Hollik István: A bértámogatásoknak köszönhetően sikerült megvédeni a munkahelyeket

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. február 8.

Gazdaság

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a kormány gazdaságvédelmi intézkedései sikeresek voltak.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői online sajtótájékoztatóján kijelentette: a koronavírus-járvány egyértelművé tette, mi a különbség a baloldal és a nemzeti oldal válságkezelő stratégiája között.

Hollik István hangsúlyozta: a számok azt mutatják, a kormány gazdaságvédelmi intézkedései sikeresek voltak. Ezek egyik legfontosabb pontjaként említette az ágazati bértámogatási programot. Ennek keretében a kormány az érintett, a koronavírus által leginkább sújtott ágazatokban a járulék elengedése mellett a vállalkozások számára a bérek 50 százalékát kifizeti annak érdekében, hogy a vállalkozások – leépítések és elbocsátások helyett – a járvány ideje alatt is meg tudják tartani a dolgozóikat.

Jelentette ki mindezt azután, hogy számos fórumon jutott el a sajtóhoz, hogy a kormány által beígért támogatások egyáltalán nem, vagy késve érkeztek meg, és nem elégségesek a munkavállalok megtartására. A vendéglátó szektort különösen hátrányosan érinti mindez, akinek képviselői nemrég a gyülekezési tilalom ellenére tartottak demonstrációt, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.

Hollik szerint a bértámogatás sikerét és hasznosságát mutatja, hogy már több mint 100 ezer munkahely megvédése érdekében vették igénybe. Ma Magyarországon 4,5 millióan dolgoznak, nagyjából ugyanannyian, mint a járvány előtt - jelentette ki, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferencék idején ez a szám kevesebb mint 3,6 millió volt.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: a bértámogatásoknak köszönhetően sikerült megvédeni a munkahelyeket, a járvány, illetve az azt követő gazdasági válság hatására nem szűntek meg tömegesen álláshelyek. Ezzel szemben a baloldali kormány a válság idején tovább szorongatta a vállalkozásokat, adóemelésekkel és megszorításokkal sújtotta őket, ami abban az időben tömeges elbocsátásokhoz vezetett – folytatta, rámutatva: a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal a válság időszakában "a hibás, rossz válságkezelő politikának" köszönhetően 200 ezer munkahelyet tett tönkre, ennyien váltak munkanélkülivé.

 

Hollik István értékelése szerint ebből az következik, hogy a baloldal válságkezelése megbukott, nem működik: az nem segít a családokon, a munkavállalókon és a vállalkozásokon, hanem megsarcolja őket és újabb terheket tesz a vállukra. Ehhez a válságkezelő politikához nem térhetünk vissza, a mostani kormány más utat fog választani, amikor a gazdaság újraindítását kell elősegíteni - jelentette ki a kormánypárti politikus.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.