Valamiért nem veri ki az oroszokból a BKV az egymilliárdos kötbért

Gazdaság

Se eredmény, se határidő: lassan két éve tárgyalgat a BKV a 3-as metró hibás szerelvényeinek egymilliárdos bánatpénzéről.

Lapunk úgy tudja, a kötbértárgyalások hiábavalósága miatt a BKV vezetésében is sokkal nagyobb esélyét látják egy kártérítési per indításának, mint a peren kívüli megegyezésnek a 3-as metróra hibás metrószerelvényeket gyártó Metrowagonmash-hal.

A Narancs.hu megkeresésére a BKV azt közölte, „a tárgyalások még folyamatban vannak az orosz partnerrel, de ezzel párhuzamosan folyamatban van a bírósági kereset előkészítése.”

Visszaszívott tartozás

A BKV tavaly nyáron még egymilliárd forintot szeretett volna látni az oroszoktól. A közlekedési vállalat júniusban azt állította a Narancs.hu-nak, hogy a gyártó elismerte, hogy ezzel „tartozik” a budapesti közlekedési társaságnak. Azóta azonban a BKV nem kapott garanciát a kifizetésére vagy  bármilyen ellentételezésre. Sőt, sajtóértesülés szerint az oroszok már csak az egytizedét fizetnék ki ennek az összegnek.

A hazatérő, felújított/új kocsik

A hazatérő, felújított/új kocsik

 

 

A kártérítési tárgyalásokat a BKV intézi, ám aligha a közlekedési vállalat kompetenciája a megegyezés. Ezt támasztja alá, hogy Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter legutóbbi moszkvai tárgyalásain előkerült a téma.

Információhoz jutni az ügyben az utóbbi időben szinte képtelenség. Több mint fél éve Szaniszló Sándor próbálta kideríteni, hol tart az ügy, de a fővárosi önkormányzat pénzügyi ellenőrző bizottságának MSZP-s elnöke sem jutott sokra, mert a kérdéskört napirendjére tűző ülés hamar véget ért. Itt érdemi információkat azok titkosságára, az anyag döntéshozatalt előkészítő jellegére hivatkozva nem osztottak meg a képviselőkkel. Érdekes, hogy a BKV jogi igazgatója, Környei Éva az akkor már több mint egy éve folyó tárgyalásokról úgy beszélt, hogy azok a végükhöz közelednek.

Zárt kapuk

Szaniszló iratbetekintést kért a BKV-tól, de plusz információkhoz ennek során se jutott, az érdemi adatokat nem olvashatta el. A Narancs.hu megkeresésére a Szaniszló azt mondta, még ebben a hónapban ismét tájékoztatást kér a cégvezetéstől a BKV kártérítési igényéről. Az elnök a bizottsági ülésen megjegyezte, a gazdasági életben maximum fél év alatt összehoznak egy megállapodást a felek vagy bírósághoz fordulnak.

Ami biztos, a BKV több jogcímen követel pénzt az oroszoktól, miután a 3-as metróra vásárolt szerelvények 2017. márciusi forgalomba helyezésük pillanatától hónapokon át meghibásodtak. A 69 milliárd forintba került szerelvények ajtóvezérlési rendszerének alkalmatlansága miatt hetekre ki kellett vonni a forgalomból a kocsikat, a BKV ezekért a leállásokért is pénzt követel az oroszoktól.

A Narancs.hu tavaly nyáron a silány minőségű ülésekre hívta fel a figyelmet, amelyek alátámasztásai nem bírván a terhelést, széttörtek, elrepedtek.

Törnek, repednek a „felújított" metrókocsik ülései

Nem csak a rozsdával szemben tanúsítanak csekély ellenállást a hármas metró új szerelvényei, az utasokat se viselik jól: repedések és törések keletkeztek a gyenge üléseken. A BKV elismerte, hogy baj van, cserélni kell mind. Sok repedést találtak a Metrowagonmas (MWM) által felújított, a 3-as metró vonalára telepített orosz metrókocsikon a BKV szakemberei.

Korábban a Zoom.hu a rozsdásodó tetőlemezekről cikkezett (a portál megszűnésével weboldala már nem elérhető), de nyilvánosságra kerültek felvételek a BKV Kőér utcai metrótelepéről, amelyeken a karosszéria, a küszöb, az ajtótokok, a vezetőfülke rozsdásodását mutatták. A műszaki végzettségű Tarlós István főpolgármester akkor a rozsdásodást hangulatkeltésnek minősítette, a korróziót pedig olajszennyezésnek.

A BKV metrós kárpótlásáról legutóbb szeptemberben érkezett hír, éppen Orbán Viktor és Szijjártó Péter külügyminiszter moszkvai tárgyalásai idején, utóbbi a metrószerelvényekről is egyeztetett Szergej Lavrov kollégájával.

2017-ben forgalomba állnak az első szerelvények

2017-ben forgalomba állnak az első szerelvények

Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán

 

A 444 beszámolója szerint az oroszok ekkor már nem akarták elismerni az ajtók hibáit, szerintük a rossz magyar vágányok okozták az abnomrális működést. Szeptemberben a BKV már nem is volt hajlandó pontos összeget mondani lapuknak, amikor arról kérdeztük, hol tartanak a tárgyalások, mekkora a cég követelése. A Zoom.hu novemberben viszont úgy értesült, az oroszok csupán 100 milliót akarnak kifizetni.

Döntést hivatalosan a BKV vezetése hoz, amit igazgatóságának jóvá kell hagynia. Ha ez valaha megtörténik, akkor lehet nyilvános a kártérítés összege. A tárgyalások lezárásának egyébként nincs belső határideje, ez a BKV jogi igazgatójától tudható, elvileg az idők végezetéig húzhatják.

Figyelmébe ajánljuk