Magyar Narancs: A magyarországi bankolás jövőjéről nemrég azt találta mondani, hogy vége az aranykornak. Pedig, ha belegondolunk, a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) II-vel rengeteg olyan fejlesztés indul el, melyek finanszírozásából a magyar hitelintézetek sem maradnak ki. Ráadásul a fő fókuszcsoportban, az önkormányzatoknál az OTP piacvezető.
Csányi Sándor: Az önkormányzatok minden beruházást csak közbeszerzés útján bonyolíthatnak le, a harc pedig óriási a megbízásokért, és a bankok ezért sok esetben elmennek az ésszerűtlenség határáig. Például nulla forintért vállalnak számlavezetést. Persze az NFT II-nek vannak pozitív hatásai, melyek ellensúlyoznak valamit abból, amit a megszorító intézkedésekkel most elvettek tőlünk. De hogy egy újabb aranykor jönne ebből, azt nem gondolom. Azért mégiscsak alacsony a gazdasági növekedés, és az élelmiszer-ipari cégeimnél már látom, ahogyan esik vissza a fogyasztás. A projektekből a bankok a saját erőt hitelezik és előfinanszíroznak, ám a marzsok (a betéti és hitelkamatok közötti különbség - a szerk.) fokozatosan csökkennek, s így a nyereség is. Természetesen bízunk benne, hogy az OTP nagy szeletet fog kihasítani ezen a piacon. Más kérdés, hogy még nem látjuk a konkrét projekteket.
MN: Érdekli az OTP-t a privatizáció előtt álló Földhitel- és Jelzálogbank?
CSS: Még ki sem írták a pályázatot. Lehet, hogy nem is indulhatunk majd.
MN: Azon azért csodálkoznánk.
CSS: Meglátjuk. Mindent mérlegelni szoktunk.
MN: Az OTP 2001 óta a térség nyolc országában tíz új bankot vásárolt, a regionális terjeszkedést viszont nemigen követte a bank szervezeti átalakítása. Egyik nyilatkozatában azt mondta, az év végére meglesz az is.
CSS: Remélem, hogy nagyjából befejezzük. Eddig az OTP különböző divíziói a magyarországi aktivitásért feleltek, a külföldi pénzintézeteket pedig a helyi menedzsereken kívül egy-egy OTP-vezető irányította felügyelőbizottsági elnökként vagy az igazgatótanács elnökeként. Jövő évtől minden egyes divízó a teljes csoportban felelős lesz az adott szegmenshez kötődő összes aktivitásáért, és ennek megfelelően minden eszköz és szervezet, amely eddig nem tartozott teljes körűen hozzá, most egy területre kerül. Például a fogyasztási hitelekért felelős terület érdekeltségi területébe innentől kezdve beletartozik majd a teljes bankcsoport fogyasztási hitelezése. Ha egy új terméket vagy szolgáltatást vezetünk be, vagy ha ezekre többféle ajánlatunk van csoportszinten, akkor el kell dönteni, hogy melyiket hagyjuk meg, és ami marad, azt mindenütt minél előbb meg kell honosítani, mert ez a bank érdeke. És nem biztos, hogy a Magyarországon kifejlesztettre esik a választás. Ha a bolgár vagy az ukrán előnyösebb, akkor azt kell elterjeszteni.
MN: A külföldi érdekeltségek eltérő időben kerültek a OTP-hez, különböző nagyságúak, más és más fejlettségi fokon állnak. Milyen ütemben illeszthetők be ebbe a struktúrába?
CSS: A külföldi bankok felügyeletét projektszinten is továbbvisszük: a vezetésemmel lesz egy irányító bizottság, amely havonta ül össze, és az átalakulóban lévő leányvállalatok előrehaladását - szervezet, humánerő, számítástechnika, termékpaletta, ösztönzési rendszer, hálózati felépítés, back office - kíséri figyelemmel. Ha pedig a bankok az OTP-hez hasonló módon kezdenek működni, ugyanúgy részt vesznek a best practice kialakításában és működtetésében.
MN: Ez azt jelenti, hogy az OTP Pesten és Podgoricában is ugyanúgy működik majd?
