650 Ft) fügemártással. Tisztes iparosmunka remek hozzávalókkal, külön is megdicsérnénk a rösztit (450 Ft), nem tocsog, nem szikár, ritka madár.
De nála is ritkább az olyan túrós és baracklekváros palacsinta (390 Ft/db), ami friss, vastag és a tölteléket sem spórolták ki belőle. A Zöldfában így fest a desszert - egyszer feltétlenül érdemes kipróbálni.
