Az MNB nyitott a zöld hitel program folytatására

  • narancs.hu
  • 2022. április 26.

Gazdaság

Elfogyott az áprilisban kibővített keret is.

Jelenleg egyetlen hazai banknál sem érhető el a Zöld Otthon Program szuperkedvezményes, legfeljebb fix 2,5 százalékos kamatozású, maximum 25 évre felvehető lakáshitele. 

A 24.hu megkeresésére a Jegybank közölte, értesüléseik szerint a Zöld Otthon Program keretösszegének 2022. április 5-i megemeléséig a hitelintézetek által befogadott kérelmek volumene – a már megkötött szerződésekkel együtt – meghaladhatta a program eredeti 200 milliárd forintos keretösszegét. De mint hozzátették, pontos adattal erre vonatkozóan nem rendelkeznek, mivel a hitelintézetek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felé csak a megkötött hitelszerződéseket jelentik. A 100 milliárd forintos keretemelés az MNB szerint azt tette lehetővé, hogy a hitelintézetek többségénél a már bírálat alatt álló hiteligények teljesülhessenek, továbbá ezen felül is biztosíthat szabad keretet.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e, várható-e újabb keretbővítés, az MNB azt írta, hogy vizsgálni fogja hogy a 300 milliárd forintos keret kimerülése után milyen feltételek mellett tudja fenntartható módon támogatni a hazai zöld átmenetet. Hozzátették, az MNB nyitott a Zöld Otthon Program folytatására egy olyan átfogó, a hazai lakásállomány energiahatékonyabbá válását célzó gazdaságpolitikai koncepció részeként, amelyben a kormány és hazai bankszektor is egyaránt meghatározó részt vállal.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.