CSS: Igen, ez az egyik változás. Persze néhány aktivitást továbbra is koncentrálunk: a kockázatkezelést Budapestről végezzük, ahogy a legnagyobb hitelek jóváhagyása és a treasury műveletek egy része is itt történik. A humán erőforrás kérdésein túl azonban minden döntést a helyetteseimnek vagy különböző bizottságoknak kívánok átadni. Ezt ne úgy értsék, hogy nem akarok dolgozni, mert ilyesmi is elterjedt a piacon. Csak azoktól a feladatoktól szeretnék visszalépni, melyeket ugyanúgy el tud látni más is. Azzal szeretnék több időt foglalkozni, ahol a tapasztalat, a kapcsolatok tudnak valami pluszértéket termelni. Természetesen megmarad a jogom, hogy bármilyen döntést magamhoz vonhassak, és hogy - mint eddig is - egy-egy kiemelt fontosságú vagy lassabban haladó ügyben a folyamatot személyesen felügyelhessem. Mivel a munkatársaim nagyobb hatáskört kapnak, sokkal erősebb, tartalmában mélyebb és gyakoribb controllingra van szükség. Emellett azonban főként stratégiai kérdésekkel és az integrációs munkával szeretnék foglalkozni.
MN: Milyen mélységben?
CSS: Egyrészt a struktúra átalakításával. A csoportban szerintem sokkal több a tehetséges ember, mint amennyiről tudunk. A tehetséges emberek jellemzője, hogy ha nem látnak lehetőséget az előrelépésre, akkor továbbállnak. Szeretném megakadályozni, hogy a hozzánk bekerülő, jó képességű, két-három év alatt kiképzett emberek elhagyják a bankot, amire volt példa olyan területen, ahol nem voltunk elég agresszívek, nem fejlesztettük elég gyorsan a szolgáltatásainkat. Nagy elvándorlásról nincs szó, de a mikro- és kisvállalkozási területen akadt ilyen tapasztalat.
MN: A kelet-európai terjeszkedés annak idején az ön intuíciója volt?
CSS: Igen, de nekem ez már régi ötletem volt, mert láttam, hogy olyan kicsi a magyar piac, hogy ha az egészet egyedül uralnánk, akkor is kicsik maradnánk. Miközben ugyanannyi terméket kell fejleszteni rá, mint egy nagyobbra. Szívem szerint a terjeszkedésnek már három évvel korábban nekifogtam volna, és most sokkal előbbre tartanánk. De mindig azt a jelzést kaptuk, hogy ne menjünk keletre, az OTP-nek az itteni aktivitás az értéke. Egy idő után mégis azt mondtam, hogy nem, most már gyerünk.
MN: Volt egyfajta belső nyugtalanság, hogy ha nem terjeszkednek, előbb-utóbb kisebbedni fognak?
CSS: Nem igazán. A stratégiánkat az határozza meg, hogy a tőzsdén vagyunk. Az a tőzsdei társaság, amelyik nem tud növekedni, olyan, mint egy impotenssé váló férfi. Elvesztik iránta a nők az érdeklődést. Ha nincs potenciál, akkor egy okos befektetőnek ki kell szállnia, mert nincs tovább. Csak akkor marad bent, ha látja, hogy tudunk előremenni, nő a profit, és emelkedhet az árfolyam. Ha ez nincs így, kiszállnak a részvényesek, és sebezhetővé válhatunk.
MN: És ha az új bankokat beillesztik az új struktúrába, és minden működik, mint a karikacsapás? Ugyanúgy elérik a növekedési határt, s kezdődik minden elölről.
CSS: Azért ez nem így megy. Az OTP is kész bank volt 1996-97-re, de tíz éve folyamatosan növekszünk. Azokban az országokban, ahol bankot vásároltunk, legalább ilyen hosszú távú növekedés prognosztizálható, miközben a külföldi leánybankok jelentősége a csoportban már most egyre nagyobb. Pedig az OTP Bank az elmúlt években rendre megduplázta profitját, de az eredménye már most alatta van a csoportszintű eredmény ötven százalékának. Jövőre még tart a szerb bank átalakítása, mintegy 75 fiókot építünk Romániában, Ukrajnában százat, az orosz hálózatbővítésről nem is beszélve. De ezek 2010-re be kell hogy érjenek. Nagyon meglepődnék, ha a következő négy év átlagában a külföldi csoport nem bővülne legalább negyven százalékkal. Úgy érzem, hogy az orosz vagy az ukrán bankunk lehet hamarosan a csoport második legerősebb bankja. Oroszországban - bár csak a 47. vagyunk az 1200 helyi bank közül - rögtön egymillió ügyféllel indulunk. A külföldi terjeszkedés azért is fontos, hogy legkésőbb 2010-re a magyar piac csak az egyik fontos piacunk legyen. Ha bejön egy bankadó vagy különadó, az ne a csoport nyereségpozíciójára legyen hatással, hanem tudjuk optimalizálni, hol keletkezzen jövedelem. Mert nem mindegy, hogy az OTP Bank fandolja a teljes bankcsoportot vagy az OTP-csoport azon tagja, ahol alacsonyabb a társasági adó.
