tévéSmaci

A láthatatlan madár

  • tévésmaci
  • 2016. május 28.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché intimus dolgaikról cseréltek eszmét, rendre felmerült egy, pontosabban két érettségi találkozó képe. Kettőé, de valójában mégiscsak egyé, hisz oly hasonlatosak voltak az emlékek, hogy alig is lehetett köztük különbséget tenni. Csak hát Sztupa és Troché között kis híján három év korkülönbség volt, s nem is ugyanabba a középiskolába jártak. Egyes – csak jelentős fáradság árán ellenőrizhető – források (Ómafa) szerint nem is érettségiztek, bár a mondott emlékeik nagyon is valószerűnek tűntek. Négyévente volt vagy öt, nem mindegyikre mentem el, de egyszer végre rászántam magam, s lett is belőle nagy pofára esés. Nem ismertem én ott senkit – fakadt ki Sztupa vagy Troché. Lázasan kutattam az emlékeim közt, hogy mi volt a legutóbbi alkalommal, vagy hogy volt-e egyáltalán legutóbbi alkalom. Jöttek az ürgék, bizonytalan mozdulattal kezet adtak, mondták a nevüket, s nem történt semmi. Nem ugrott be semmi, megviselt öregemberek, jobbára ízléstelen ruházatban (az egyik olcsóban, a másik drágában). Azzal etettem magam addig, hogy nemcsak a neveket fújom kívülről, de jól emlékszem arra is, hogy ki melyik padban ült, miben volt a legügyesebb, vagy éppenséggel mihez volt nevetségesen hülye. Élénken emlékeztem a tanárokra, még a büfében kapható isler, franciakrémes és a szendvicsek is megvoltak. Most is elmentük valahová, azt mondták, ilyen vagy olyan tanárnő, engem biztosan nem tanított ilyen nevezetű. Egyedül az étterem volt ismerős, híres magyar művészek dedikált fotói a falon, mindegyiktől valami kényszeres jópofáskodás arról, hogy olyan finomat még sosem evett, mint éppen itt. Talán mégis volt korábban is érettségi találkozó, s azon ott lehettem, vagy egyszerűen csak idesodort valamikor az élet, megálltam a kocsival (az országút mentén feküdt), s megebédeltem. Minden ebédet nem tart számon az ember, s én – a galéria művészvendégeivel ellentétben – nem itt ettem életem legjobb vagy legemlékezetesebb főztjét, de a hely mégis megvolt. Ott ültem tehát némileg elveszve az U alakban összetolt asztalok jobb belső száránál, két vidám asszonyság között, s úgy éreztem, hogy a többiek gyanakodva méregetnek engem, ahogy én is őket. Röpködtek a sztorik, mint gondolom, ilyenkor mindig. Mondanom sem kell, ugye, hogy egyikre sem emlékeztem, bár lehet, hogy bebeszélem magamnak utólag, de a többiek is mintha értetlenkedve fogadtak volna egy-egy vehemensen előadott anekdotát. Lehet, hogy mindenki hót idegen volt? De végül minden sztori csak feloldódott valami idegesen öreges nyerítésben; nem szeretem a röhögés szót, de ez nyilván az volt.

Pénteken (29-én) a világ legrosszabb filmjéért folytatott öldöklő küzdelem jegyében a Duna Tv 23.35-kor (le ne késsenek róla) levetíti Martin Scorsese Dühöngő bika című filmjét a híres bokszolóról, Jake la Mottáról. Magam még nem döntöttem el, hogy erre vagy a Szemtől szembére szavazzak, s azt is sajnálom, hogy a magyar nyelvet oly kevesen értik ezen a világon. Mindjárt más tészta a Cowboyok és űrlények, ami viszont a filmművészet lineáris előrehaladásának kifejezetten logikus következménye, ezért is adja a Tv2, 21.20-kor. Olyasmi, mint a Terminátor Dr. Zsivágó ellen. A Film+-on délután volt Öld meg Rómeót! Ezzel egyetértvén önöket is arra buzdítanám, hogy öljék meg Rómeót, haladéktalanul.

Szombaton ugyancsak a Film+ adja éjfél után A panamai szabót, ami nyilvánvalóan valami off­shore-ozás lehet. Valójában Váci utcai szabó, csak Panamában van bejegyezve a cége.

Vasárnap este tízkor a Szuper Tv2 játssza a Fékezhetetlen című amerikai krimit; a múlt század harmincas éveinek elején kavarnak benne hőseink, pontosabban Nick Cave (aki szerencsére ehhez is ért) hősei, élükön Jason Clarke jár, aki viszont az én hősöm. Szeszt csempésznek vagy mi a fenét, akkoriban minden Amerikába szakadt mellékszereplő ezt csinálta, miért pont az ausztrálok lennének alóla kivételek. Tizenegykor ki lehet szállni, mert a Dunán öt perc múlva kezdődik az Édes élet, ami mindig ráfér az emberre. Fuck tv!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.