Plusz 440 milliós taotámogatást kap a felcsúti fociakadémia a korábbi 2,4 milliárdos összeg mellé

  • narancs.hu
  • 2021. február 1.

Gazdaság

A labdarúgó-szövetség már jóvá is hagyta az összeget.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-programjának második részét is jóváhagyta a labdarúgó-szövetség (MLSZ), illetve minden bizonnyal az illetékes minisztérium is, így nagyjából 440 millió forint közpénzt ítéltek meg most az akadémiának. – írja a g7.hu.

Ahogy arra a portál is emlékeztet, az első részlet során 2,4 milliárd forintot ítéltek egy sportszállóra, aminek az eredeti tervek szerint már egy éve állnia kellene. Bár az MLSZ adatbázisából nem derül ki, hogy a felcsúti futballakadémia pontosan mire költené a most megítélt nagyjából 440 milliós összeget, de a korábbi évek tapasztalatai és a bevett gyakorlat szerint vélhetően fizetésekre és magára az utánpótlás-nevelés finanszírozására.

 

A 440 millió forintot érintő döntés egyelőre még csak az MLSZ adatbázisában látszik, az akadémia egyelőre nem tette közzé honlapján sem a részleteket, sem a jóváhagyásra vonatkozó nyilatkozatot.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.