MN: Az OTP, illetve a Mol orosz üzleteihez (Csányi Sándor az olajipari vállalat igazgatótanácsának alelnöke - a szerk.) milyen mértékben volt szükség a politika legfelsőbb szintű támogatására? A bank megjelenése kötődött-e esetleg valamilyen egyéb magyar-orosz megállapodáshoz?
CSS: Kétségtelen, hogy Oroszországban a gazdaság jobban függ a politikai hatalomtól, mint bárhol másutt. De ez elsősorban a stratégiai állami vállalatokra, illetve a volt állami eszközökkel gazdálkodó cégekre igaz. Mi a bankunkat egy magánérdekeltségtől vettük. Az illetékes hatóságoknak kellett az engedélye, amit megkaptunk, de nem volt semmi speciális eljárás. Ami a Mol üzleteit illeti, ott segíthetnek a javuló orosz-magyar kapcsolatok, hiszen bizonyos pontokon politikai döntésekre lesz szükség.
MN: A Balkánon nem találkozott azzal a szpáhi mentalitással, hogy először szeretik megkopasztani azokat, akik üzletet csinálnak, s csak aztán működnek együtt velük?
CSS: Eddig nem tapasztaltuk, hogy ilyen lett volna. Nyilván azért nem, mert ezekhez az akvizíciókhoz nem kértük a politikusok segítségét.
MN: Noha az OTP-ben az elmondottak szerint hosszú távra is "megvan a potenciál", a nagy európai és tengerentúli bankok számára egyre vonzóbb felvásárlási célponttá válik. Mi a terve a bankkal?
CSS: Addig, amíg nőni tudunk, törekszünk arra, hogy függetlenek maradjunk. A mostani struktúra alapján legalább tízéves növekedés van a bankban, miután az új keleti piacaink a banki termékek penetrációja szempontjából talán még kevésbé fejlettek, mint a magyar bankrendszer volt a 90-es évek közepén. Ez alatt a tíz év alatt azonban ugyanúgy beléphetünk más piacokra, melyek újabb potenciált jelenthetnek számunkra. Ha ügyesek vagyunk, és azt gondolom, hogy azok leszünk, akkor még a piacnál is gyorsabban tudunk nőni. Mihelyt azonban azt látnám, hogy a bank stagnál, kínlódunk, és nem tudunk előbbre menni, azonnal keresnénk partnert.
MN: Ezt a személyes életpályájához köti, vagy a bankot nem feltétlenül önnek kell eladnia, ha sor kerül rá?
CSS: Miután a bankot csak akkor adnánk el, ha a növekedés önállóan már nem biztosított, és ezt egy tízéves időtávlaton belül nem látom reális veszélynek, nem hiszem, hogy az OTP-ben azt követően még bármilyen szerepet kellene vállalnom. Addig viszont nem készülök nyugdíjba vonulni, vagy arra, hogy bárki átvegye a bankot. A szektorban az ellenséges felvásárlás nem divat, ettől nem is tartok. Megkeresések és közeledések persze vannak, igazán nagy bankok részéről is. Komoly megtiszteltetésnek tartom, hogy egyenrangú partnerként kezelnek minket, és személy szerint nekem is vonzó ajánlatokat tesznek. De mindez nem érdekel egyelőre.
MN: A csúcson szállna ki.
CSS: Igen, mondták néhányan, akik szeretnének már távol látni, hogy most szálljak ki, a csúcson. De én még másznék egy kicsit felfelé.
MN: Akárkinek eladná a bankot, aki megfelelő összeget ajánl érte? Egy orosz befektetőnek is?
CSS: Nem tennék különbséget, hogy milyen országból jön. Ha ma kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy nyilván az orosz bankok között is van jó színvonalú, de biztos, hogy találnék olyan bankot Nyugat-Európában, melynek adott esetben több érdekeltsége van a régióban, még nagyobb szinergia származhat az összeolvadásból, és jobb termékei vannak. Eddig egyébként csak Nyugat-Európából érkeztek megkeresések, az Alfa Bankon kívül pedig nem is tudok olyan orosz bankról, amely valamelyest is aktív lenne a régióban.
MN: Azok a politikai jellegű spekulációk, hogy lesz-e Csányi Sándorból miniszterelnök, főként abból indulnak ki, hogy mikor un rá a bankolásra. Merthogy utána is kell neki valamilyen elfoglaltság.
CSS: A politikánál azért én jobb elfoglaltságot is tudnék keresni magamnak. Annyi hobbim van a focitól a teniszen, az olvasáson, a vitorlázáson és az utazáson át a vadászatig, hogy bőven ellennék én azokkal. Nem is beszélve a teljes cégcsoportról, amit a bankon kívül igazgatok.
MN: Ezek azonban azt a szenvedélyt, ami egy olyan vállalkozás irányításához kell, mint az OTP, nem pótolják.
CSS: Tudják, szeretek sakkozni. Sokszor csodálkoznak a partnereim, amikor a királyom egyedül van a sakktáblán több értékes bábuval szemben, és én mégsem adom fel. Ugratnak, hogy Aljehin (1927-35 és 1937-46 között sakkvilágbajnok - a szerk.) már rég feladta volna. De hát én nem vagyok Aljehin, és sokszor csinálok pattot. Sosem szabad feladni. Egy játékot is azért játszik az ember, mert meg akarja nyerni, és jobb akar lenni az ellenfelénél. Még akkor is, ha esetleg a másik nála felkészültebb.
MN: Ami a politikai porondon felbukkanó játékosokat illeti: az a politikai ambíció, ami 2005-ben még érzékelhető volt, hogy válságmenedzserként esetleg politikai szerepet vállalna, ma már nincsen meg önben?
CSS: Az egy szerencsétlen zárójeles mondat volt a "nem" után, hogy persze, lehet olyan körülmény, amikor igent mondanék a felkérésre. Ma már nem beszélnék ilyet, nehogy vihar legyen belőle. Annak örülnék, ha a maitól eltérő konstellációban egy egészségesebb, kooperatívabb elit állna össze, és nyugodtabb ország lehetnénk. Nem tartom jónak, hogy politikusok felelőtlenül okozhatnak kárt kormányon belül és azon kívül is, míg ha valaki nem fizet be százezer forint adót, vagy csődbe juttat egy vállalkozást, évekre eltiltják a tevékenység folytatásától.
MN: Azt szokta mondani, hogy a politikával nincs kapcsolata, csak egyes politikusokkal. Kikkel?
CSS: Neveket nem mondanék, de liberálisok, szocialisták és konzervatívok, jobb- és baloldaliak egyaránt megtalálhatók köztük. Nagyjából tíz körül van azoknak a politikusoknak a száma, akikkel rendszeres a kapcsolatom. Érdekes, hogy miközben a Parlamentben egészen eltérő nézeteket képviselnek, velük beszélgetve bizonyos kérdésekben hasonló megközelítést tapasztalok.
MN: Az említett párbeszédre való képtelenségnek van következménye mondjuk az OTP-re nézve?
CSS: Ha a direkt adókat - külön bankadó, szolidaritási adó - levesszük, hatásuk maguknak a megszorító intézkedéseknek van az üzleti volumenre, hiszen fogyasztáscsökkenést eredményeznek. Emellett a rosszabb makrogazdasági helyzet miatt felmentek az általunk felvett refinanszírozási hitelek kamatai, ami jelentős költségtöbblettel jár, és versenyhátrányt jelent azokkal a pénzintézetekkel szemben, melyek az eurózónából fandolják a helyi bankokat. Maga a párbeszéd hiánya csak annyiban érint minket, hogy elodázza a megfelelő reformok meghozatalát, miután a jelenlegi parlamenti rendszer jó néhány kérdés rendezéséhez kétharmados többséget rendel.
MN: Nem érzi úgy, hogy a politikai élet szereplőit befolyásolhatná az enyhülés érdekében?
CSS: Még ha az ember jót akar, akkor is rögtön gyanússá válik, ha közeledik ehhez a szférához. Úgyhogy inkább távolról szemlélem az eseményeket. Ami nem biztos, hogy helyes, de most ezt a taktikát követem. Főleg azok után, hogy mindkét oldalon bankároznak, amit én különösen sértőnek tartok. Mert lehet, hogy a bankárszakmának nincs magas presztízse a társadalomban, de hogy jobb a megítélése, mint a politikusé, az biztos.
MN: Az idejét hogyan osztja meg a magánvállalkozásai és az OTP irányítása között?
CSS: Van egy kis csapat, amely a holding ügyeit intézi. Egyelőre feladtam azt a szokásom, hogy hétköznap teljes gőzzel dolgozom, hétvégén pedig soha. Korábban péntek délután letettem a tollat, és megpróbáltam vasárnap délutánig csak a családommal foglalkozni. Most a hétvégék is elég munkásak, és a fele legalább rámegy a privát cégcsoportra. Másrészt pedig amikor hétköznap van olyan helyzet, hogy foglalkozni kell vele, akkor azt hét óra körül szoktuk kezdeni. De az aktív időm 95 százaléka továbbra is az OTP-é.
MN: A Trigránitba hívták, vagy be akart szállni?
CSS: Nekem ez régóta potenciális lehetőség volt. Demján Sándor mindig mondta: amikor csak akarok, beszállhatok. Egy ideig nem nagyon hajlottam rá, mert a bankunk tíz évvel ezelőtt a finanszírozásban még jobban benne volt, de ma már csekély az OTP-hitelek aránya a Trigránit portfóliójában. Miután a térségben az ingatlanárakban van potenciál, a cég tulajdonosait pedig ismertem, végül úgy döntöttem, beszállok. Néhány kisebb családi telken kívül úgysem voltam benne az ingatlanüzletben, a portfóliómat pedig szeretem diverzifikálni.
MN: A Trigránitban nemrég 25 százalékos részesedést szerzett a térségben legaktívabb nyugat-európai ingatlanbefektetési alap, az Immoeast. Ön adott el részvényeket?
CSS: Nem, csak Demján Sándor. A partner bevonásával párhuzamosan azonban kinyilvánítottuk, hogy tőzsdére kívánunk menni.
MN: Hogyan viszonyul ehhez a befektetéséhez az ingatlanfejlesztéssel, illetve ingatlanlízinggel foglalkozó OTP-leányvállalat, mely adott esetben üzleti kapcsolatban áll a Trigránit konkurenseivel?
CSS: Az OTP Ingatlan Zrt. nem irodaházakat és bevásárlóközpontokat épít és értékesít saját kockázatra, hanem szinte kivétel nélkül lakóházakat és lakóparkokat. Bonyolítóként persze más nagyobb projektekben is benne van, de az nem a saját üzlete. Így más piacon mozog, mint a Trigránit, ezért nem is sérthetik egymás érdekeit. Ezenkívül a Trigránit irányításában magam nem veszek részt. A befektetési stratégiám az, hogy vagy bemegyek tíz százalék körüli üzletrésszel, és azt úgy kezelem, hogy megbízom a menedzsmentben, és többet nincs vele gondom. Ilyen a Trigránit. Vagy többségem van, de akkor nem szeretem, ha mások kéretlenül beleszólnak.
MN: A hús- és tejipari cégeiben az van, amit akar. Miért pont az élelmiszeriparba fektetett be? Van egyéb magyarázata is, mint a "vidéki származása", amivel a "vonzalmát" indokolni szokta?
CSS: A borral kezdtem. Akit férfiként nem vonz a bor, az nem is igazán férfi. Utána jött a Dalmand Rt., amivel hírbe hoztak, aztán befektettem. A Sole-Mizóba igazából csak belekeveredtem: több vállalat vásárolta meg a Mizót, a Dalmandnak csak 18 százaléka volt. A cég nem volt eredményes. Láttam, csak akkor tudok előremenni, ha nagy fejlesztések indulnak, ahhoz viszont kézbe kellett venni az irányítást. Megvettük a Sole-Mizót: bár a tejár most elég magas, úgy érzem, a jövő év már jó lesz. Miután a Fiorács és a Dalmand elég sok sertést állít elő, az is logikusnak tűnt, hogy elinduljunk a húsiparban, hiszen a feldolgozott termékek elvben nagyobb jövedelmet biztosítanak a magasabb hozzáadott érték miatt. Azért mondom, hogy elvileg, mert éppen az idén a sertéstenyésztők jól kerestek, aki meg húsipari területen volt, nagyot bukott, és tömeges csőd várható néhány hónapon belül. A sertés ára ugyanis akkor ment fel 280-ról 350 forintra, amikor a feldolgozók már megkötötték a szerződéseket a kereskedelmi láncokkal, és a felvásárlási árat a darabolt áruban már nem lehetett érvényesíteni. Így a Délhúsban is lesz valamennyi veszteség. Ezért is bosszant rendkívüli mértékben az ún. elvárt adó: évek óta próbálom fejleszteni és életben tartani a magyar élelmiszeripar két ágát, a tejipart és a húsipart. Lassan mindenki kidől, mert nem könnyű jövedelmet termelni: a láncok hihetetlen árakat diktálnak, és sok a nagyon rossz minőségű import. Másfelől a termelők a megélhetésükért küzdenek, és nyomják fel az árat. Eddig csak tettem bele: jövőre lehet, hogy csak azért kell behoznom a cégbe pénzt, hogy befizessem az adót azután a nem létező nyereség után, amiről az állam azt gondolja, kellene, hogy legyen.
MN: Mennyi pénzt tett bele?
CSS: Sokat. És még kell is. A közös beszerzéssel azért jelentős megtakarításunk van költségoldalon. Gyárakat zártunk be, központosítottuk a termelést, folyamatosan fejlesztjük az informatikát, új termékek vannak, új gyárat is építettünk Alsómocsoládon. Most jön a logisztika teljes rendbetétele. Az egész befektetéssel én nem úgy számolok, hogy 2010-ig jelentős jövedelmet vennék ki belőle.
MN: És utána? Mi a cél?
CSS: Azt szeretném, amit a borászatban már elértem, hogy korszerű, megfelelő üzemméretű, magas és sztenderd színvonalú termékeket állítsunk elő. Erre nekünk minden lehetőségünk megvan. Olyan szempontból is kedvező a lokáció, hogy a szegedi központ közel van a román határhoz, és ebből valamennyi versenyelőnyünk származik. Ami viszont óriási hátrány: annak ellenére, hogy az ellenőrzések szigorodtak, azt gondolom, még mindig nagyon sok olyan termék van a polcokon, melyek - és ezt az ár is jól mutatja - nem húsból készültek, hanem valami másból. Sajnos a hazai termékek fogyasztását a magyarok közel sem preferálják annyira, mint például Németországban vagy Lengyelországban, ahol a hazai beszállítás aránya a kereskedelmi láncokban 75 százalékos. Pedig a hazai termék útját a magyar egészségügy az élő állattól kezdve végig tudja követni, így nem is kellene annyit ellenőrizni. Ráadásul a magyar élelmiszerkönyv előírásai sok esetben szigorúbbak, mint például a német: ott azt is túrónak hívják, amiből kicentrifugázzák a tejzsírt, és Magyarországon is ez alatt a név alatt hozzák forgalomba, holott az előírásaink szerint az nem is lenne túró. De senki nem szól. Ugyanez van a virslivel. Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy a kereskedelmi törvényben nem sikerült egyértelműen elrendezni a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát. Nem véletlen, hogy oda jutott mindkét iparág, hogy a tej- és húsiparban is alig van magyar szereplő, és aki van, annak a torka véres már, és elhalálozni készül.
MN: Akkor azt, hogy mekkora az optimális üzemméret ezen a piacon, már csak a versenyhivatal mondhatja meg önnek?
CSS: A probléma a felvetéssel az, hogy a versenyhivatalnak nem lenne szabad a magyarországi piachoz mérni egy adott cég kapacitását, mert e szerint feltehetően már nehezen nőhetnénk húsban, miközben csak 700 ezer darab sertést vágunk le egy évben, a legnagyobb európai versenytársaink pedig kétmilliónál kezdik, és nyolcmilliónál fejezik be. Ugyanakkor nem panaszkodhatok, mert a versenyhivatal ezekben a kérdésekben eddig nem gördített akadályt. Bár félek attól, hogy ha most egy nagyobb helyi céget meg akarnánk venni, már problémák lennének.
